Belami okostelefonja

Belami
2013.08.30.

– És mongyad mán, te kölök: ezzel a ketyerével gyereket is lehet csinálni? – fordult érdeklődő kérdésével Bika Jenő lófejű Döncikéhez. Az pedig – fel sem nézve az asztalon tárolt kezéből, amiben egy mobiltelefonhoz hasonlatos tárgyat szorongatott – habogva csak annyit nyöszörgött, hogy nem..., talán..., izé..., esetleg az SPX ZMQ típussal, ha van hozzá ZTK/MOOP gerjesztő kurbinátor.

Lehet, hogy a fent említett lófejű Dönci nem egészen pontosan ezeket a szakszavakat használta, de mindegy is: a Zsibbadt brigádvezető nevét viselő kocsmába eső elől bemenekülők úgysem értettek egy szót sem az egészből.

– Ez már egy más világ, Bika úr – nyalta le a habot a sörös korsójáról Bovden Béci –, egy olyan világ ahol az emberek már nem beszélnek egymással, csak üzeneteket küldözgetnek, lájkolnak meg LOL-oznak (meg ne kérdezzék mi az!), ja, meg csetelnek, és már az esemes is kiment a divatból, mióta bejött az internetre kapcsolt okostelefon.

– Mi jött be? – fordult az ajtó felé Cink Enikő, de mivel nem látott senkit, kezdett megnyugodni.

– O-kos-te-le-fon... – szótagolta Béci, és magyarázott bizonyos érintős képernyőről, amin lehet lapozni, meg ilyesmi.

– Ja, és teljesen meghülyíti az embereket, leginkább a fiatalokat. Nézze csak Döncit!

– Mit nézzek rajta, tudom, hogy lófejű.

– Ne a fejét nézze, abban úgy sincs semmi, a szorzótábláról is azt hitte, hogy fűrészelhető faáru, és jól lehet asztallapnak a víkendházban. Szóval ne a fejét, hanem a szemét és az ujjait.

És ekkor már az egész Zsibi a lófejű Döncit bámulta, elszörnyedve azon, mi lesz az emberiségből, ha így folytatja, és a technika átveszi a hatalmat.

– Mert átveszi, ebben biztosak lehetnek. Van itt már tablet, egy tével és a nélkül, amit nem a doktor ír fel, meg van ebuk, ami olyan könyv, hogy nem kell lapozni, mert hogy nem papírból van, hanem árammal működik – hadarta Firnájsz Egon, fitogtatva jólértesültségét.

– Áram a könyvben? Na ne! Tudja maga kit hülyítsen... – ütött egyet a pultra a felmosóronggyal Józsi csapos, mint aki attól retteg, a lófejű Dönci okos masinája egyszer csak éppen úgy tudja majd vizezni a bort, ahogy ő teszi, immár húsz éve.

– És mi lesz akkor, ha az okostelefon átveszi a hatalmat az agy fölött? Vége lesz a világnak, azt mondom én. Erre még nem gondolt senki? És arra sem, vajon hány kilométeres sebességgel forognak őseink a sírjukban, ezt látva? – pottyant egy kövér könny Plüss Eta szeméből.

Belami, aki eddig egy szóval sem gazdagította az emberiség jövőjéért aggódó vitát, akkor egy pohár sört, meg szót kér.

– Ami az őseinket illeti, hát azok csak ne nagyon forogjanak sehogy. Mert okostelefon nélkül is elég szépen meg tudták kavarni a világot. Csak lapozzanak bele egy igazi, papírból készült történelemkönyvbe, és próbálják összeadni, hány háborút robbantottak ki okostelefon nélkül, egészen hagyományos módszerekkel. És hány embert húztak karóba, főztek meg forró vízben, négyeltek fel akármilyen eszmékre hivatkozva, hogy aztán kitalálják az atombombát, a gázkamrákat, a vegyi fegyvereket, hogy nagy hirtelen mást ne is említsek.

– Amit meg a technikai fejlődésről szeretnék elmondani: ne féltsék maguk a jövő generációját, ellesz az nélkülünk is a maga teremtette új világában. Vagy már nem emlékeznek öreganyáink szörnyülködéseire? Amikor a lovaskocsit felváltotta az autó, azt mondták, ez fogja kiirtani az emberiséget. És most már nem is ember az, akinek nincs kocsija. Vagy legalábbis – nem igazán boldog ember. Amikor feltalálták a tévét, sőt mi több, már meg is tudták venni, előbb azon agyaltak őseink, hogy fér annyi ember egy olyan kis dobozba. Majd ezer tanulmány született arról, hogy az emberek elidegenednek egymástól, és egész nap csak a képernyőt fogják bámulni. Elidegenedtünk? Hát el. De nem a tévé miatt, ugye tudják? És ha most valaki el akarná venni a tévénket, egy hétig ugrálnánk a torkán gumicsizmában.

– De ott a számítógép. Kell a francnak – mondtuk húsz éve, és ma már nem is tudunk élni nélküle. Hát valahogy így lesz ez az okos és a még okosabb telefonokkal is – dőlt hátra a székében Belami, miután úgy érezte: annyi okosat mondott, hogy ennyi éppen elég egy napra.

– Na, mit szólsz ehhez, Dönci? – fordult a lófejű kamasz felé Snájdig Pepi.

– Tessék..? Mit...? Na, ne most... – habogta Dönci.

És csak akkor érezte, hogy még nem teljes hibátlan a szép, új, okostelefonos világ,  amikor csöppet sem okos Bika Jenő Smúz apu szintén elég butának tekinthető bakancsával akkorát csapott lófejű Dönci tarkójára – Ránk figyelj, ha hozzád beszélünk! – felkiáltással, hogy Dönci előbb lefejelte okostelefonját, majd békésen elaludt, sörtől mocskos asztalon és a világhálón ringatózva.

Ezeket a cikkeket olvastad már?