Belami gyémánt szaloncukorja

Belami
2017.12.19.

Hozzá nem nyúljon, mert a végén még megeszi! – ordított akkorát Belami a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző kocsmában, hogy a szó minden szesztestvérben bent rekedt, Józsi csapos meg úgy elbujt a pult mögött, hogy fémkereső detektorral sem bukkantak a nyomára.

Meg-e? Naná, hogy megeszem. De hát nem arra való a szaloncukor? – csorgatta nyálát Plüss Eta, aki fél perccel korábban még azt hitte: a külváros nyugalmazott szépfiúja ezért tett elé egy papirkába gyömöszölt édesség féleséget, hogy kedveskedjen neki.

Akár még evésről is lehet szó, de előbb még analizálunk – enyhült Belami hangja. Etus ugyan – jelezvén szellemi színvonalának mértékét – közbevetette, hogy őt ugyan senki nem fogja meganalizálni, mert rögvest feljelentést tesz zaklatás ügyileg, a Zsibi törzsközönsége szép csendben körbeülte Belami asztalát. És úgy bámult arra az egyetlen darab szaloncukorra, ahogy még borjú sem tudott annak idején az új kapura.

Végül is mi itten a vizsgálat tárgya? Talán azt kell kideríteni, hogy az elénk tett szaloncukor málnás-áfonyás-marcipános, vagy éppen paleolit, esetleg darált lófejet tartalmaz viszkipárlatban? – kérdezte Cink Enikő.

Akár ezt is kutathatnánk – bólintott Belami. – De most inkább azt szeretném megtudni, mi más, netán mennyi aranyfüsttel bevont gyémántpor rejtezhet ebben a cukorban, hogy a szupermarketben 30 dekányi efféle nyalánkságot 1990 forintért vettem úgy, hogy a kitett tábla szerint 3 ezer forintról van leértékelve. Vagyis eredeti áron ez a cukor, legyen bármennyire is szalon, 9 ezernél is többe kerül kilónként. Ez pedig szerintem már előre megfontolt szándékkal, anyagi haszonszerzés céljából, mérhetetlen gátlástalansággal, mások sanyargatásával elkövetett rablás – fitogtatta jogi tudását Belami, miközben vér(szalon)cukra úgy kiverte a biztosítékot, hogy a Zsibi esti sötétségbe borult.

Ja, kérem a minőséget meg kell fizetni, mert, hogy piacos a gazdaság – jött ekkor elő a budiból Minek Dönci begombolt sliccel, meg közgazdasági alapismeretekkel. Ám ez nem nyugtatta meg a szaloncukor körül ülőket, akik a karácsonyi ünnep drágasága miatt mély depresszióba és az asztal alá estek.

Már pedig egy közepes méretű fa – ami szintén annyiba kerül már, mintha gyémántból faragnák – legalább egy-másfél kilóval feldíszíthető illő módon. És akkor még a fa alá tett ajándékokról nem is beszéltünk – jajdult Mell Linda. – De hát ez képtelenség! Ezt egyszerűen nem lehet megfizetni – csorgott Linda szeméből a könny. És még akkor is arcát mosta, amikor a csapat egy része, élükön Belamival, becsattogott egy hiperszuperbe, ahol momentán nyolcezer ember taposott egymás torkán.

A műszaki osztályon két laptévéért 78-an verekedtek össze, az okostelefonokat csekély 99.999 forintért áruló részlegnél csak 7,6 kilométeres sor kanyargott. Pár méterrel arrébb meg egy borzas fejű, uszkve 9 éves gyerek meg azzal zsarolta a szüleit, ha nem kap, de azonnal 166 ezer forintos laptopot, feljelenti őket gyerekkínzás eszközlésének foganatosítása miatt.

Maguk kérték a 245 ezer forintos mosógépet? – suhant át ekkor egy eladó udvarias ordítása az áruházi csatamező fölött.

Belami meg leült a legközelebbi sarokba, kicsomagolta féltve őrzött szaloncukorját, és békés nyugalommal hozzálátott a falatozáshoz.

Bátyi Zoltán  

 

 

 

Belami focireményei

Belami
2017.12.14.

Ha azt mondom, hogy 674, mi jut az eszükbe? – nézett körbe szeszcimboráin Belami a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző kisvendéglő nagy és egyben egyetlen termében. Mivel az arcokon csak méla közönyt, jobb esetben a buta tekintet negyven árnyalatát vélte felfedezni, tovább kérdezősködött.

– És ha azt mondom, hogy 1330? Vagy azt, hogy 1655? No, még mindig semmi? – szomorodott Belami arca.

– Ha pénzt akar kölcsön kérni, méghozzá egyre emelkedő összegben jobb, ha rám se néz – böffentett Minek Dönci, aki a karácsonyi vásárlásból megtérve üres zsebeiben kotorászott. És éppen azon törte a fejét, hogyan rimánkodik ki Józsi csapostól hitelbe egy fél cseresznyét, némi sörrel, csak a közérzet javításának kedvéért.

– Szó sincs itten kölcsönkérésről – intett nyugtatólag Belami. – Csupán számokat soroltam, méghozzá a magyar labdarúgó első osztály őszi utolsó fordulójának nézőszámaiból csemegéztem. A 674 például egy bizonyos Balmazújváros–Mezőkövesd meccshez köthető, ahol végül 0–0-as végeredmény született.

– Vagyis azt mondja, hogy ma kis hazánkban egy I. osztályú meccsre annyian mennek ki, amennyien nem is oly régen egy keményebb megyei derbin is körbeállták a pályát? – biggyesztette szájának a szélét Smúz apu, ki egykoron a Dűjj Előre SC alszertárosaként bensőséges viszonyt ápolt a magyar sporttal.

– Hogy egészen pontos legyek, nem ma történt, hanem a hét végén, amikor ritka cudar volt az időjárás – próbálta magyarázni a hihetetlennek tűnő számokat Belami. Majd hozzátette: a Szombathely új stadionjában viszont 5 ezer ember volt kíváncsi a Videoton elleni meccsre.

– Vagyis maga lát biztató jeleket is...– köhintett Link Egon, aki ifjabb éveiben egyetlen meccsről el nem maradt volna, ha városa nagy csapata játszott, de ma már azt sem igen tudja, van-e városának csapata.

– Mert ha igen, én azt javaslom, menjen el szakértőnek valamelyik televíziónkba, és ott adja elő az optimizmusát. Netán jelentkezzen edzőnek, mert akkor még nyilatkozhat is bele a mikrofonba olyanokat, hogy a játék képe alapján tulajdonképen győzelmet érdemeltünk volna, meg olyat, hogy a játékosaim végig domináltak, csak a labda volt túl gömbölyű, a kapu kicsi, a szél nagy, nem is beszélve a szögletzászlóról, ami túlságosan hangos lengedezésével aláásta a labdarúgók mentális felkészültségének kibontakoztatását.

– Miket hord itt össze meg vissza, maga kendermagos gőzmozdony? – förmedt Egonra Bovden Béci.

– Még hogy én? Hát maga nem néz tévét? Én csak idézek azok szavaiból, akik minden pocsék labdarugdosás után megtalálják a kifogásokat, akik úgy mentegetik a menthetetlent, mintha minden tisztára mosott játékos után prémiumot kapnának. Holott az igazság az: a magyar pályákon agyonfizetett, legalábbis a bérből és fizetésből élőkhöz képest agyonfizetett focisták kergetik a lasztit, már ha egyáltalán kergetik. Mert leginkább csak azt látom, hogy valami új-hullámos film forgatása zajlik, amit „Méla unalom, csíkos gatyában” címmel vetítenek majd a mozikban – hördült Egon, és Belamira nézett – vajon a külváros nyugalmazott szépfiúja milyen okossággal akarja még kibélelni ezt a beszélgetést.

De Belami csak nézett ki a fejéből, amiben ezernyi gondolat kergetőzött labdarúgásról, régi idők magyar focijáról, válogatott és kupasikerekről. No és persze egy Andorra nevű országról, aminek nemzeti gárdája ezen az őszön megverte a magyarokat. Majd felsóhajtott:

– Tavasszal jobb lesz. Higgyék el, tavaszra megújul a természet, és benne a magyar foci is – suhantak ki száját a szavak. Majd befogta a fülét, mert érezte: ha nem teszi meg a szükséges óvintézkedéseket, a Zsibiben felharsanó röhögés zajszintje komoly károsodásokat okozhat dobhártyáján.

 

Bátyi Zoltán

Belami vájbert applikál

Hát az meg mi a maga kezében? – nyújtogatta nem éppen a közelmúltban mosott nyakát Belami irányába Snájdig Pepi a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző paneltelepi kocsma pislákoló neonfényében pislogva.

– Ez? Szóval... Hozta a Mikulás... – vörösödött Belami feje, majd az asztal két hete letörölt lapjára kirakott egy szerkezetet, ami nagyon hasonlatos volt ahhoz a masinához, amit vízfejű Döncike, a kocsma internetes szakértője okostelefonként mutatott be még az év elején.

– Csak nem? Hát mán maga is felkapaszkodik a technikai fejlődés csúcsára? – szédült ki egy meglepetésétől hizlalt sóhaj Cink Enikő száján, miközben Belami a készülék fedőlapját kinyitva teljes valójában megmutatta a Zsibi népének a kínai technika egyik csúcsteljesítményét.

– Miért is ne? Haladni kell a korral – simogatta meg Belami a szerkentyűt, majd oly tanácstalanul nézett körbe, hogy többekben felsejlett a gondolat: te jó ég, ez a Belami be sem tudja kapcsolni.

– Ért maga ehhez? – érdeklődött udvariasan Ló Elek.

– Még nem teljesen, de meg fogom tanulni. Azért, mert elmúltam hatvan, és sokáig azt hittem, hogy a Szokol rádiónál meg a Trabantnál fantasztikusabb teljesítményre már nem is lehet képes az emberiség, igenis bebizonyítom: az én korosztályom is van olyan fejlődőképes, mint a mai fiatalok – hadarta Belami. Közben poharába bort, magába meg bátorságot öntött, és megnyomott egy gombot a készüléken.

– Jaj, csak azt ne! – hördült fel vízfejű Döncike, s már ki is ragadta Belami kezéből a telefont, ami okos volt, és Döncike szerint csöppet sem bonyolult.

– Csak azt mondja meg, milyen applikációkat töltött le már eddig? – nézett Döncike Belamira, aki a kérdést hallva elvörösödött, és érezte, még a zoknija is zsibbadni kezd.

– Applikációt? Az meg mi a franc? – tátották többen is a szájukat.

– Nézzék, ez a szerkezet rengeteg dologra képes, de applikáció az kell – motyogta Döncike azzal a szép, vízfején mozgó szájával. – Mert, hogy mást ne mondjak, ha meszendzserezni akar…

– Mármint ki? – rándult meg Belami.

– Hát ki más, mint maga. Szóval ha meszendzserezni akar, netán vájberezni szeretne… Vagy maga inkább fészbukozna? – emelte buta tekintetét Belamira vízfejű Döncike. De akkor már a külváros nyugalmazott szépfiújának minden porcikája úgy remegett, hogy elmehetett volna Miskolcra kocsonyának.

– Na, jó! – legyintett Döncike. – Kezdjük akkor inkább az ímélezéssel, aztán majd elmondom, mi az az instagram – matatott Döncike minden ujja a telefonon. Egy húzás jobbra, kettő balra, majd feltűnt egy lépésszámláló (Hoppá, magának ez gyárilag be van építve? – ámult Döncike), majd a telefon különböző hangokat adott, madárrikoltozástól elefántdübörgésig.

– Csengőhangok, ne is törődjön vele! Ha meg pityeg, üzenete jött – varázsolt tovább Döncike, azt magyarázva, hogyan lehet rákapcsolódni a helyi rádió adására, netán a NASA számítógépére anélkül, hogy zavarná a twitterezést.

Belami ekkor már kicsit szédült ugyan, de azt a kérdést még hallotta, hogy a gúglit nem kell magyarázni, mert az alap, ugye ismeri?

– Szóval az már alap? Naná... – motyogta Belami. Majd felállt, a telefont, azt a nagyon okosat a feje fölé emelte, és úgy üvöltött bele a világba, ahogy a sziú indiánok vezérszónoka tehette, amikor meglátta az első közelgő sápadt arcút.

– De hogy kell ezzel a vacakkal telefonálni. Érti? Telefonálni? – hörgött Belami. Majd magába és a székre roskadt, és kezdte belátni: a XXI. század rohanó tempójával talán mégsem ezen az estén fog megbarátkozni. De hogy emiatt miért sírta el magát, azt a Zsibiben vigyorgók közül senki nem tudta megmondani.

Bátyi Zoltán 

Belami esete a Blek frájdéjjal

Belami
2017.11.29.

A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta Belamit – vigyorgott, egy régi közmondást kificamítva Plüss Eta, amikor a külváros nyugalmazott szépfiúja három napos távollét után betért a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző kiskocsma nagytermében.

– Hahaha, jót nevettem – vágott savanyú pofát, ezzel egy időben egy üres poharat a falhoz Belami. Majd bejelentette, ha még egyszer vásárolni indulna Blek frájdéjkor, verjék előtte inkább talpig vasba, szögezzék a budiajtóhoz, de még véletlenül se engedjék áruház közelébe.

– Blek frájdéj? Ne nem mán! Az meg micsoda? – kapta fel a vizet meg a fejét Smúz apu, aki egyre inkább úgy érzi manapság, hogy csak és kizárólag olyan fogalmak, szavak köröznek a közelében, amiket még soha nem hallott és biztos nem ért meg.

– Mi lenne? A Black Friday, mer' hogy így kell ám leírni, a hálaadást követő péntek elnevezése az Egyesült Államokban, amely ott néhány évtizede hagyományosan a karácsonyi bevásárlási szezon kezdete. A kifejezés 1966-ban keletkezett, használata 2009-re vált általánossá. Mivel a hálaadás az Egyesült Államokban november negyedik csütörtökére esik, a fekete péntek így november 23-a és 29-e között van. Nálunk először 2013. november 29-án tartották meg a kiskereskedelemben ezt akciót, amelyen átlagon felüli árkedvezményeket kínálnak a vásárlóknak – árasztotta el információkkal okosnál is okosabb telefonjából vett tudásból táplálkozva a sörcimborákat vízfejű Döncike.

– Azt nem írja a telefonod, te kölök, hogy ilyenkor az emberek megkergülnek, úgy rohannak pénzt költeni, hogy egymás talpát, torkát, lelkét tapossák. Sőt mi több, még a lábamra is ejtenek egy televízióval kibélelt kartondobozt, de úgy ám, hogy még az eget is nagybőgős Blek Frájdéjnek néztem – sopánkodott Belami.

– Ez ügyben csak három kérdésem lenne. Az egyik: miért szólítjuk, írjuk mi, pontosabban a boltosok, reklámozók, Black Friday-nek, amikor ez Fekete pénteket jelent magyarul. Még az is megértheti, akinek fél tucat mosatlan zokninál is kevesebb esze van, hiszen annyiszor elmondták már. A másik: miért kell nekünk minden olyan amerikai ünnepet átvenni, ami semmi másról nem szól, csak pénzköltésről, vásárlásról? A harmadik – és ekkor Belami felé fordult Heveny Béci – meg az lenne: és maga mit keresett a plázamarketszuperhiperben Belamikám, ha szabad érdeklődnöm?

– Mit? Hát olcsóbb árút. Pontosabban bé nejem, Görcs Jolán vonszolt el oda, mert mint mondta, sokkal olcsóbban lehet venni okostelefont – vallott pironkodva Belami.

– Meg egyébként is – durcult Belami nagy hirtelen –, ha a Fekete péntek arra jó lesz, hogy így az utolsó karácsony előtti vasárnap nem attól lesz arany, hogy szétsoppingoljuk az agyunkat, hanem attól, hogy családi körben készülünk az ünnepre, nem is olyan rossz találmány ez a Fekete…

– Magának okos telefont? Ezt nem mondja komolyan… – kapott hastájéki bordagörcsöt a röhögéstől Snájdig Pepi. – Hiszen még a butát se tudja használni a vízfejű Döncike nélkül – vigyorogtak ekkor már többen is.

– Ne, ez ügyben majd máskor pofozkodunk...– legyintett Belami.

Cink Enikő meg azon gondolkodott: vajon miért nem jut a Zsibilakók eszébe, hogy ezek a blek-feketén tavaly már egyszer vitatkoztak? Ja és az is az agyában motoszkált: mennyire kéne befeketedni a pénteknek ahhoz, hogy ő egyszer a hónap végén, fizetés előtt a vásárlás reményében betérhessen egy kis blekfrajdéjozásra…

 

Bátyi Zoltán

Belami cigistatisztikája

Jól nézzék meg: az ára hatvan forint! – emelt a feje fölé egy szál cigarettát Snájdig Pepi a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző kocsma nagytermében. Ujjai legalább úgy remegtek, mint szájának szélei, és még a pult mögött kotorászó Józsi csapos is érezte, hogy a felemelt cigaretta, a 60 forint és Snájdig egyre idegesebb rángatózása között olyan összefüggés alakult ki, ami hamarosan feszültséghez, netán székek és poharak dobálásához is vezethet.

– Hatvan forint? Amikor én cigizni kezdtem, egy teljes doboz csak 4 forint 50 fillérbe került – merült alá ifjúsága régen volt szép emlékeibe Minek Dönci. És mire az utolsó szó elhagyta a száját, már vagy hatan ordibáltak arról, jaj, Istenem, hova jutott a világ, miféle kínokat kell átélnie a magyarnak, miközben a dohánycégek zsírosra keresik magukat.

– Na, álljunk meg egy szóra, uraim – szólt közbe Belami, majd odahajolt vízfejű Döncikéhez, az okostelefonok mágusához, és fél perc múlva már pontos számokkal szolgált.

– Ez ugyan nem friss adat, de a lényeget pontosan tükrözi. Vagyis egy 1000 forintos cigaretta árának 54,8 százaléka jövedéki adó, 21,3 százaléka áfa, 10 százalék maradt a nemzeti dohánybolt tulajdonosánál, és csupán 13,9 százalék volt a tiszta árbevétele a gyárnak. Vagyis valójában egy doboz cigi 139 forintba kerülne, ha...

Na, akkor aztán a hangrobbanás olyan földrengéshez vezetett, hogy a Zsibi körzetét több figyelmes műhold is bemérte, mint epicentrumot és az emberiségre leselkedő fő veszélyforrást.

– De nincs ha! Érti, Belamikám, nincs ha! – sírta el magát Cink Enikő, aki immáron negyven éve ipari mennyiségben fogyasztotta a cigarettát, elérve, hogy hangja nagyon hasonlatossá váljon egy náthás elefánt brummogásához, reggeli köhögési rohamai pedig egyszerre nyolc család ébredését segítették elő a kényelméről méltán híres panelházukban.

– Nincs, mert a világ így működik. Angliában például egy doboz cigi tudják mennyibe kerül? – próbált némi hideg nyugalmat keverni a mind forróbb hangulatba Belami

– Kit érdekel? – dörrent Firnájsz Egon. – Én itt élek, és

– Itt is hal meg hamarosan, ha nem teszi le azt a mocskos bűzrudat – fintorgott Józsi csapos, aki a vendéglői cigitiltás óta tudja csak, hogy a levegőben tartózkodik oxigén is.

– A 14 évesnél idősebb lakosság körülbelül harmada dohányzik, melynek köszönhetően országos átlagban fejenként 2654, összesen több mint 20 milliárd szál cigarettát füstölünk el évente. A tudományos számítások azt bizonyítják, hogy a tüdőrák okozta halálozás 90-95%-a, az egyéb szervek rákosmegbetegedésének közel egyharmada, a szív- és érrendszeri betegségek közel egynegyede elkerülhető lenne, ha nem dohányoznánk – olvasott ki közben néhány újabb adatot vízfejű Döncike okostelefonjából Belami. Majd hozzátette: a cigaretta árának emelésévél az egész világon, úgy bizony, nem csak magyar földön azt akarják elérni, hogy minél kevesebben pusztuljanak bele a füstölésbe.

– Vagyis én a magam részéről támogatom az áremelést, oszt jónapot – nyomta fejébe a füles sapkáját Belami, és kisétált a kocsmaajtón.

Fél perc múlva meg akkorát slukkolt a cigijéből, hogy behorpadt a homloka.

Persze már a második szippantás után megfogadva: január 1-től biz' Isten, leszokik. De addig nem venné lelkére, hogy éppen az ő nem dohányzása miatt csökkenne a jövedéki árbevétel, és ezzel rés keletkezne az idei magyar költségvetés szilárd falán... 

 

Belami focikesergője

Belami
2017.11.15.

Győztünk! Na végre, győztünk! Ugye megmondtam, hogy aranyból van ezeknek a fiúknak minden lába! – rohangált körbe – mint egyéb helyeken teszik mérgezett egerek – a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző kocsma nagytermében Minek Dönci. Közben a tévé képernyőjére mutogatott, ahol éppen 758. alkalommal játszották újra azt a gólt, amivel Magyarország labdarúgó válogatottja legyőzte Costa Rica csapatát. Megszólalt közben játékos, edző, szakértő, riporter is, természetesen valamennyien kiemelték a küzdeni tudást, meg a biztató jeleket. Éppen ezért többen nem is értették, Józsi csapos miért vágja a felmosórongyot a tévé képernyőjéhez.

– Józsikám! Hát maga már örülni sem tud? – fordult a csapos felé egy hirtelen mozdulattal, no meg arcán kaján vigyorral Firnájsz Egon.

– Örülni mindenki tud, emlékezni sokkal kevesebben… – szólalt meg Belami, majd vízfejű Döncikétől elkérte irtózatosan okos telefonját, hogy bebizonyítsa, ő is fel tud csimpaszkodni a világhálóra. Vagy talán nem is ezért markolászta a mobilt? Egy tény, két perc múlva a következő tényeket közölte a hallgatósággal, kihangsúlyozva: csakis a pontosság kedvéért.

– A magyar labdarúgó válogatott 915. válogatott mérkőzését játszotta az idén, amikor először futott ki a gyepre, meg bele egy szép vereségbe. Történt mindez március 25-én, amikor a portugálok úgy vertek el 3-0-ra bennünket, hogy a meccs végén csapatuk összes játékosán, mindent egybevetve 9 egész 7 tized izzadtságcseppet számoltak meg.

– Aztán júniusban jöttek az oroszok, és ők is 3-0-ra vertek. Majd ránk köszöntött a kies június, amikor Andorra, értik… Andorra válogatottja 1-0-ra alázta le a csapatunkat. Augusztusban ugyan megvertük Lettországot, majd szeptemberben megint a portugálok vertek meg Pesten. Októberben már Svájc gyakorolt rajtunk (5-2 lett, ha valaki nem tudná…), ám három nappal később egy 92. percben lött góllal lebirkóztuk magát a nagy lélekszámú és fantasztikus labdarúgó hagyományokra visszatekintő Feröer-szigeteket. November: már Luxemburg is elver – szedhetném rímekbe a magyar szégyensor utolsó állomását. Na, és akkor most jött ez az egy nulla… – legyintett Belami, és elmaszatolt egy könnycseppet méretes orrán.

– Jó, hát ettől még nem dől össze a világ...– próbált a gyászosnál egy kicsivel jobb hangulatot teremteni Cink Enikő, bevetve bájosnak hitt vigyorát.

– Az biztos nem. De azért elmondanám: nekem például az orvos nem azt írta fel idegnyugtatónak, hogy agyonfizetett futballisták előre megfontolt szándékkal, vagy akár erős felindulásból focipályán elkövetett lézengését lássam. Miközben tudom: soha ennyi pénzt nem kapott még a magyar labdarúgás, mint napjainkban – dörrent Belami hangja.

– Hozzáteszem: magam részéről igenis jónak tartom, hogy a sportra áramlik a pénz egy olyan országban, ahol a népesség fel olyan dagadt, hogy lassan már mozogni sem tud, a másik fele meg azonnal bemegy, mit bemegy?… betántorog az ajtón, ha meglát egy orvosi rendelőt. Azt is tudom, nem várhatjuk, hogy 8-10 új stadion meg fociakadémia miatt egyik meccsről a másikra világbajnokok leszünk. De hogy egy olyan ember, aki magára magyar címeres válogatott mezt húz, úgy ténferegjen a pályán, mint akit Smúz apu négy éve mosott zoknijával bekábítóztak? No, ez azért már nekem is sok – csapott az asztalra a külváros nyugalmazott szépfiúja.

– Mi baja magának az én zoknimmal? – lépett ki a bakancsából Smúz apu, majd eme lábbelit rögvest el is indította Belami feje irányába. Közben valaki a tévében (rádióban? kocsmapultnál?) arról beszélt, hogy mindent az utánpótlás nevelésre kell fordítani.

És ekkor Belami felröhögött. Emlékezvén arra, hogy ezt a mondatot először 1969-ben még kölyökként hallotta, amikor a magyar csapatot egy francia városban elverték a csehszlovákok. December 3-át mutatott a naptár, a francia várost Marseille-nek hívták. És másnap azt olvashatta: ennél mélyebbre már nem süllyedhetünk, vagyis arccal az utánpótlás felé.

Mi is történt azóta? – fordult ki Belami a kocsmaajtón, arcán novemberi hideg eső csöppjei folytak szét...

Bátyi Zoltán

Belamit nem zaklatják

Ne aggódjon, van itt még hely mellettem, leteheti a fenekét… – intett Belami Plüss Etának, aki, mint tétova teve pislogott a Zsibbadt brigádvezető nagytermében. Naná, hogy olyan helyet keresve, ahol nyugodt körülmények között elfogyaszthatja azt a fél (másfél?… két és fél?) kevertet, amit esténként közérzetjavító intézkedésként alkalmaz immár évtizedek óta, mondhatni pszichológiai alapon.

– Maga csak ne zaklasson engem itten szexuálisan, mert mire kivehetné a felmosó vödörbe általam bedugott fejét, már fel is lesz jelentve hat kereskedelmi tévénél, meg természetesen minden olyan hivatalos közegnél, ami csak bilincset tehet a maga kezére – fortyant fel Etus. Szeme szikrát szórt, de úgy, hogy Józsi csapos a kocsma minden értékesebb és gyúlékony értékét a raktárba menekítette.

– Jaj, Etusom, igazán nem akarom megbántani, de magára még egy rozsdás villamos sín sem tudna igazán beindulni, egyéb élő- és élettelen lényekről most szó se essék! – röhögte el magát Snájdig Pepi.

A viccesnek szánt mondat azonban nem aratott túl nagy sikert a Zsibiben. Etus például úgy szájon vágta Pepit, hogy csak a nemrégiben megerősített plafon miatt nem állt Föld körüli pályára. Belami pedig elnézést kért Etustól, ha netán tolakodónak tűnt, majd mély szomorúságba süllyedve beszélt arról, milyen elkeserítő, hogy efféle zaklatási ügyek derülhetnek ki széles e világban.

– És szinte kivétel nélkül olyan emberekről, akikre eddig úgy néztünk fel, mint nagy művészekre, akiket csak úgy emlegettek: a véleményformáló értelmiség kiválóságai.

– Ugye nem hiszi komolyan, Belamikám, hogy ilyen ügyek csak a színházak világában fordulnak elő? – szólt közbe Minek Dönci. – Ha most fel kellene sorolni azokat a főnököket, akik különböző hivatalok, vállalkozások élén, netán csak középvezetőjeként ülnek a székükben, 2150-ig mást sem csinálnánk, csak neveket emlegetnénk. Mert hogy a hatalom már csak olyan, hogy visszaélnek vele – formált egy okosnak tűnő mondatot mondandója végére Minek úr. Ezzel választ is adva arra a közben Firnájsz Egon szájából kiröppent kérdésre: a Zsibi vendégköréből vajh miért nem került még ki olyan, akiről 20 év után tárják fel zaklatásos múltját.

Közben a vita kisebb-nagyobb kanyarokat vett, és már azt próbálták megfejteni, végül is mi számít zaklatásnak, zaklató-e az a férfi, aki megkérdi egy nőtől, nem randevúzna-e vele, és áldozat-e az a nő, aki felmegy egy ismeretlen férfi lakására, majd meglepődik, ha ott ajánlatot tesznek neki kisebb-nagyobb szexis hancúrozásra.

– Persze azt sem ártana tisztázni, meddig bűn a zaklatás, és mikorra évül el? – ingatta a fejét Belami. – Mondok egy példát. Ha például egy magát hatalmas művésznek tartó színész úr ittasan, benarkózva autós balesetet okoz, és leültetik érte, néhány év múlva már ünnepelt művészként hajlong a tapsoló közönség előtt. Mint ahogy annak a művésznek is elnézik besúgó múltját, aki a régi rendszerben ki tudja hány kollégája életét tette tönkre. Na, akkor hogy is van ez? – várt választ Belami.

De válasz helyett csak egy kérdés jött. Bika Jenő faggatózott arról, mikor tárják fel bűnös szexis múltjukat azok a hölgyek és urak, akik mindent megtettek azért, hogy egy-két szerepért bebújjanak a rendező, forgatókönyvíró, gyártásvezető, vagy akár a színházi portás ágyába is, csak elinduljon a karrierjük.

– Na, arra aztán várhat! – legyintett egy régen használt légycsapóval Józsi csapos, majd Ló Elek felé fordult:

– Drága Ló úr! Igazán nem akarom semmilyen formában zaklatni, de nem-e gondolt arra, hogy a nyár óta halmozódó italügyi tatozását kifizesse, mielőtt megszorongatom a…

És ekkor Józsi elhallgatott. Egyrészt azért, mert Ló Elek beletenyerelt az arcába. Másrészt azért, mert felmérte: efféle mondat befejezése mindenhez illik, csak éppen a most lefolytatott beszélgetéshez nem…

 

Bátyi Zoltán

Belami órabére

Belami
2017.10.27.

Három ezer forintos órabérért én is elmennék dolgozni – emelte ki a fejét okostelefonjából vízfejű Döncike, akitől eddig még soha nem hallották a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző kocsmában a dolgozni, a munka, de még a menni szót sem. Mondta mindezt akkor, amikor a közelében sörözgetők éppen azon jajongtak, hogy már minden épkézláb fiatal külföldön keresi a boldogulást. Na, és közben azt hallani, hamarosan akár Ázsiából is hozni kell vendégmunkásokat, mert akkora a munkaerőhiány egyes szakmákban Magyarországon.

– Hároooom ezeeeer foriiiiint? De hát hol fizetnek ennyit egy melósnak? – hördült fel Snájdig Pepi, aki éppen egy hete ünnepelte, hogy húsz év óta folyamatosan és kizárólag csakis minimálbérért talált magának állást.

– Sehol – zuhant vissza vízfejű Döncike arca az okostelefonba, s már hosszasan idézett is egy vezérigazgató szavaiból, aki arról beszélt, a kis és középvállalkozások vezetőinek a bűne, hogy menekül külföldre a magyar.

– Azt mondja az úr, aki egyébként építkezésekkel foglalkozik, hogy hiába fizetik ki a generálkivitelezők az alvállalkozók által diktált díjakat, a 3 ezer forintos óradíjon leszámlázott szakmunkát, a szakmunkások a legtöbb cégnél továbbra sincsenek megfizetve, ezért szerződnek külföldre.

– Milyen generál? Milyen kis? Meg milyen közép? – tátotta a száját Minek Dönci, aki arcán a mélységesen mély butaság mellett az is tükröződött, hogy egyetlen szót sem ért az elmondottakból.

Ez annyit jelent, maga lánctalpas elefánt, hogy a kistőkések lenyelik a melósok pénzét. Nem mind, de azért elég sokan ahhoz, hogy…

Ahhoz, hogy a munkából élők irtó rosszul érezzék magukat – szakította félbe Snájdig Pepi tolmácsolását, nem is leplezve dühét Belami. S mire még egy korty sör leszaladhatott volna a torkokon, a külváros nyugalmazott szépfiúja elmesélt egy történetet arról, hogyan rúgta ki barátját egy vállalkozó arra hivatkozva, hogy sajnálja, de egyszerűen nem tudja kitermelni cége a bér- és járulékok költségeit. Majd egy héttel később a vállalkozó úr, aki egyébként 100 milliós házban lakott, két hétre elment nyaralni a Kanári-szigetekre.

Cink Enikő a multicégeket hozta szóba, hogy lám: amikor észrevették, elfogynak a bolti előadók, hirtelen lett pénz fizetésemelésre, de még jutalmakra is.

– Hogy is van ez? – háborgott Encike, miközben Ló Elek szerint nem normális világ az, amiben egy kistőkés akkora dzsippel megy ki a melósait ellenőrizni, amekkorában egy focicsapat elférne a hátsó ülésen. De bezzeg a munkásainak azt magyarázza, nettó 90 ezerből is szépen meg lehet élni, ha ügyesen takarékoskodnak.

Mire a Panel Pál lakótelepre ráborult az este, már mindenki előadott egy-két történetet arról, ki, mikor, hány embert vert át, hány kacsalábon forgó villa épült már az országban abból a pénzből, amit a panellakók zsebéből spóroltak ki az igen tisztelt vállalkozó urak.

Belami ugyan igyekezett előkotorni megnyugtató szavakat nem csekély szókincsének mélyéről, de valahogy ezen az estén nem sikerült. Meg aztán nem is igazán figyeltek már rá. Ugyanis kiderült, nem csupán vízfejű Döncike telefonja okos már a Zsibiben. Így aztán egyszerre hatan is beszélgettek meszendzseren Angliában, Németországban, Ausztriában élő gyerekeikkel…

 

Bátyi Zoltán

 

Belami köszönni tanít

Belami
2017.10.17.

Jóóó...napot kíííííívááááánok!

Ez a nyelvtanilag rövidnek mondható, de igencsak elnyújtott mondat hagyta el Belami száját tegnap este felé a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző kiskocsmában. Majd a külváros nyugalmazott szépfiúja hangosabban is elismételte a három szót. Míg a végén úgy üvöltött, hogy a leghangosabb sivatagi sakál is szégyenkezve visszaadta a sakálvokál olimpián nyert aranyérmét.

Maga talán megkergült, hogy így megemeli a zajszintet?   ejtett egyszerre három csempe korsót a mosogatóba Józsi csapos.

Nem. Csupán köszöntem annak a két fiatalembernek, aki egy perccel ezelőtt méltóztatott belépni éttermünkbe. És miközben kocsányon lógó szemük a tenyerükben izzasztott mobiltelefonon koppant, annyit sem mondtak, hogy búúú, netán bááá.

  Netán arra utal, hogy nem köszöntek?   nevette el magát Snájdig Pepi, de annyira, hogy még a zoknija is könnybe lábadt.

Jaj, ember, hát maga még ilyenen fennakad? Hát nem veszi észre, hogy a szóbeli kommunikáció (húúú, de szépen mondtam…) kihalt már a mai ifikorosztálynál, de úgy, hogy szinte nyoma sem maradt. Már a köszönő szájra, mint a XX. századból maradt csökevényre is rábámulnak, már ha véletlenül marad efféle bámulásra idejük két esemes meg három sor fészbukos csevej között.

Szóval maga szerint ez normális, és fogadjam el?   kérdezte Belami, miközben a két ifjonc a pultnál éppen azt vakkantotta, hogy „Sör, kettő korsó, nem hideg”. Semmi kérem, semmi köszönöm.

Naná, mi mást terhet?   legyintett Cink Enikő. Majd Encike kifejtette, a köszönés elmúltával egyéb udvariassági szabályok is úgy tűntek el, mint tette egykoron szürke szamár a ködben.

  A minap például egy tanárnő ismerősöm mesélte, hogy a tanóra első tíz percében (miután a folyosón négyszer lökték a suhancok a falnak...) azért könyörög a diákjainak, hogy hagyják abba az üvöltözést, az evést, és ha ezzel nem okoz hatalmas törést lelki fejlődésükben, tegyék el a mobiljaikat. Ezért aztán a tanulók úgy néznek rá, ahogy elődeink a véres rongyra sem mertek.

Jaj, azért kéretik nem általánosítani. Mert igenis vannak nagyon jól nevelt fiatalok is   lopta bele a pozitívumot a beszélgetésbe Plüss Eta. Hozzátéve: azért mi sem voltunk angyalok, amikor még azt hittük, a diszkónál nagyobb boldogság már nem is érheti az emberiséget.

Ha most azzal jön, hogy ezer év óta minden öregedő ezzel kezdi a mondatát – „ezek a mai fiatalok…” – akkor inkább ki se nyissa a száját. Mert mondhatnak bármit, a mi időnkben még megértettük, mit is rejt a tisztelet szó, legyen szó nőről, szülőről, tanárról, villamosra felkapaszkodó idős anyókáról. Ma viszont? De tényleg, mi a véleményed neked erről drága Döncikém? – fordult Belami Ló Elek kicsit vízfejű, de annál szófukarabb gyermekéhez, aki szokásához híven úgy lógott a világhálón, mint akit nyolc csipesszel rögzítettek oda.

– Heee? – nézett Belamira vízfejű Döncike. Majd gyorsan hozzátette: „Csókolom Belami bácsi…”

A két idegen közben szótlanul kisunnyogott az ajtón. Józsi csapos meg azon gondolkodott, vajon hány perc múlva jönnek rá, hogy egy ötvenessel – no persze csak nevelő szándékkal – átverte őket a fizetéskor.

 

Bátyi Zoltán

Belami Storck-mérlege

Belami
2017.10.12.

Hogy én lennék a hibás? Még jó, hogy a klímaváltozást nem varrja a nyakamba? Hát ez nooooormális? csapkodtak összes tenyerével az asztalt Minek Dönci a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző kiskocsma nem is olyan kicsi termében. Itt ugyanis Józsi csapos és másfél tucat szesztestvér mellett elfért még úgy uszkve 9,5 köbméter káromkodás is szerdán este.

Na jó, nem konkrétan a maga nevét mondta, de az tény: Storck szövetségi kapitány a szurkolókat tette felelőssége a magyar foci válogatott gyalázatos játékért a Feröer-szigetek csapata elleni meccs után – pontosított Firnájsz Egon. Majd megjelölt egy helyet (pontos közlését a jó illem és számos sajtóra vonatkozó törvény tiltja…), ahová szerinte ezt a túlsztárolt, pökhendi, nagyképű és százmilliókat kereső német tréner most már elmehetne…

No de emberek! Ugyanarról a Strockról beszélünk, akit alig több mint egy éve még aranyba akartunk foglalni, és vállunkon vittünk volna fel a Himalájára? Arról, aki kijuttatta a válogatottunkat az Európa-bajnokságra? Mert akkor mindenki azt mondta: na, most már a mi Bernink száz éves koráig vezeti a magyar nemzeti 11-es, mert nála zseniálisabb fickó még nem koptatta a kispadot széles e világon? vigyorgott bele a káromkodók képébe Belami.

A külváros nyugalmazott szépfiújának szavait néhány másodpercnyi csend követte. Majd hárman arról beszéltek, hogy ők már akkor láttak aggasztó jeleket, négyen szinte kiabálták, hogy az Eb-szereplés még Dárdai Pali érdeme, Józsi csapos meg azt üvöltötte:

„Mongya mán mög valaki, mégis mi folyik ebben a magyar fociban?”

Hát megmondták. Cink Enikő szerint kár bántani a fiúkat, mert legalább a hajukat mindig a legújabb divat szerint vágatják, sőt mi több, tetkóban egészen világszínvonalú csapatunk van. Bika Jenő azt kérdezte: amíg a klubcsapataink annyit se érnek a nemzetközi porondon, mint fél marék lejárt garanciájú sivatagi homok, mitől várnánk el egy szuper jó válogatottat? Pedig nincs a Földön még egy ország, ahol annyiszor átszervezték már a bajnokságot, mint nálunk. Hát még ennyi sem elég? – nyafogott Snájdig Pepi.

– Ugyan, ne siránkozzanak már annyit! Inkább azt mondják meg, mit kéne tenni azért, hogy újra legyen egy viszonylag jó csapatunk? – igyekezett véget vetni a parttalan vitának Plüss Eta.

– Hogy mit? Megmondom én maguknak – dőlt hátra a székén Belami. – Mert hogy a megoldás roppant egyszerű. Nem kell nekünk német modell meg nyugati példa. Ne is akarjuk másolni a legmenőbb bajnokságokat, mert ott még a harmadik vonalból is kiesnének a mi legjobbjaink.

– Hát akkor? – toppantott Smúz apu idegesen, észre sem véve, hogy a lába ettől bent ragadt a felmosó vödörben.

– Hát akkor, kérem szépem ki kell utazni a Feröer-szigetekre. Ott elballagni egy-két focipályára, olyan sok aligha lehet arra felé. És a pályán halkan és szerényen megkérdezni: ugyan árulják már el nekünk, hogyan tudnak 48 ezer lakosból kiállítani egy olyan válogatottat, amit vért izzadva is alig tudunk megverni. Aztán az itt kapott válaszokat elkezdhetjük kielemezni. De csak azután, ha meglátogattuk Andorrát is. Mert ugye nem kétséges, hogy tőlük is elleshetünk egy-két titkot – tárta szét a kezét Belami.

A Zsibbadt brigádvezetőben meg vágni lehetett a csendet. A csendet, amit végül Józsi csapos tört meg.

– Mondhat nekem bármit Belamikám, akkor is mi vertük meg az angolokat 6-3-ra. Régen volt, de volt... – párásodott Józsi szeme, majd könnyed mozdulattal földhöz vágott egy tálcányi poharat.

 

Bátyi Zoltán

Ezeket a cikkeket olvastad már?