Belami kolbászfesztiválja

Belami
2015.10.26.

És most azért utazzak majdnem kétszáz kilométert, hogy egyek és igyak? De hát azt itt helyben is meg tudom tenni, legalább negyven éve – legyintett Firnájsz Egon a Zsibbadt brigádvezető dicső emlékét őrző Panel Pál lakótelepi kiskocsmában. Majd olyan lendülettel gurított bele az arcába egy korsó sört, mint aki azt hiszi, éppen itt és éppen most rendezik a riói olimpia kvalifikációs versenyét 100 méteres sörharapásban.

- Ha maga azt hiszi, hogy egy békéscsabai kolbászfesztivál nem szól másról, csak evésről meg ivásról, akkor tényleg igaz: kigyelmed lábon hordott ki egy agyhalált – vetette oda bosszúsán Belami. Az ezt követő percekben a külváros nyugalmazott szépfiúja másról sem beszélt, mint arról az összkultúrális élményről, ami egy ilyen jellegű fesztiválon éri a magyart. Vagyis motyoghat bármit Firnájsz úr, a Zsibi törzsközönsége vonatra száll október 24-én szombaton, és meg sem áll addig, amíg be nem mondja a hangszóró: Békéscsaba, vasútállomás.

És lám: vannak tervek, amik meg is valósulnak. A Zsibi Zártkörű Kulturális Magánalapítvány (naná, hogy ilyen is van...) összes tagja – Józsi csapos legnagyobb bánatára – ezen a napon ellátogatott a Viharsarokba. Mivel az utazók közül többen attól rettegtek, hogy mire odaérnek, elfogy az összes pálinka, a vonaton már vételeztek multivitamint, egészen pontosan legalább hatféle gyümölcs nedvéből párolt italt. Ez a rossz nyelvek szerint ej, de büdös pálinka, mások szerint az ország mezőgazdasági értékeit és hagyományait kiválóan reprezentáló és egyben képviselő hungarikum volt.

Mire kiértek a fesztiválra, az előbb említett reprezentál szót a népes társaságból talán ha ketten tudták volna első nekifutásra kimondani (hiába, no: hungarikum és hatása), de ez a legkevésbé sem zavart senkit. Ugyanis belépottyantak egy olyan forgatagba, ahol nótázás kavarodott a nevetéssel, tánc a koccintások zajával, miközben vagy tízezer ember egyszerre próbálta ki, mi célból is találta fel a Jóisten a rágóizmokat.

Kolbász, szalámi, sonka, szalonna, frissen, párolva, füstölve, nyesve, harapva, szeletelve fetrengett talán ha 576 asztalon. A színpadokról zene szólt (hát nem Bartók, az szent igaz...), és mire észbe kaptak volna a Zsibi lakók, Minek Dönci szájába éppen egy orosz menyecske gyömöszölt füstölt szalonnába tekert kolbászkát, azt magyarázva, na ez aztán ócseny harasó. Mert hogy ők a Kárpátokon is túlról jöttek csak azért, hogy megmutassák: sütni-főzni ott is tudnak. Dömper Bella két román legénnyel járta a csűrdöngölőst, Belamit meg két szlovák öntözte jókedvvel meg pálinkával, ami talán nem volt hungarikum, tekintettel arra, hogy valahol a Tátra környékén főzték ki. De igencsak izmos termék lehetett, mert tíz perc múlva Belami egy asztal tetején táncolva rövidebb finn balladák litván nyelvű előadásba kezdett.

Az egyik asztalnál „Nemzeti kolbászbolt” feliratú pólóban falták a szalámit, a másiknál két darab méretes helybéli gazda – Naná, hogy csabaiak vagyunk! - úgy ölelgette egymást és egy fateknőt, mintha a három testőr kései leszármazottjaiként akarnák bebizonyítani: egy mindenkiért, mindenki egyért eszik ezen a napon. El is tűnt a szájukban egy-két akkora falat, amekkorát a hitelesség kedvéért inkább mázsában, mint köbméterben mérnek, mármint statisztikailag.

- Te jó ég! Hát itt mindenki barát, itt mindenki boldog, itt mindenki úgy költi a pénzt, mintha otthon saját nyomdában nyomtatná a húszezreseket – kapkodta a fejét Plüss Eta.

- Jaj, Etuskám, ez csak a látszat! Hát maga nem hallgatja a tévé beszélgetős műsorait, ahol roppant okos emberek másról se beszélnek, mint arról a nyomorról, ami lassan megfojtja a magyarságot? - vigyorgott Bovden Béci, aki beszéd közben megpróbálta visszanyerni a torkából azt a pálinkás poharat, ami egy deci itókával együtt valahogy eltűnt a garat környékén.

- Maga csak itten ne politizáljon – karolta át Bécit egy derék böllér méretű jóember. - Inkább azt mondja meg nekem, hogy helyes mondani: Gyula, hozzá nekem fél kiló csabait, vagy úgy, Csaba, hozzál nekem fél kiló gyulait? Na, erre van-é válasza, okostojás? - röhögött az összes pirospozsgás fejével a böllér méretű (nyócXL), miközben a kisebb sátraknál úgy vásárolt a nép, mintha egy évre akarna spájzolni, garantáltan anti-Norbi-apdét kajákból, nehogy készületlenül érje egy hirtelen kirobbanó Körös-parti cunami.

Így ment ez egészen estig, amikor Firnájsz Egon felébredt egy roskadásig terített asztalt alatt, és belenyögte a mai magyar valóságba: hát mulatni, azt tudunk. Majd csuklott egy hungarikumosat, és a Zsibi csapata elindult a vasútállomás felé.

A műholdak azt mutatták: a helyes irányt hajnalra meg is lelték...

Ezeket a cikkeket olvastad már?