Belami órabére

Belami

Három ezer forintos órabérért én is elmennék dolgozni – emelte ki a fejét okostelefonjából vízfejű Döncike, akitől eddig még soha nem hallották a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző kocsmában a dolgozni, a munka, de még a menni szót sem. Mondta mindezt akkor, amikor a közelében sörözgetők éppen azon jajongtak, hogy már minden épkézláb fiatal külföldön keresi a boldogulást. Na, és közben azt hallani, hamarosan akár Ázsiából is hozni kell vendégmunkásokat, mert akkora a munkaerőhiány egyes szakmákban Magyarországon.

– Hároooom ezeeeer foriiiiint? De hát hol fizetnek ennyit egy melósnak? – hördült fel Snájdig Pepi, aki éppen egy hete ünnepelte, hogy húsz év óta folyamatosan és kizárólag csakis minimálbérért talált magának állást.

– Sehol – zuhant vissza vízfejű Döncike arca az okostelefonba, s már hosszasan idézett is egy vezérigazgató szavaiból, aki arról beszélt, a kis és középvállalkozások vezetőinek a bűne, hogy menekül külföldre a magyar.

– Azt mondja az úr, aki egyébként építkezésekkel foglalkozik, hogy hiába fizetik ki a generálkivitelezők az alvállalkozók által diktált díjakat, a 3 ezer forintos óradíjon leszámlázott szakmunkát, a szakmunkások a legtöbb cégnél továbbra sincsenek megfizetve, ezért szerződnek külföldre.

– Milyen generál? Milyen kis? Meg milyen közép? – tátotta a száját Minek Dönci, aki arcán a mélységesen mély butaság mellett az is tükröződött, hogy egyetlen szót sem ért az elmondottakból.

Ez annyit jelent, maga lánctalpas elefánt, hogy a kistőkések lenyelik a melósok pénzét. Nem mind, de azért elég sokan ahhoz, hogy…

Ahhoz, hogy a munkából élők irtó rosszul érezzék magukat – szakította félbe Snájdig Pepi tolmácsolását, nem is leplezve dühét Belami. S mire még egy korty sör leszaladhatott volna a torkokon, a külváros nyugalmazott szépfiúja elmesélt egy történetet arról, hogyan rúgta ki barátját egy vállalkozó arra hivatkozva, hogy sajnálja, de egyszerűen nem tudja kitermelni cége a bér- és járulékok költségeit. Majd egy héttel később a vállalkozó úr, aki egyébként 100 milliós házban lakott, két hétre elment nyaralni a Kanári-szigetekre.

Cink Enikő a multicégeket hozta szóba, hogy lám: amikor észrevették, elfogynak a bolti előadók, hirtelen lett pénz fizetésemelésre, de még jutalmakra is.

– Hogy is van ez? – háborgott Encike, miközben Ló Elek szerint nem normális világ az, amiben egy kistőkés akkora dzsippel megy ki a melósait ellenőrizni, amekkorában egy focicsapat elférne a hátsó ülésen. De bezzeg a munkásainak azt magyarázza, nettó 90 ezerből is szépen meg lehet élni, ha ügyesen takarékoskodnak.

Mire a Panel Pál lakótelepre ráborult az este, már mindenki előadott egy-két történetet arról, ki, mikor, hány embert vert át, hány kacsalábon forgó villa épült már az országban abból a pénzből, amit a panellakók zsebéből spóroltak ki az igen tisztelt vállalkozó urak.

Belami ugyan igyekezett előkotorni megnyugtató szavakat nem csekély szókincsének mélyéről, de valahogy ezen az estén nem sikerült. Meg aztán nem is igazán figyeltek már rá. Ugyanis kiderült, nem csupán vízfejű Döncike telefonja okos már a Zsibiben. Így aztán egyszerre hatan is beszélgettek meszendzseren Angliában, Németországban, Ausztriában élő gyerekeikkel…

 

Bátyi Zoltán

 

https://belami.blogstar.hu/./pages/belami/contents/blog/44118/pics/15091128129711411_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?