Belami rezsicsökkentése

Belami
2013.04.18.

Azt árulja el nekem valaki, hol ebben az átverés? – fordult borostás arccal és nem leplezett kíváncsisággal a Zsibbadt brigádvezetőhöz címzett kiskocsma törzsközönségéhez Minek Dönci. A tavaszi nap melegét élvező ivócimborák meg néztek ki a fejükből, mint az olajban sült hal, mert momentán nem csak a kvantummechanikáról nem tudták, melyik hurkatöltőből bujt elő, de Minek úr kérdése is megválaszolhatatlan talány volt számukra.

– Tudom, hogy maga legfeljebb erős felindulásból, ám soha nem folytatólagosan használja az agyát, de csak megkérdem: most mégis mire gondol? – udvariaskodott Döncivel Firnájsz Egon.

– Mire, mire? Hát a rezsicsökkentésre, amiről már mindenki beszél.

– Ja, vagy úgy? És miért lenne ebben átverés. Tíz százalékkal olcsóbb a gáz, a villany, kevesebbet kell fizetni a fűtéséért, boldog a kisember, boldog a nagy, olyan tiszta képlet ez, hogy még az is megérti, akinek fejében éhen pusztulna az agyevő bogár – ült Bika Jenő arcára a sörhab mellé egy szélesvásznú mosoly.

– De akkor mégis mit vitáznak ezen annyian? Én például láttam a tévében, hogy volt, aki azt mondta: jó a rezsicsökkentés, de nem így jó. Volt, aki azt, nem is jó, más meg azt állította, mindenkinek jó, de nem egyformán. Szóval sok itt a kétely – motyogta Minek úr.

– Valóban? – ült mellé Belami. – És hadd kérdezzem már meg, hol volt ez a kétely húsz éven át, amikor minden évben emelték az árakat. És hol, amikor egy évben többször is? Vagy az a normális maga szerint, hogy egy magyar család szinte már nem is él másért, csak azért, hogy rezsit meg hiteltörlesztéseket fizessen?

– Én nem ezt mondtam – menekült a budi irányába Minek úr, mert látta, egyszerre többen is igencsak ellenséges szándékkal közelítenek felé.

– Ne a budiba meneküljön, hanem menjen már el egy gázos vagy egy elektromos céghez, netán oda, ahol a fűtési díjat számlázzák, és ott érdeklődjön, mégis hány bőrt akartak lenyúzni még rólunk? – paskolta meg Minek úr arcát a seprűnyéllel Cink Enikő.

– De elmehet az örökké nyafogókhoz is, akik éveken át csak bólogattak az áremelésekhez, piaci árakat emlegettek, míves újságcikkekben lelkesedtek, no persze nem éppen minimálbérért. És faggassa már ki őket, a süket dumájukat talán bevette a feleségük is, amikor a konyhaasztal alá ájult csekk befizetések idején? – ajánlott egy másik túrát Belami.

– Ők talán azt is el tudják mondani magának, miért kellett kiárusítani az egész magyar energiaszektort, hogy aztán a külföldi tulajok százmilliárdnál is több pénz talicskázzanak ki az országból – csapott az asztalra Snájdig Pepi, őszinte megdöbbenést kiváltva. Nem mintha az asztalverés Snájdignál újdonságnak számítana, de azt senki nem hitte volna a Zsibiben, hogy olyan szavakat is ismer, mint energia, meg szektor.

– Tudja mit? Inkább maradjon közöttünk – ütötte meg a békülékeny hangot Belami, de úgy, hogy a hang kétszer is megpördült a tengelye körül, mielőtt ájultan padlóra került. – És akkor részese lehet egy korszakos, mondhatnák történelmi felhívásnak.

– Jaj, csak azt ne… – hördültek fel többen is.

– De bizony. Én, Belami, a külváros nyugalmazott szépfiúja ezennel felhívom mindazokat, akiknek nem tetszik a rezsicsökkentés, hogy éljenek állampolgári jogaikkal, és kezdjenek polgári engedetlenségbe.

– És az mi? – esett le Plüss Eta álla a székről.

– Vagyis – folytatta Belami – tagadják meg az olcsóbb számla kifizetését, és követeljék, hogy nekik ezentúl is tíz százalékkal többet kelljen fizetni a villanyért, a gázért, a fűtésért, egyszóval mindenért.

– Maga megőrült. Ilyen ökröt egyet sem talál az országban – legyintett Smúz apu.

– Az majd kiderül. Én mindenesetre várom mindazok jelentkezését, akik többet akarnak fizetni – vigyorgott Belami, majd szépen kisétált a Zsibi ajtaján.

– Na, ez aztán jól kifundálta. De azért a sörét kifizethette volna, mert momentán én még nem jelentettem be árcsökkentést – robbant a dühtől Józsi csapos, és egy könnyed mozdulattal Belami után dobta a szemetes vödröt. 

Ezeket a cikkeket olvastad már?