Belami szelíd motorosai

Belami

– Mégis, mi lehet beépítve egy ilyen járgányba, hogy olyan hangot ad, amitől még a vasbetonból épített házfalak is leomlanak? – kérdezte Belamitól bé neje, Görcs Jolán. Történt ez a csoda szép idővel ajándékozó múlt szombaton, a város egyik sugárútján, ahol alacsonyan szálló motorosok jelezték, ők is itt vannak, meg a tavasz is megérkezett.

Belami már válaszolta volna, hogy minden bizonnyal egy orosz tank hajtómotorját házasítottak egy amerikai vadászgép léglökéses szerkentyűjével, majd az egészet leöntötték egy űrrakéta meghajtójának vad dübörgésével, amikor az egyik motor eléjük vágott. És olyan füstfröccsöt nyomott a kipufogójából, hogy Belami azt hitte: a városra naprendszeri katasztrófa miatt ráborult a vaksötét este.

Eközben bé neje, Jolán sikító, rángó és sírógörcsöt kapott, majd bejelentette: mind meg fognak halni, ugyanis az első motorost egy újabb követte. Igaz az már szemből támadott, ügyesen megkerülve egy, a mellékutcából kivágtató motort, ami cseles jobbkanyarral akart csatlakozni a vidám túrára induló szelíd motorosok szolid csapatához.

Nem haltak meg. Nemhogy mind, de még a Belami családból sem senki, így aztán a külváros nyugalmazott szépfiúja tíz perccel és hat hidegleléssel később már a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző kocsma kerthelyiségében vitázhatott arról, mit érdemel az a bűnös, aki harci szekérnek használja a motorját?

Plüss Eta nemes egyszerűséggel úgy nyilatkozott, hogy ő örökre kitiltaná a motorokat a magyar utakról, mert az mind a halál angyala. Bika Jenő kifejtette: Eta agyilag még egy rántotta elkészítésére sem alkalmas, nehogy a modern közlekedési kultúra trendjeinek vizsgálatára. Bovden Béci Bika Jenő fejéről akarta leverni a sapkát, amiért olyan szavakkal dobálózik, mint a trend, jó hogy már nem a sportriporterek sanszával jön elő. Mert hogy annak, aki motoros csapat közelébe ér, no, annak esélye (újmagyarul: sansz) sincs, hogy ép bőrrel megússza.

– Senki nem foghatja rám, hogy tapasztalt motoros lennék, netán én lobogtatnám a „Még több lóerőt minden motorba!” feliratú zászlót. De azt el kell mondanom: a statisztikák szerint a motor, számarányát tekintve, semmivel sem okoz több baleset, mint az autó. Egyébként pedig a kerékpárosok vannak a legnagyobb veszélyben – próbálta leszögezni a vitát kalapács nélkül Belami. Talán ezért nem járt sikerrel, mert mire némi árnyék is belopózott a Zsibi teraszára, legalább heten vitatkoztak ordítozva arról, ki a fő bűnös abban, hogy a magyar utak annyira veszélyesek, hét olyannal, akik szerint a magyar utak egyáltalán nem olyan veszélyesek.

– Én nem tudom, mi számít veszélyesnek, de egy biztos: erről is van statisztika – kapta elő okosnál is okosabb telefonját vízfejű Döncike, s már tolta is az arcokba az adatokat.

– Tavaly Magyarországon 16 ezer 489 közúti baleset történt. Ebből 574 volt olyan, amiben valaki meghalt, míg a súlyos sérüléssel járó balesetek száma 4 ezer 894 – nézett föl a hallgatóságra Döncike, és látszott a szemén, hogy várja a választ a sok vagy kevés kérdésére.

– Egy halál is sok… – motyogta bajsza alatt Firnájsz Egon.

– Talán épen ezért kéne, hogy a sok lábgombás, meg fogpasztás reklám mellé minden évszakban beférjen néhány figyelmeztető reklám arról is: emberek, vezessünk talán úgy, mintha észnél lennénk – bólintott Belami.

Józsi csapos meg tekert egyet a rádió gombján, hogy mindenki hallhassa: fél órája a közeli autópályán három autó csúszott egymásba. Két halott, négy súlyos sérült… – érkezett a pontos adat. A Zsibiben pedig olyan vastag lett a csönd, hogy az épület előtt elszáguldó motorok, autók hangjától szédelgve még a zebrán átrohanók káromkodását is szó szerint le tudták jegyezni…

Bátyi Zoltán

https://belami.blogstar.hu/./pages/belami/contents/blog/51318/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?