Belami ezüst vasárnapja

Belami
2016.12.12.

Na, engem ugyan nem fog a tömeg széttaposta ezüst színű vasárnapon! És tudják miért nem? Mert én célirányosan vásárolok – jelentette be Firnájsz Egon a Zsibbadt brigádvezetőről elkeresztelt Panel Pál lakótelepi kocsma nagytermében az elmúlt hét szombatján.

Történt ez délután, talán úgy 5 óra tájban, amikor már az alkoholtartalmú italok fogyasztásának eredményeként a bent ülök eljutottak abba az állapotba, amelyben komoly, mintegy akadémikus vitákat tud az ember folytatni a dél-litván mezőgazdaság középkori gyökereiről éppen úgy, mint a legújabb atommeghajtású hőlégballonok harckészültségi dizájnjáról a Bauhaus építészeti irányzat tükrében – és mindezt a flamand-holland nyelvjárásban.

Erre a nagy, vagy mondjuk ki bátran: hatalmas tudásra szükség is volt az említett öt óra tájékán, mert Bika Jenő bejelentette, azt amit még soha – mármint hogy ő valamit nem igazán ért.

– No fene! – csattant a csodálkozás úgy uszkve kilenc szájból egyszerre.

– Mert hogy én is célirányosan vásárolnék, méghozzá takarékossági okokból használt termékre áldozva a pénzt. Csakhogy az unokám, akinek az ajándékot szánnám, ezt a papírt nyomta a kezembe, jelezvén: neki pedig más nem kell a karácsonyfa alá, csakis az itt leírt szerkezet.

– És ezen mit nem ért? –  csóválta a fejét Belami.

– Talán ha beleolvasna, Belamikám, maga is…

Belami meg sem várta a mondat végét. Kikapta Bika úr kezéből a cetlit, majd miután az összes szeme a kiguvadás eszközlését foganatosította, egy kortyra lenyelt két korsó sört, négy papír szalvétát és hat darab, az adventi hangulathoz csöppet sem illő káromkodást.

– Hát ez meg mi a franc? – buggyant ki végül a száján a kérdés, de oly kétségbeesetten, hogy azonnal köré gyűlt a Zsibi bentlakóinak 140 százaléka, plusz egy fő, ki nem más volt, mint Béla, a falon túlélésre berendezkedett, egykor piacon élősködő légy.

– Felolvasná? Csak hogy tudjunk segíteni – hajolt át négy vállon és öt sörös korsón Minek Dönci.

– Segíteni? Na ne röhögtessen! – csordult a szomorúság Belamiból, ami volt oly hatalmas méretű, mintha arra kényszerítenék, két nap alatt hordja el a kínai nagyfalat a farzsebében, vagy ültesse be a Szaharát normann fenyővel.

– Megnémult? Vagy lenyelte a nyelvét? – faggatózott ekkor már Plüss Eta is. Belami meg úgy döntött, na, akkor vágjunk bele, tudja meg ország és világ, mire vágyik egy unoka 2016 decemberében a Bikák népes családjában.

– Ha jól látom, ez egy hirdetésből kimásolt szöveg – kezdte Belami. – És szó szerint ez áll rajta: „Eladó 8 magos PC 32GB rammal DDR5 vidikarival.” Eddig vették a lapot? – nézett körbe Belami, de csak üveges tekinteteket látott.

- Na, akkor folytatnám. „Ház: noname, fekete ezüst 12 cm ventivel. Cpu: 2 X QuadCore AMD Opteron 2352, 8x 2,10 Ghz mb cache.”

– Még mindig semmi? – következett Belami újabb körbenézése. Akkor már hárman kaparták a falat, ketten pedig az öngyilkosság gondolatával játszottak Józsi csapos pultjánál.

– Szóval semmi. Akkor haladjunk tovább – javasolta Belami. Tehát: „Alaplap MSI K9ND Speedster 2 (MS-9661) 2 processzoros. Chipsett: Nvidia Nforce Pro 3600 AMD K10. Ram: 32GB DDR II x 4Gb. Vga: Gigabyte HD 7750 OC 1GB/128BIT DDR5 DX 11 DVI D-SUB HDMI. HDD: Hitachi Sata II 500GB. Táp: FSP CRG-450 400W
Optika nincs benne (DvD-iró olvasó) - 6 usb 2 lan 2 pci-e alkalmas SLI-re vagy CF-re. A játékokat tökéletesen futtatja személyes átvételnél próba lehetőség is van. GTA V BATLEFFIELD összes verziója NEED FOR SPEED”

A Zsibiben rekedt tömeg, látván, hogy Belami befejezte a termékismertetőt, egységbe forrt dühvel nézett Bika Jenőre, akiben nem a szesztől rozzant nyugállományú főtörzsöt látták, hanem személyesen az ő, eddig totálisan ismeretlen unokáját.

– Mi lenne, ha megmondaná annak a kölöknek, hogy írja le magyarul, mégis mi a francot akar? – szóalt meg végre Cink Enikő.

– De hát ez magyarul van – sírta el magát Bika úr. – Legalábbis az unokám szerint ezt minden hülye érti. Aki meg nem, az értse már meg végre: új világot élünk, meg elektronikusan digitális vagy milyen forradalom uralja a világhálós Földet.

– Hát az van – bólintott Belami. És miközben a Zsibi mosdója előtt Arany János, Kosztolányi Dezső és Móricz Zsigmond nevű urak szelleme zokogott, arra gondolt, hogyan élt le az emberiség évmilliókat úgy, hogy fogalma sem volt arról, hogy az alaplap MSI K9ND Speedster 2 (MS-9661) 2 processzoros, a chipsett pedig Nvidia Nforce Pro 3600 AMD K10.

De mindegy is – legyintett Belami, és elindult egy könyvesboltba, ahol – ezt eldöntötte, de nagyon – akkor is magyarul írt mesés könyvet vesz az unokájának, ha a táp FSP CRG-450 400W és
optika nincs benne.

 

Bátyi Zoltán

Belami Mikulása

Belami
2016.12.06.

Jaj, ne legyen márt olyan komor, drága Belamikám! – cuppantott egy puszit a külváros nyugalmazott szépfiújának arcára Plüss Eta – Hiszen ma van Mikulás napja, teli a kosara minden jóval. Sőt úgy hírlik, OTP-s fizetési meghagyást sem hozott magával, még a legrosszabb adósoknak sem.

Az adós szó kiütötte a biztosítékos a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző Panel Pál lakótelepi kocsma sörszagú hűvösében. Leginkább Józsi csapos szeme forgott vérben, végigtekintve a Zsibilakókon, akik – szerinte – a kocsmáját gyakorta keverik össze a Máltai Szeretetszolgálattal, de hangosabb szó azért nem hagyta el senki száját. Belami is csak sóhajtott egyet, amitől hat, közelben tartózkodó korsóról le is szédült a sörhab.

– Nyögje mán ki, mi bántja, ne eszközöljön itten hergelődést éppen akkor, amikor december összes ünnepére készülődünk – fogalmazta meg kérését Firnájsz Egon, akinek virágos jókedve a hatodik felestől már kezdett átalakulni egy hatalmas rózsakerté.

– Hogy mi bánt? Semmi – érkezett Belami újabb sóhajtása. – Csupán eszembe jutott gyerekkorom, amikor egy darab ilyen narancsért – és ekkor elővett régen se mosott kabátjából egy valóban narancsnak látszó gyümölcsöt – két hétig puszilgattam az anyámat. Apám meg azt próbálta megfejteni, ugyan hol juthatott hozzá, honnan szerezte, mikor gyömöszölte bele a Mikulás piros celofán zacskójába a néhány szem földi mogyoró, meg pár darab szétrághatatlan, kőkemény szaloncukor mellé..

– Na, azok voltak a régi szép meg visszasírható idők, ugye Bika úr? – kacsintott Bika Jenőre Heveny Béci, mivel tudta: Bika Jenő, nyugdíjas rendőr főtörzs gyakorta visszasírja a 60-as éveket, mondván, akkor volt csak jó világ Magyarországon.

– Senki nem mondja, hogy szép idők voltak, már ha van legalább annyi esze., mint egy festetlen hintalónak – akadályozott meg egy kabátot nem, de politikai jelleget felölthető vitát Belami. – De azért az se tagadjuk, mára valami nagyon kificamodott Mikulás ügyben is, gyerek ügyben is, szülő ügyben is.

– Mégis, mire gondol? – ülték többen is körbe Belamit, aki még mindig a narancsot tartotta maga elé, és szeméből talán még könny is csöppent.

– A legutóbbi Tescós kirándulásomra. Ahol két kiskölyköt láttam a pultról legurult narancsokkal focizni. És tudják miért rugdosták a narancsot? Mert kiderült, hogy az új okostelefonjukat nem a Mikulás hozza, hanem csak karácsonyra érkezik.

– A francba! Gondolom, az anyjuk lecsörgetett nekik két méretes pofont? – háborodott fel, egészen a plafont súrolva kócos hajával Cink Enikő.

– Az anyjuk? Még hogy pofont? Ellenkezőleg. A testi fenyítés gyanújával a gyerekek felé közelítő apát intette türelemre. Majd közölte a fiúkkal, hogy ne aggódjanak, a karácsonyra érkező telefon annyira okos lesz, hogy Einstein professzor pörögni fog az irigységtől az összes sírjába, de még az is előfordulhat, hogy ájpedet is hoz a Jézuska. Amikor meg az apa rákérdezett, ugyan, mi a fenéből vennének ennyi ketyerét, az anya megvonta a vállát, és foghegyről köpte elé a szót: azért van az áruhitel, nem igaz?

Mondhatnám, az egész Zsibi kocsma mély hallgatásba burkolózott, ám hazudnék. Egy hang csak megtörte a csendet. Smúz apu, a Dűjj Előre SC régen volt alszertárosa arcán rángatózni kezdtek a ráncok, miközben azt kérdezte, mégis mi a fene az az ájped? Eszik? Isszák? Ülnek rajta? Maguk értik ezt a szép, új világot?

– Nem mindegy az magának? – legyintett Plüss Eta, aki egy mesés könyvre gondolt. Egyszerű, hajtogathatós, kemény lapú meséskönyvre, amit valamikor a múlt században, talán '65 környékén kapott karácsonyra, és még most is őrzi a fiók mélyén. Ott, ahova elrejtette régen szőtt, soha meg nem valósult álmait is.

 

Bátyi Zoltán

Belami fekete péntekje

Belami
2016.11.29.
Hát magát meg mi ütötte el? Csak nem egy orosz laktanyában itt felejtett tank alá feküdt mély bánatában és sosem mosott dzsekijében? – vigyorgott Belamira Smúz apu. A Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző kiskocsma törzsközönsége e néhány szóra felkapta fejét is, poharát is, és harsány kacaj közepette szemlélték a külváros nyugalmazott szépfiújának meggyötört ábrázatát.

– Ugyan, hagyjon már… – legyintett Belami, majd egy sarki asztal mellé ülve annyit mondott:

– Blek frájdéj. Vagy fridé. Mit tudom én...

– Csak nem? – hördült fel Józsi csapos, és rögvest a márkásabb italok elpakolásához kezdett, mert szent meggyőződésévé vált, hogy az emlegetett blek, ami még frájdéj is, fridé is, nem lehet más, mint egy olyan embert, állatot, de leginkább a fent megemlített drága italokat elpusztító vírus, aminek csillagvizsgálóval sem lehet megtalálni a kórokozóját.

– Hogy mondta? – nyújtogatta a nyakát Plüss Eta, kevésbé megijedve a blek frájdéy-fridé következményeitől. Bár az igazsághoz tartozik, hogy egy méretesebb asztalt azért maga elé emelt pajzsként.

– Maguk ezt a szót még soha nem hallották? – nyögte ki fogai között kérdését Belami. Majd amikor a sok táguló pupillával díszített buta arcot látta, elmondta: ez egy újabb amerikai őrület, aminek az elmúlt pénteken ő is áldozatul esett.

– Egészen pontosan fekete pénteket jelent, és arról híres, hogy Amerikában, amit USA-nak is szólítanak, ezen a napon indul meg a nagy bevásárló roham. Mármint a karácsony előtti.

– De hát hol van még karácsony? Meg mi közünk nekünk ehhez a blekhez, még ha frájdéj is? – legyintett Minek Dönci.

– Hát csak annyi, hogy most már nálunk is dívik, burjánzik, terjed, beszippant, meggyötör, pénz költésre csalogat. Vagy ezt nem is tudták? – nyögött még egyet Belami. Majd arról beszélt, hogy az arcán látható sérüléseket éppen akkor szerezte, amikor egy szuperhiper marketben (egykor nagyáruház), egy könyökössel távolították el az elektromos gombóchergelőtől, amit annyira de annyira kedvezményesen kínáltak két évi hűségnyilatkozattal meg egy léglökéses betonléggömbbel együtt, hogy egyszerűen nem lehetett szó nélkül elmenni mellette.

– Hát maga nem is ment. Gondolom, ordított, mint a lendkerekes sakál, amikor jól orrba vágták – röhögött Firnájsz Egon.

– Hiába no. A magyar már csak ilyen. Ha olcsóbban vehet valamit, még a saját torkát is átharapja – vonogatta vállát Cink Enikő.

– A magyar? Na, ne kezdje már maga is a saját szidásunkat – éledezett Belami. Ha tudni akarja, sebeimet ápolgatva igenis utána néztem, hogyan megy ez az USA-ban. És tudja mit olvastam? Hát azt, hogy az amerikai városokban ezen a napon megszokott a nagy leértékeléssel nyitó üzletek előtt órák hosszat várakozó emberek sora. Amikor bejutnak, a vásárlók lerohanják a boltot és amit tudnak, megragadnak, mivel a legvonzóbb termékekből rendszerint csak néhány darab van. Mindez időnként sérülést, olykor halált is okoz: 2008-ban egy bolti alkalmazottat halálra tapostak az egyik New York-i Walmart üvegajtaját az öt órai nyitás előtt percekkel beszakító vásárlók, míg egy kismamát ugyanitt kórházba kellett szállítani. Ugyanezen a napon két ember meghalt, amikor vásárlók két csoportja között kialakult vita lövöldözésbe torkollott. E ahogy hallom, Amerika az idén sem úszta meg halál nélkül a vásárlói tombolást.

– És még ezt nevezik ünnepnek? – sikkantott Plüss Eta.

– Senki nem mondta, hogy ünnep. Csupán valaminek a kezdete. Mint említettem: a vásárlásé – helyesbítette Belami. Magában meg arra gondolt: vajon mekkora lenne a vagyona, ha minden fölöslegesen megvett árucikk után csupán csak egyetlen húszas forintost kapna attól az embertől, aki elsőként mondta ki: már pedig marketingolunk, de azonnal, amerikás módra. Mert blek frájdéj-fridé nélkül a magyar csak félkarú gémeskút...

Bátyi Zoltán

Belami, a sansztalan sörbarát

Belami
2016.07.22.

Aztán tényleg igaz a hír, hogy a maga unokája meg egyetemre megy? - érdeklődött, forró nyári nap melegétől pácolódva, Smúz apu. A kérdést Minek Dönci mellének szegezte a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző kocsma teraszán, miközben egy kortyintással kiszippantotta a korsóból aznapi negyedik sörét.

- Dehogy megy, még csak nem is jelentkezett. Okos, mint két Ejnstejn, de lusta, mint Ló Elek. Leginkább csak a mobiltelefonját bámulja, így aztán teljesen sansztalan lett volna a felvételin – szuszogta ki a választ Minek úr, majd ő is alámerült a sörözés örömeiben.

Pontosabban csak merült volna, mert Belami irányából egy jól irányzott káromkodás röppent felé, nyomában néhány apróbb használati tárgy, úgy is mint sótartó, ruhafogas, Táborfalván felejtett szovjet katona.

- Mi az, hogy sansztalan? Hol tanult maga magyarul? Tudja egyáltalán, mi az a sansz? - kiabált Belami.

- És ha szabad érdeklődnöm, magának meg mi a fene köze van ahhoz, hogy én mit tudok, és mit nem? - hördült Dönci. - De az hót zicher, ha még egyszer belerondít a sörélvezetembe, úgy…

- Maga csak ne fenyegetőzzön! - szakította félbe Belami. - Inkább hang nélkül nézze a televíziós sportközvetítéseket, és akkor talán visszatalál az édes anyanyelvünk hímes mezejére.

- Most meg már azt is előírná, hogy mit nézzek? - hökkent meg Minek úr, és azt fontolgatta, hogy az emberi jogi bírósághoz, vagy egy könnyen Belamihoz vágható székhez fordul, amikor a külváros

 

nyugalmazott szépfiúja kifejtette, miért is lobbant haragra.

- Nézze, Döncikém, és tulajdonképpen nem magát akarom megbántani. Inkább csak egy jajkiáltás az én felszólalásom a magyar nyelv védelmében, miután végignéztem a foci Eb-t, de még sok más sportos küzdelmet. És tudja mire kellett rájönnöm? Hát arra, hogy még a legnevesebb riporterek is elfelejtettek magyarul. Valami furcsa oknál fogva az esély szót vélhetően tilos kimondani, mert már csak a sanszot halok. A nagy helyzetből ziccer lett, az emberelőny meg fór. Már csak arra várok, mikor tér vissza az ofszájd, meg a korner.

- De jó, hogy maga csak ennyit hall az újmagyarból – legyintett Cink Enikő. - Az én unokám már két és fél órán keresztül tud úgy beszélni, hogy egyetlen szavát sem értem, bár mára már megtanultam, mért is jobb a míting spícs közben (vagy tán fordítva? - morfondírozott Encike), miért és kik üzennek meszendzseren,

- Jaj, ez mán a telefonos nyelv – jajdult fel Plüss Eta, aki két napja éppen azért verte magát a földhöz, mert az unokája lecseszte, miért nem ímélt küldött esemes helyett, arról nem is beszélve, hogy igazán megnézhetné már a guglin, mit is jelent pontosan a fészbuk.

- És nem lehet ezeknek a kölköknek szólni, hogy azért él még a magyar nyelv? - forgatta véreres szemeit Belami.

- Szóljon. De minek? A kérdést sem értik. Választ kapni meg sansztalan – nyelt még egy kortyot a söréből Minek úr, majd bejelentette, mára ennyi elég volt a kocsmafílingből, és elugrik egy szupermarketbe sopingolni.

Szerencséjére a hamutál, amit Belami utána vágott, fennakadt egy alacsonyan szálló bárányfelhőben…

Bátyi Zoltán


Belami focilázban ég

Belami
2016.06.09.

Csak nem? - nézett döbbenten Józsi csaposra Smúz apu a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző Panel Pál lakótelepi kocsma teraszán. Ott, ahol a madárt ugyan nem jár, de a sörös korsók annál sűrűbben cserélődnek a bádog asztalokon.

- De bizony igen! - csattant büszkén Józsi hangja. Majd öt perccel később bejelentette: a nagy mű elkészült, az alkotó pihenhet. Ugyanis megvalósult a Zsibi kocsma történetének talán egyik legnagyobb beruházása: a terasz rozsda marta vasszerkezetére felszereltetett egy televízió, ami megfelel a kor követelményeinek. Vagyis a tévé lapos, 102 centiméter képernyővel rendelkezik, azon kívül – miként Józsi mondta, erősen megnyomva az S betűt - smarte is.

Ez utóbbi szó ugyan zavarba ejtette az asztaloknál ülőket, mivel jelentéséről annyi fogalmuk sem volt, mint a sokat emlegetett Hajdú úrnak a harangöntésről. De mit számít ez, ha egyszer a fejlődés keze betette a lábát a Zsibibe. Mondhatnánk: elkezdődött a XXI. század, ha kicsit késve is.

- És minek köszönhetjük, hogy ennyit áldozott az étterem fejlesztésére? - érdeklődött Firnájsz Egon, csöppet sem zavartatva magát azon: az étterem szó hallatán olyan fergeteges röhögés söpört végig a teraszon, hogy a közelében lévő meteorológiai állomásokon már tájfunveszélyről adtak ki rövidebb híradásokat.

- Hogy minek? Hát annak, hogy mindent a vendégért, no meg holnap kezdődik a foci Európa-bajnokság, aminek minden percét ezen fogjuk követni – vigyorgott Józsi.

- Na azért kár volt ennyi pénzt kidobni az ablakon! - legyintett Cink Enikő. - Minket úgyis ronggyá vernek már az osztrákok, oszt aztán még a sánta kutya is inkább korsóval jár a kútra falra hányni a borsót, mintsem Eb-t nézzen.

- Drága Encike! Tudja, én becsülöm magát, akárcsak a női nem minden tagját, de ha ilyen pesszimista szöveggel eszközli a népharag felkorbácsolásának foganatosítását, én bizony levetkőzöm híresen nagy jólneveltségemet, és úgy szájba vágom, hogy a metszőfogai hatszor egymás után játsszák el Bach úr több híres, egyébként orgonára írt zeneművét – szólt ekkor Minek Dönci elvörösödött fejjel.

- Még hogy az osztrákok! - ugrott fel Belami. - Azokat mi úgy elverjük, hogy két hétig vizes borogatást kérnek még ebédre is. Az első félidőben három apró góllal megzavarjuk őket, aztán a másodikban egy Dzsudzsák bomba a felső sarokba, és mehetnek a sunyiba.

Hogy eme Sunyi nevű község hol is található a térképen, momentán senki nem tudta, de nem is volt ily ismeretekre szükség ahhoz, hogy a Zsibi teraszán máris meginduljon az intelligens és visszafogott esélylatolgatás. Smúz apu például egy sörös korsóval kezdte el ütlegelni Ló Elek homlokcsontját, mert Ló úr azt merte állítani, hogy a csoportunkból „hót zicher” nem jutunk tovább, mert Izland is jobb, nem is beszélve Portugáliáról. Ezzel szemben Smúz úr, ki egykoron a Dűjj Előre SC segédszertárosaként a megye III-ban nagy labdarúgó tapasztalatokra és egy bokasüllyedésre tett szert, azt állította, hogy minket nem állíthat meg senki.

- Gondolja, azért vártunk több mint negyven évet egy Eb szereplésre, hogy ne jussunk legalább a legjobb négy közé? Már pedig bejutunk, átgázolunk még asz angolokon, meg a franciákon is.

- Na ne röhögtessen – vinnyogott a röhögéstől Bika Jenő. - A franciákat legfeljebb akkor tudnánk megverni, ha olyan szabályt vezetnének be, miszerint a magyarok ellenfelének a kapuja 10x6 méteres méretű, kapus nem szerepelhet a gárdájukban. Ja, és a francia csapat csakis a keretben megjelölt játékosok anyósait küldheti a pályára, azokat is összeláncolt lábbal.

- Úgy, szóval maga szerint a magyar virtus, meg a Böde Dani cselgáncstudása smafu? Na, ebből is látszik, hogy magát az esze miatt soha nem fogják elraboltatni – vágott vissza Smúz apu egy kisebb, közelben fellelt kőkockával.

- Emberek! Emberek! Kedves szurkoló társaim. Nekem elhihetik, én is focilázban égek, de azért az önmérsékletet sem lehet kihagyni az esélylatolgatás idején – intette nyugalomra a Zsibi népét Belami.

- Nicsak! Milyen hülye nevű játékosokat is kivitt ez a német szövetségi kapitány! - bámult bele a sörébe Dömper Bella, és azon agyalt, vajon mi lehet a keresztnevű egy olyan alaknak, akit Önmérsékletnek hívnak.

- És maradjunk a józan realitás talaján is – folytatta Belami, de ekkora már a Zsibi szurkolói csoportban felütötte a fejét a széthúzás, Ló Elek fejét meg Firnájsz Egon.

- De hát a Szalai! Úgy fordul, mint a defektes kamion! - ordította valaki elkeseredett hangon a budiból.

- És Nemanja Nikolics, a legjobb lengyel magyar szerb? Mint a szélvész! - üvöltötte Józsi, majd felsorolta mindazokat, akik szerinte olyan jók, hogy egyenként is mind csodafegyverek. Gera, Kleinheisler, Priskin, Guzmics. Lovrencsics és persze Király Gábor, akinek már a neve is mutatja, ki a király a kapuban.

Csupán hat sört és némi (három vödör) töményet kellett elfogyasztani ahhoz fejenként, hogy este 9-re már teljes legyen az egyetértés: az Eb döntő végeredménye nem is lehet más, mint Magyarország – Spanyolország 6-0, félidő 4-3. Józsi csapos ugyan megjegyezte, hogy némi kis gond van ezekkel a számokkal, de persze lehurrogták, és 10 órára az egész lakótelepet betöltötte a „Ki a legjobb? Magyarok!” diadalmas harci üvöltése.

 

Bátyi Zoltán

Belami vasárnapi boltünnepe

Belami
2016.04.14.

Na, Etus öltözködjön, de rögvest, és fessen az arcára harci színeket, mert jön a vasárnap, indulhat shoppingrohamra a szupermarketbe. Árulja el, mégis melyiket célozza meg, mert azt szeretném nagy ívben elkerülni – harsogta Minek Dönci a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző kocsma teraszán.

Etus csak nézett, mint aki négyütemű bámulásért veszi fel a közmunkáért járó pénzt, és csupán annyit mondott:

– Döncikém, tegyen már le egy alapfokú magyar nyelvvizsgát, hogy legalább egyetlen mondatát meg lehessen érteni.

– Mi ezen az érthetetlen? – fordult Etus felé Snájdig Pepi is. – Vagy maga még nem is hallotta, hogy vége a vasárnapi boltzárnak, ezen a tavaszon több boltajtó nyílik vasárnap, mint tulipán, és olyan boldog lehet immáron újra a magyar nemzet, mint 13 hónappal ezelőtt volt.

Etus kissé megszeppenve nyelte le az első felest 0,1 másodperc alatt, mint ahogy a kísérőként rendelt sör is csak lassan, 1,7 másodperc alatt tűnt el a szájában, de aztán felbátorodott, és a boltnyitás részleteiről érdeklődött.

– Nincs itt részlet, csak tény. Nem lesz népszavazás, megyünk és veszünk.

– Népszavazás? – kerekedett ismét Etus szép, dülledt szeme kifelé az arcából. Mert hogy eddig erről sem hallott semmit. Ugyanis a drogként funkcionáló brazil szappanoperákban meglehetősen ritkán akarja a dúsgazdag, de nagyon ármány sárkány José Armando de Silva népszavazás ötletével elcsavarni a sokat szenvedett Lúcia Rosalinda de Coerte könnyekben áztatott fejét.

A Zsibiben gyorsan ráéreztek: Etus a népesség azon kicsiny (?) százalékához tartozik, aki annyit sem tud a körülötte zajló világról, mint a sokat emlegetett hajdúipari szakmunkás a harangöntésről, ezért ki is rekesztették a boltzáras vitából. Így aztán csak Firnájsz Egon üvöltötte, mint egy lendkerekes sakál, hogy végre újra nyitnak, és Cink Enikő (aki maga is, akárcsak a lánya, a kereskedelemben dolgozik immár hosszú évtizedek óta...) verte ki Egon négy fogát egy éppen arra tartózkodó széklábbal.

– Úgy látom, a közmegegyezés hiánya betette újfent békés kisvendéglőmbe a lábát – nyafogott Józsi csapos. És azt kérdezte: egy olyan országban, ahol egyes kereskedelmi televíziók szerint ollllyan, de ollllyan hatalmas a szegénység, hogy már mirelit éhkopra se fussa a kisembereknek, miért olyan fontos, hogy minden nap nyitva legyen a bolt?

– Én meg arra lennék kíváncsi – szólt közbe Belami –, vajon azok a televíziók, akik egy éven át a boltbezáráson rugóztak, hétfő óta hogyan találták meg azokat a szervezeteket, akik a nyitás miatt panaszkodnak? Mert nagy hirtelen nyilatkozni kezdett kereskedelmi szakszervezet, szomorú szemű boltos lány, de még a sokat meghurcolt bevásárló kocsi is, hogy vége a szép időknek – a hiperszuper újra hét napon át taposhatja ki a belét, méghozzá olyan fizetésért, amilyenért a multi hazai boltjában egy üres sörös rekeszt se lökne arrébb a boltos segéd.

– Mit ért maga a médiához, Belamikám? Kit érdekel a vásárló, és ugyan kit a boltos? Nem veszi észre, hogy komoly politikai harc folyik, oszt annyi.

Etus arcán ekkorra már nagyon tükröződött, hogy semmi nem ért semmiből, de azt is csak korlátozott mértékben. Smúz apu meg is vigasztalta:

– Sose bánkódjék Etuskám, az a lényeg, hogy mehet sopingolni és jobb lesz a fílingje. Hát nem kúl meg hepi a világ? – vigyorgott Smúz úr.

– Bizony az. De még inkább az lesz, ha egyszer nem mi örülünk annak, hogy vasárnap is kotorászhatunk az angol bálás butikok göncei között, hanem az angolok robbannak fel az örömtől, mert végre megnyitották London-Alsón az első magyar bálás butikot – törölte szájáról a szódavíz habját Belami.

Majd azon agyalt, mikor jelenik meg az első olyan aláírást gyűjtő ív, amire azt nyomtatják: ugye akarja, hogy a multipláza tulajdonosai nem vigyék ki az összes hasznukat az országból, hanem hagyjanak egy kevéskét a kereskedők fizetésének emelésére is.

 

Bátyi Zoltán

Belami, a sonkagyilkos

Belami
2016.03.22.

Ide figyeljen asszonyság! Ha nem engedi el rögvest azt a sonkát, úgy szájba vágom, hogy gyorspostával hozathatja vissza a fogait a Déli-sarkról – kiabált magából és egy bevásárló kocsiból kikelve Plüss Eta, kit higgadtság és kulturált viselkedés kategóriájában még nem igazán jelöltek Oscar-díjra. Jeles bevásárlóközpontban tette meg eme kijelentését, de a húsvétra készülődők tömegében hangja elveszett két hűtőpult között. Így aztán kisebb közelharc is szükségeltetett ahhoz, hogy a „Soha ilyen olcsó áron, még sehol és senkinek!” felirattal hirdetett, sonkának látszó tárgy Etus bevásárló kosarába kerüljön.

–  Na, lesz a Plüss családban akkora boldogság, hogy bele se fér a fazékba – lelkendezett Eta, immár a leértékelt tojásért küzdő marketgladiátorok sorát, meg egy rekesz sört felrúgva. Ám öröme nem tartott túl sokáig, ugyanis összefutott Minek Dönciékkel, akik éppen arról vitatkoztak, tojhat-e egy nyúl 1650 forintos csokitojást. Ám amikor meglátták Etus sonkáját, a nyúl, mint tojásgyár, lekerült a napirendről, s megkezdődött a Plüss Eta sonkájáról nyitott vita.

– Csak nem ezzel akarja megmérgezni a vendégeket? – érdeklődött Minekné, született Franc Bözse, és már sorolta is az utóbbi években hallottakat. Az összes ingyen kínált információja arról szólt, hogy Magyarországot elárasztották a hamis termékek, és élelmiszer ellenőr legyen a talpán, aki meg tudja mondani, hogy miből is göngyölték a húst a hálóba, netán sonka-é a lapocka, ami kétszer főzött előre, és háromszor sütött hátra. A végén csak annyit mondott: nemrégiben egérürüléket és  döglött egereket találtak az ellenőrök egy reform-élelmiszereket gyártó üzemben Szegeden.

– Ha nem tudná, ebben a nagyon szabad kereskedelemben még a kutyából is lehet szalonna, úgy hogy jobban teszi, ha alaposan átolvas minden, a termékre felírt információt, mielőtt előre bejelentkezik a kórházba, gyomormosásra – javallotta Minekné. Majd az árukínálatot fitymálva úgy telepakolta rácsos shoptalicskáját, hogy három ráérő és markos testépítőt kellett foglalkoztatnia kocsihúzóként, míg kiértek a parkolóba.

– Teljesen igaza van, én mondom, teljesen – keltette az ijedtségtől elalélt Etust, no meg a pánikot Smúz apu, aki a véleménynyilvánításától nem, viszont a közelben igenis tartózkodott. És máris sorolt rengeteg rémtörténetet arról, mivel is járhat, ha valaki nem elég megfontoltan fog hozzá a vásárláshoz.

– Csak beszéljen Smúz úr, csak beszéljen, mert én is szeretnék tovább okosodni – kérlelte évtizedes ellenségét Ló Elek, ha már egyszer oly szépen összegyűlt a Zsibbadt brigádvezető, mint kocsma baráti köre a hiperszuperben.

– Attól tartok, Smúznak kiszárad a szája, ha minden veszélyre fel akarja hívni a figyelmet – szólt ekkor Hergejj Bella. – Mert nézzünk csak végig a polcokon. Ha, ugyebár kólát kívánna a gyerkőc, azt kell mondanunk, szájába ne vegyen ilyen italt, hiszen telis teli káros anyaggal, bontja a kalciumot, öli a fogakat és a csontokat. A rostos gyümölcslével csupán az a baj, hogy legtöbbjük se nem rostos, se nem gyümölcs, viszont van bennük annyi tartósítószer meg cukor, hogy rendszeres fogyasztásuk – egyesek szerint – felér a vonat alá ugrással. Aztán ki tudná megmondani, ugyan mennyi vegyszerrel kezelték azt a gyümölcsöt, ami oly piros, hogy majd kicsattan az egészségtől. Ám Hófehérke kettős hátra szaltóval múlna ki a világból, ha csak egy falatot is harapna belőle – magyarázta Belluska oly magabiztosan, mint aki legalább hat szakvizsgát tett élelmiszer ellenőrzésből.

– Értem már, hogy annyi ember miért olvasgatja a termékek hátára ragasztott címkéket! – csapott ekkor úgy a saját, mind a közelben tartózkodók homlokára Cink Enikő. Majd őszintén bevallotta: eddig azt hitte, különösen széllel bélelt alakok körében terjedt el újság- és könyvolvasás helyett a címkeböngészés, de immáron tudja: csupán azt szeretnék kideríteni, mégis mi kerül a szervezetükbe.

–  Gondolták volna, hogy akkor kell majd rettegnünk a kajától, amikor már annyi van belőle, hogy el sem fér a padláson. Bezzeg, amikor csak parizer, meg kettőnyolcvanas lecsókolbász fetrengett a pulton, senki nem félt attól, hogy éppen az ennivaló viszi a sírba – sírta vissza a hiánygazdálkodás csöppet sem áldásos időszakát Bika Jenő.

– Tudják mit? Ha már egyszer húsvét jön, meg nyúl, hát tojok az egészre, és a sonkát is sonkával eszem, gyűljék csak bennem a méreg. A sonka előtt meg pálinkát iszom, hogy sonka után jobban essen a sör. Ha meg még ennyi kártékonyság sem végez velem, hát zsírral kenem be még az abált szalonnát is, mert koleszterin túltengésre vágyom. Aztán meg süteményt tunkolok a pörköltlébe, mert még a cukorbetegség is hiányzik a repertoáromból. És ha még ezek után is életben maradok, kiírom az arcomra: kommandós kiképzésből jelesre vizsgáztam – dúl is, fúlt is Belami.

Majd nekilódult.

Mire bé neje, Görcs Jolán megmondhatta volna, hány kalória is tartózkodik a Dél-Celebeszből importált csurrantós, de nagyon bio puszajmáncsban, már ki is bélelte a bevásárló kocsi minden sarkát. Amikor pedig a pénztárhoz érve fizetésre szólították fel, s meglátta a méteresre kunkorodó számlát, csak ennyit jajdult:

– Te jó ég! É még van olyan, aki azt hiszi, hogy a sonkától fog meghalni? 

Bátyi Zoltán  

Belami Ájronlédije

Belami
2016.01.14.

Emelje fel a két kezét, a két lábát, de még a fenekét is a székről az, aki meg tudja mondani, mi is a baj Katinkával? Tudják, az úszólánnyal, akit már csak Ájronlédinek hívnak – dugta ki a fejét kuszán összegyűrt újságlapok közöl Snájdig Pepi a Zsibbadt brigádvezetőhöz címzett fogadó (értsd: kocsma) nagytermében.

- Jaj, az hosszúúúú…. - legyintett Firnájsz Egon, jelezve, részéről ezzel a társalgás úszás ügyében be is fejeződött. Ezért inkább Minek Dönciből próbálja kiütlegelni azt a csekélyke összeget, amivel a kényszerből vállalkozó, és apróbb gazdasági bűncselekményekből élő barátja immáron 7,8 éve nem hajlandó megadni.

- Hosszú, ezt én is tudom. Mert hogy Hosszú Katinka a becsületes neve – emelte fel az újságokat Pepi, szentül esküdözve: egy hete már más sem olvas, csak Katinkára vonatkozó, róla szóló, őt faggató, elemző, valamint Ájronlédi ügyben háttereket boncolgató írásokat. De most butább, mint egy héttel ezelőtt volt.

- Na, ezt nehezen hiszem, mert a maga butasága egy hete is olyan méreteket öltött, hogy ha a tenyere lenne akkora, maga tartaná a Földet – vigyorgott Plüss Eta. És mielőtt eme szép mondatát vitára ingerlő lökdösődés követhette volna, kifejtette: Hosszú Katinka végre kiborította a bilit, és fellázadt, mert az mégsem járja, hogy a világ legjobb úszóját nem becsülik meg.

- Nem becsülik meeeeeg? De hát annyit keres, amennyi a úszódressze alá be sem fér, de még új bankot is kell lassan nyitni a kedvéért. Vagy talán azt hiszi, hogy a különböző versenyeken azért indul, mert ott mákos lángos osztogatnak? - horkant fel Smúz apu, aki rendelkezett ugyan egykor jó tulajdonságokkal is, de öregkorára már csak a mérhetetlen irigység melengette meg a szívét. Sárga is lett Smúz úr arca, ahogy azt irigykedés esetén az álmoskönyv előírja.

- És ha annyit keres? Mégis csak a világ legjobb női úszója, sőt több annál, egy úszó csoda. És ha jól sejtem, nem a maga megtakarításaiból kell állni a díjakért járó összeget – csattan fel Cink Enikő.

-  Akkor se tépkedjen papírokat a sajtótájékoztatón – morogta Józsi csapos.

- Én meg azt mondom, igenis tépkedjen. Ugyanis semmi mást nem akart, mint hogy végre észrevegye a magyar úszószövetség magát, meg azokat az áldatlan helyzeteket, amik a válogatott felkészülése során adódnak. Vagy maga arról nem hallott, hogy Katinkának a medence partján kellett átöltöznie, mert még egy kabint sem kapott efféle célokra. Közben meg annyi aranyérme van, hogy lassan nem bankot, hanem aranybányát kell nyitni, ha ilyen medált akarnak a nyakába akasztani – szólt közbe Belami. A külváros nyugalmazott szépfiúja arról is szólt, hogy ezeket a gondokat már tavaly felemlegette Kiss László szövetségi kapitány, de nem történt semmi.

- És ha szabad érdeklődnöm, a többi úszó erről miért nem beszélt? És ha annyira áldatlanok a körülmények, hogyan lettünk úszó nagyhatalom? Hol nevelődött Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina, Cseh Lacika, Risztov Éva vagy éppen Gyurta Dani? - lépett ki a pult mögül Józsi csapos, ki tudja miért, egy kisebb bézból ütőt lóbálva bal kezében.

- Ha nem hallotta volna, az Ájronlédi minden úszó helyzetének javítása érdekében nyilatkozott meg tépkedett. És remélem nem akar még azzal is előjönni, hogy Hajós Alfréd még tóban úszva készült fel az olimpiára, mert akkor egy viszonylag hosszabb sorozott ökölcsapással átfésülöm a fogait – tűnt bosszúsnak Ló Elek.

- Csak nyugalom, emberek, csak nyugalom – intette békességre a Zsibilakókat Belami. - Éppen az a baj, hogy ezeket a gondokat azok is indulattal gerjesztik, akiknek éppen az lenne a dolga, hogy tárgyalóasztal mellett, békésen egyeztessék az álláspontjaikat.

- Nem lehet az, hogy minden hátterében Katinka amerikai férje meg a Gyárfás közötti vita áll? Vagyis a pénz, mert ahogy hallom, mind a két úriember igencsak gazdasági alapon közelíti meg az élet nagy dolgait, hogy finoman fogalmazzak - fordult el az ablaktól Bika Jenő, mint aki a kinti nagy fényességtől hirtelen megvilágosodott.

- Gondolja, hogy ezt éppen mi fogjuk kideríteni? - legyintett Belami, miközben azon törte a fejét – vajon milyen gén működhet rosszul a magyarban? Mert ha egyszer jól mennek a dolgok (lásd: úszás), a legjobb időben (lásd: olimpia előtt) képes úgy megkavarni a ...hmmm… vizet, hogy még Kelet-Timor-Alsón is cunamitól rettegnek a kókuszpálmák…

Belami alkoholmámora

Belami
2016.01.04.

Fel ne emelje azt a korsó sört, mert esküszöm, kirúgom a feneke alól a székét. Nem hallja? Fel ne emelje, meg ne igya, mert…

És akkor megtörtént a tragédia. Snájdig Pepi fenyegetése ugyanis hasonlatossá vált a legnagyobb alkoholtartalommal rendelkező zöldséghez, mármint a falra hányt borsóhoz, és Minek Dönci igenis felemelte azt a sörös korsót. Majd akkorát kortyolt a kesernyés nedűbe, hogy a torka árvizet jelzett a katasztrófavédelmi hatóságnak. Pepi lába pedig lendült, és mire Józsi csapos védelmi intézkedéseket hozhatott volna, Dönci alól a szék előbb földköröli pályára állt, majd elindult eddig még ismeretlen csillagrendszerek felé.

- Mondtam, hogy ne igyon! - hajolt a padlón fetrengő Minek úr fölé Pepi. - Vagy maga még nem olvasta, milyen tragikus a helyzet Magyarországon.

- Tragikus? Most, amikor évek óta nő a dzsídípí, nincs infláció, nem nőnek az árak, több autógyárunk van, mint magának foga, az államháztartási hiány olyan alacsony, mint talán még soha? Éppen most lenne tragikus a helyzet? - kérdezte Snájdig urat Firnájsz Egon, összeszedve minden közgazdasági tudását, meg azt a néhány újságoldalt, amiből ezeket az okosságokat idézte.

- Ki beszél itt gazdaságról, meg dzsídípiről? - legyintett Pepi. - Az alkohol a nagy ellenség, a mértéktelen vedelés. Vagy maga nem nem hallotta, mit mondott Zacher Gábor toxikológus az honi alkoholhelyzetről?

- Taxikológus? Hát ez meg micsoda? - nyögött ki néhány szót a száját Bika Jenő, majd lecsusszant a székről, ahogy azt már tenni szokta, amikor az ereiben több szesz mint vér csordogál.

- Nem taxi, hanem toxi, maga agyhalott! - kiabált Snájdig, és már idézte is Zacher úr szavait. Vagyis: pár éven belül egymillióra nőhet az alkoholisták száma a mostani 800 ezerről Magyarországon, mert olyan utánpótlás-nevelés van, hogy a Puskás Ferenc Akadémia ahhoz képest kutya füle. Elmondása szerint évente 30 ezren halnak meg alkohollal kapcsolatos betegség miatt és 2,5 millióra tehető az úgynevezett nagyivók száma, így szinte minden család érintett. Az alkoholizmus nem attól függ, hogy mennyit iszik valaki, hanem attól, hogy az ivás szokásként mennyire ivódott bele az életébe.

- A szakember – és ekkor Snájdig szúrós szemmel nézett végig a Zsibbadt brigádvezetőről elkeresztelt kocsmában ülök népes hadán - problémának nevezte azt, hogy Magyarországnak nincs alkoholstratégiája, nincs a megelőzést szolgáló mentálhigiénés program. Az alkoholizmus és a gyógyszerfüggőség nagyon mély szociológiai problémákban gyökerezik, amit a megelőzésben is figyelembe kell venni.

- Hát ez van... – tárta szét összes kezét Pepi. Majd megjegyezte: aki ezen a híren vihogni mer, netán csak elnézően mosolyog, annak percenként 30 pofont oszt ki, természetesen csakis az egészséges életmódra nevelés érdekében.

Ettől persze a Zsibilakók nagyon nem ijedtek meg. Sőt mi több, akadt köztük olyan (Firnájsz Egon), aki pálinkától akadozó nyelvvel hosszabb beszédet tartott arról: márpedig az ő életébe egy taxis akkor se szóljon bele, ha toxis, mert teljességgel magánügye minden embernek, hogy mire költi a pénzét.

- Ha akarok iszok, oszt annyi - csatlakozott a már csöppet sem szomjas Egonhoz Hergejj Bella a női egyenjogúság jegyében, majd felpattant egy székre, és állva elaludt. De nem úgy a többiek. Még Cink Enikő is kimutatta fogának fehérjét, amikor azon kacarászott, milyen aranyos is Dömper Bella, amikor hat korsó sör és hat fél kevert után négykézláb közlekedik a szomszéd ajtaja a kukatároló között. Smúz apu meg azon vihogott, hányszor is rúgtak be a Dűjj Előre SC játékosaival egy-egy focimeccs után úgy, hogy a nagybőgőt is égnek nézték. Vagy fordítva…

- Azért én nem lennék ennyire vidám a maguk helyében – csapott az asztalra Belami, akiről köztudomású, hogy immár több mint tíz éve nem fogyasztott alkohol tartalmú italt, sőt mi több, sportolni kezdett, és még azt is mondta – mesélték a Panel Pál lakótelepen elszörnyedve –, hogy jól is érzi magát.

- És tudják miért nem? - nézett a poharakat szorongató kocsmatársakra. - Nos, például azért nem, mert olvasok statisztikákat. Például arról, hogy hányan halnak meg májzsugorban, hányan követnek el bűncselekményt ittasan, vagy ahogy én mondanám: benyomva, mint az áááállat. És kedves Ló úr, arról hallott-e már, hogy a családon belüli erőszak egyik és egyben legjellemzőbb kiváltó oka az alkohol? - nézett Belami Ló Elekre, aki számos bíróságon már többször és hiába tagadta, hogy bizony egy-egy görbe estén lecsörgetett oly erejű pofont az asszonykájának arcára, amitől kidőlt volna a kínai nagy fal néhány régebben restaurált szakasza.

- De hát az alkohol akkor is legális…- hebegte Józsi csapos, érezvén, itt aztán nem az ő kedve szerint alakulnak a dolgok.

- Legális, de arra azért törvény még nem született, hogy minden nap inni kell, netán hetente háromszor, de akkor olyan mélyen a sárga földig, ahol már a vakonddal is találkozhat – mordult Józsira Belami.

- Szóval nem árt Zacher doktor úr szavain elgondolkodni – csapta a fejébe a kalapját Belami, és hazatért. Ott szépen leült a tévé elé, megvacsorázott, majd filmnézés közben megszámolhatta, hogy a reklámblokkban a hat gyógyszerhirdetés mellé éppen négy darab, igyunk töményet, heje-huja  vedelésserkentőt szerkesztettek be, természetesen a Magyarországon évente megrendezett, 67457 sör és borfesztiválon tapasztalt, roppant kulturált alkoholfogyasztás jegyében…

Belami 2015-ről vitázik

Belami
2015.12.30.

Több mint negyven év után bejutottunk a foci Európa-bajnokságra. Ugyan már, sokkal fontosabb, hogy kerítést építettünk a déli határra. És az smafu, hogy a magyar gazdaság az idén is tovább nőtt, az inflációt meg már nem is ismerjük, mintha soha nem lett volna? Nőtt, nőtt, de nem eleget. A németek még mindig sokkal gazdagabbak nálunk. Na, ja, csak éppen azt se tudják, mint kezdjenek egymillió migránssal. Most olvastam, tovább csökkent a munkanélküliség. Az lehet, de a fiamnak még sincs állása. Kihal a magyar, kevés gyerek születik. Kihal? Ugyan már. Elvándorol, mert Angliában sokkal jobban tud keresni. Hadd vándoroljon. Küldik haza a pénzt, az idén is több mint egymilliárd euró utazott haza. Vándoroljon el maga, lánctalpas gőzeke. Ha majd kíváncsi leszek a véleményére, veszek magának egy agyat.

Ilyen mondatok röpködtek a Zsibbadt brigádvezető szép emlékét nevében őrző kiskocsma nagytermében, amikor Belami feltette a kérdést: oszt maguk szerint mégis mi volt a legfontosabb esemény a magunk mögött hagyott 2015-ben?

- Csak csöndesebben, ha kérhetem – állt fel a székre a hangzavar és a kocsma kellős közepén a külváros nyugalmazott szépfiúja. Majd megkérdezte: Bika Jenő vajon mikor hagyja abba Firnájsz Egon ütlegelését, amit csupán azért kezdett meg, mert míg Bika szerint akár meg is nyerhetjük a foci Eb-t, Firnájsz azt mondta, hogy 0-10-el jövünk majd haza.

- Mondja, magának mindenbe bele kell szólnia? – lépett Firnájsz állkapcsára Bika úr, majd miután a borostás arcban jól megtörölte 9 éve pucolt bakancsát, helyet foglalt a sarokban, ahol nagyon szeret duzzogni.

- Nem szólok én semmibe bele, csupán tanácsolom: próbáljuk már meg egyszer reálisan és békésen megvitatni, mire is vittük ebben az évben, és mire jutott az országunk – tárta szét két kezét Belami, majd felsegítette a korábban mellette álló, ám a kézlegyintéstől a felmosó vödörbe és mély letargiába eső Heveny Bécit.

- És mégis mit ért maga realitáson? – bámult szép boci szemeivel Belamira Cink Enikő.

- Például azt, hogy Magyarországot ne mérjük Németországhoz, Angliához, Hollandiához, Svédországhoz. Hogy gazdagabb? És mikor nem voltak azok? Hogy ott többet keresnek az orvosok? Mikor nem kerestek többet? És elárulom maguknak: ez így lesz a jövőben is. Legalábbis egy darabig… - mondta Belami.

- De hát akkor tényleg kivándorolnak a fiataljaink – sírta el magát Plüss Eta.

- A MI fiataljaink? Nem veszi észre, hogy mostanában éppenséggel egész Európa vándorol. Csehek, lengyelek, szlovákok, románok lakják már be Angliát, a Nyugat kifosztja egész Kelet-Európát. Agylopás zajlik, kedves Etus, elcsábították 2015-ben is a legjobbjainkat – szólt közbe Snájdig Pepi.

- Na, ha agylopás, akkor maga miatt nem kell aggódnunk. Még az éhes oroszlán se nyitna be magáért a Zsibibe…- vigyorgott Minek Dönci, majd ügyesen félrerántotta a fejét Snájdig legerősebb érve, egy balegyenes elől.

- Csak semmi heveskedés – kiabált ki a pult mögül Józsi csapos. Majd már arról beszélt: az lehet, hogy angol is, német is, francia is gazdagabb nálunk, de azért minket sem kell már annyira sajnálni.

- Legalábbis ezt láttam a karácsonyi bevásárlási roham alatt, ezt láttam a mindig teli sör, bor, hungarikum, mangalica, töltött káposzta meg még ki tudja milyen fesztiválokon országszerte. Mindenhol tömeg, már pedig üres pénztárcával én még nem láttam embert fesztiválozni, vagy karácsonyra vásárolni.

- Na de a lakótelepi szegények… Azokra nem gondol Józsikám? – kérdezte Plüss Eta.

- Egy biztos: sok olyan akad, aki még a gázszámláját sem tudja kifizetni. De azért nézzen már körbe egy lakótelepi autó parkolóban! Olyan kocsik keresik maguknak a helyet, amilyenről tíz éve még álmodozni sem mert egy panellakó. Akkor hogy is van ez? – töltötte teli Firnájsz poharát Józsi.

- Ez úgy van, hogy semmi nem tökéletes. És nem is lesz soha, mert a világot, a hétköznapjainkat emberek rakják össze az egész Földön. Az ember pedig gyarló, önző és az érdekei, hóbortjai vezérelik. Mint például azt az arab olajsejket, aki hamarabb építettet magának víz alatti teniszpályát, minthogy egyetlen dollárt is adna a szír polgárháborúban mindenét elveszített családoknak, csak hogy egy példát említsek. De beszélhetnék én maguknak arról is: Amerika olyan gazdag, hogy pénzszagú még a levegő is. De amikor kint jártam, mert volt hozzá szerencsém, bizony láttam annyi hajléktalant New Yorkban, akik egy-két centért gyűjtögették az üres kólás dobozok darabját, hogy még a könnyem is kicsordult.  Vagy maguk tényleg azt hiszik, hogy máshol csak kolbászból fonták a kerítést 2015-ben? – nézett körbe a teremben Belami.

- Nem hisszük – törte meg a hosszú csendet Plüss Eta. – De azért ugye nem baj, ha azt kívánom: jövőre legyen még jobb annak, akinek eddig is jó volt, és jó annak, aki már a jó szót is elfelejtette…

- Úgy legyen! – emelték a poharaikat a Zsibbadt brigádvezető törzsvendégei, miközben az ablakon mosolyogva bekacsintott az este.

Bátyi Zoltán

Ezeket a cikkeket olvastad már?