Belami cukorgyárai

Belami
2013.05.10.

– Mondja, drága Etuskám, kipihente már a ballagási ünneplést? – fordult alig ráncosodó, ám a fél kevertet annál jobban kedvelő ismerőséhez Smúz apu a Zsibbadt brigádvezetőről elkeresztelt kocsma hűvösében. Etus arca földuzzadt, mint haragos hörcsögöké, fejéből – erős felindulásból, de menthető okokból – kiszökött minden vér, míg a szája olyan káromkodásba kezdett, hogy végül sikerült egyszerre elkövetnie a becsületsértés összes minősített esetét.

– Menjen maga kispárnának a harapós medve barlangjába! – üvöltözte kulturáltan Plüss Eta. – Miféle ballagásról beszél? Egész szombaton robotoltam, mint egy igásló, a férjem annyit se mondott, hogy transzcendens koeficiens. Sőt, amikor arra kértem, ugyan húzza már le azt a zsíros ülepét a boltba bevásárlás céljából, annyit felelt: neki mentálisan fel kell készülnie az esti Barcelona meccsre.

A Zsibiben ülők ugyan nem tudták, miért kéne békés szombatokon a transzcendens koeficienst emlegetni, mert hogy ilyen nevű ember a kocsmájukba még soha nem tért be, de azért kezdték megérteni Etus felháborodásának összes okát. Pedig a történet még nem is ért véget.

– Így aztán mehettem én a boltba, ahol azt hittem: két perc alatt kapok egyszerre hátsó fali infarktust és agyérgörcsöt, pedig egyiket sem akartam venni – mesélte tovább Etus. – Annál inkább alapvető élelmiszereket, mert, hogy válság ide vagy oda, az evésről még nem tudott leszokni a család. És erre mit látok?

- Na mit? – horkant fel egyszerre Firnájsz Egon, Bika Jenő, de még Belami is.

- Árakat, uraim, árakat! Most mondjam azt, ilyen agyonhasznált, meszesedő csontozattal lementem hídba, amikor elolvastam az árcédulát a kristálycukros zacskón, és mire kiegyenesedtem, már nézhettem azt is, mibe kerül egy liter étolaj.

– Ja, kérem a világpiac begyűrűzött, ezt tudomásul kell venni – okoskodott Snájdig Pepi, és rögvest közölte, hogy Brazília mindennek az oka, mert nem szállít elég cukrot, meg egyébként is, kivágják az esőerdőket.

– Na ja, az étolaj ára meg azért ment fel, mert az araboknál forradalmak robbantak ki, és az olajkutak veszélybe kerültek? Ne nézzen már engem lendkerekes tevepúpnak! – vágott egy széket Snájdighoz Bika Jenő, mintegy baráti gesztusként.

Több sem kellett, a Zsibi törzsközönsége úgy ledobta magáról az önuralmát, mintha eme tulajdonságot válságadóval sújtották volna, és az ordítozás egy perc múlva felvette a versenyt a legkedveltebb kortárs operák hangvilágával. Már éppen Józsi csapos fejét nyomkodták a mosogatóvízbe, amikor Belami mindenkit csendre intett, és arra kért, hogy próbálja meg történeti távlatokba helyezni a cukorügyet.

– Ha azt mondja, hogy az Árpád vezér nyerge alatt puhított húsra kivetett általános forgalmi adó miatt szabadultak el az elmúlt években az árak, én máris egy széklábat nyomok a háta közepébe – sikongatott Cink Enikő.

– Árpád eszembe sem jutott – menekült a fal felé a külváros nyugalmazott szépfiúja. – De az igen, hogy Magyarországon nem is olyan régen még tíz cukorgyár volt, ami nem csupán a magyar piacot látta el, de még külföldre is termelt. Most viszont csak egy van, de az se készíthet több cukrot, mert az uniós kvóta nem engedi. És ha hozzáteszem, hogy valaha ez az ország egészen jól működő növényolaj iparral is büszkélkedhetett, ám az összes gyárunkat eladtuk, már felmerül bennem a kérdés: valóban mindent jól csináltunk a rendszerváltozás óta?

– Na ne röhögtessen, Belamikám. Még hogy minden jól csináltunk-e? Ezt most kérdi, amikor ki tudja hány ezermilliárd az államadósság? – sírta el magát Heveny Béci, Mell Linda vállára borulva.

– Azért álljunk meg egy szóra: a cukor, meg az étolaj, meg a kenyér, meg a benzin, meg az áram, meg a fűtés, meg a gáz, meg a minden árának emelkedésből azért még nem kell azt a tanulságot levonni, hogy itt minden rossz. Momentán én nem ismerek olyan kölköt, akinek a zsebében ne lapulna mobiltelefon, a lábán nem márkás sportcipő izzasztaná a zoknit, a parkolók teli autókkal, itt már minden tévé lapos, a könyvet is számítógépen olvassák a népek, már ha olvasnak, és egy kisváros főterén több a díszkő burkolat, mint az egész Vatikánban. Szóval furcsa szegénység ez a magyar… – próbálta megtalálni az arany középutat Belami.

De csak egy üres söröskorsót talált, ami a homlokán csattant. Igaz, ez az ütés ingyen érte, és Józsi csapos szerint még az adóbevallásában sem kell feltüntetnie. 

Ezeket a cikkeket olvastad már?