Belami új Puskás stadionja

Belami
2013.04.25.

Na, már csak éppen ez hiányzott! Inkább adták volna nekem a rám eső pénzt, és vígan élhetnék – harsogta Minek Dönci egy friss, ropogós újságot lobogtatva. Dönci ekkor éppen a Zsibbadt brigádvezetőként méltán elismert Panel Pál lakótelepi kiskocsma nagytermének (kicsi nincs…) közepén állva lötyögtette sörét, és arca semmivel sem volt vörösebb, mint egy napon érlelt céklarépa.

– Magának pénzt? Még sokkot kapna egy ismeretlen tárgy látványától – jegyezze meg gúnyosan Józsi csapos a pult mögül, majd nem titkolt célzást tett Minek úr hosszabb ideje fennálló tartozásaira.

– És mégis milyen pénzt szeretne maga megkaparintani? – érdeklődött Firnájsz Egon, aki úgy érezte, talán az emlegetett forintokból néhány becsusszanhatna az ő zsebébe is.

– Milyen pénzt? Hát annak a pénznek a rám eső részét, amit a magyar állam az én adómból most egy új stadionkomplexum felépítésére akar elkölteni. Úgy bizony, Budapesten épül majd fel az új Puskás Ferenc stadion 130 milliárd forintból, miközben nekem olyan üres a zsebem, hogy akár ki is operálhatnám, mint fölösleges tárgyat a nadrágomból.

– Százharminc milliárdot? De hát annyi pénz nincs is, nem is volt, és nem is lesz – hörgött ekkor a Zsibi közönségének nagy része, és a háborgók egy emberként csatlakoztak Minek úrhoz, azt követelvén, stadion helyett őket bélelje ki az állam, hogy végre boldogan éljenek, míg meg nem halnak.

– Előbb talán tanuljanak meg számolni – javasolta Belami, szerényen meghúzódva a budi melletti sarokban. – Mert ugyebár maguk most mindannyian pénzt kérnének. Miből gondolják, hogy a maradék 10 millió ember nem így szeretné. Akkor a 130 milliárdot el kell osztani 10 millió felé, és fejenként mindenkire juthat 13 ezer forint. Ebből akarnának maguk kacsalábon forgó sörös pultot venni?

– Mi maga, fejszámoló művész? – horkant fel Snájdig Pepi, miként teszik zöld erdőben legelésző jól nevelt vadkanok.

– Nem, csak olyan gondolkodó ember, aki nemcsak néz, hanem lát is a szemével – mondta Belami.

– És mit lát, ha szabad érdeklődnöm? – nyomult a külváros nyugalmazott szépfiúja felé Cink Enikő, mind a két lábát felhasználva e tevékenységhez.

– Például azt, hogy Magyarország a sportlétesítmények terén évtizedekkel el van maradva a világtól. Lepusztult sportpályákon szédelegnek a futballisták, a nézők alatt összedől lassan minden lelátó, már ahol van ilyen. És képzeljék, csak mi büszkélkedhetünk olyan nemzeti stadionnal, amely életveszélyes, aminek a felét már évek óta le kellett zárni, és ennél nagyobb szégyent azért keresve se találnák, ha már a sport kerül szóba.

– Akkor se erre költse a pénzt az állam, amikor olyan kevés van – kiabálták többen is.

– Vagy úgy? És ne költse színházakra, operaházra, múzeumokra sem, ugye? Mert hogy maguk efféle helyekre akkor se mennének, ha korbáccsal vernék a hátukat – vadult be ekkor már Belami is.

– Tudják mit, igenis költeni kell, mert mindezek egy ország részei minden kultúrállamban. Mint ahogy a stadionok is. Egyébként pedig nálunk semmivel sem gazdagabb országok, mint mondjuk Románia, Ukrajna, sokkal többet áldozott ilyen célokra az elmúlt húsz évben, ha tudni akarják.

– És ha áldozzunk rá, akkor mi van? – kérdezte Snájdig Pepi.

– Mi lesz, inkább így kérdezze. Hát lesz egy világszínvonalú sportközpontunk, ahol közel sem csak egy stadion épül, hanem egy olyan szórakoztató negyed, ahol sportolók ezrei fordulnak majd meg, edzenek, készülnek a versenyekre. Aminek a csudájára járnak majd a világ minden tájáról. És tudja mit: én is fel fogok menni megnézni, meg még vagy milliónyi magyar, mert ez lesz fővárosunk új látványossága. Az építési költség egyébként négy évre oszlik meg, tehát szó sincs arról, hogy egyetlen esztendő alatt kellene ennyit áldozni rá. De azt se felejtsék el, maguk okostojások, hogy egy ilyen létesítményben már olyan világversenyeket lehet rendezni, amikre a leghíresebb sportolók, csapatok is eljönnek. Ami meg az építést illeti: mit gondolnak, hány embernek ad ez majd munkát, és mennyinek, ha majd elkészül?

– Egyébként meg kérdeznék valamit – fújtatott Belami. – Maguk szerint mennyivel volt gazdagabb ez az ország, amikor a 80-as évek közepén felépítette a Hungaroringet? Semmivel. És mégis kellett, és mégis örültünk neki, és máig büszkék vagyunk rá.  Akkor persze nem járt a szájuk, mert tudták, könnyen megütethetik a bokájukat egy frissen érlelt gumibottal. Pedig lefogadnám, akkor is visítottak volna inkább, átkozva a költségeket.

– Maga csak ne fogadjon le semmit, mert jól orcán ütöm a sörös korsómmal – jött elő legjelentősebb észérvével Minek Dönci, majd leült, és elaludt.

Cink Enikő meg odasomfordált Belamihoz, és csak annyit kérdezett:

– Oszt mondja már, Belamikám, ebbe a csuda stadionba ugye elvisz magával engem is?

– Naná – vigyorgott a külváros nyugalmazott szépfiúja, és intett Józsi csaposnak, hogy hozhatja a következő kört, amiből azért ne hiányozzon a sör mellől a fél kevert sem.

Ezeket a cikkeket olvastad már?