Belami és a kocsimobilok

Belami

Jött ám az autó, no nem rozzant Trabant, múlt századot idéző, hanem olyan luxusdzsip, hogy méreteit még az egykor volt „dicsőséges szovjet hadsereg” harckocsizó ezredei is megirigyelték volna. Árát meg talán maga Bill Gates májkroszoft-király is csak OTP-jelzáloghitelre tudná kifizetni. Csilivili karosszériáján úgy táncolt a nap, ahogy egy másodperccel később én jártam félelmemben a rettegős csárdást a zebrán –  zuhogott ki a szó Belami száján, miután elfoglalta törzshelyét a Zsibbadt brigádvezető emlékét nevében őrző lakótelepi kiskocsma nagytermében.

–  És aztán? –  tátotta ki összes száját a rémülettől Cink Enikő.

Szerencsére az utolsó pillanatban fékezett. A volán szorongatva telefonáló úrhölgy – kinek arcán látszott, túl mély nyomokat nem hagyott rajta a relativitás elmélet tanulmányozása, de még a szorzótábla sem – úgy elmerült a mobiltelefonálás kéjes örömében, hogy csak akkor lépett a fékre, amikor már félméternyi hely sem maradt a lökhárító és a lábam szára között.

– Vagyis helyzet volt, mint mondani szokták – bólintott Smúz apu.

– Helyzet az mindig van az utakon! A mobillady arcán egyébként torz fintor ült – „Te jó ég, ez a marha még azt sem látja, hogy itt jövök én a családi látványberuházásban ülve!” –, én meg a legszívesebben ott álltam volna, amíg rá nem jön mind a négy IQ-jával, hogy vezetés közben tilos a mobiltelefonálás. Még annak is, aki vélhetően oly fontos dolgokat tárgyal meg, naná, hogy nála jóval okosabb telefonján, mint kacsalábon forgó villája kertjének átépítése az új, befedhető úszómedence tükrében, vasgy hogy tegyenek-e brillkövet a műkörmére..

– Na ja, újgazdagék...– harapott a sörébe Firnájsz Egon.

– Még ha csak azok… Na szóval –  folytatta Belami – erre se időm, se kedvem nem volt, így aztán beletörődtem, hogy újra sikerült összefutnom egy olyan sofőrrel, akinek a jogkövetés nem éppen az erős oldala. Azért mondom, hogy újra, mert mióta közzétették, mert közzétették, nem is egyszer, hogy a vezetés közbeni mobilozást a korábbinál is súlyosabban büntetik, szinte nap mint nap menekülnöm kellett mobilozó pilóták kocsija elől. Volt köztük, aki csak szerényke, középkategória alja típusú, tizenöt évnél öregebb járgányban szórta a szót. Volt, aki kisteherautó volánjánál érezte úgy, ha most nem beszéli meg az élet fontos dolgait, talán mire beköszönt az ősz számolhatunk egy darab világvégével. Volt, aki elnézést kér, volt, aki rég elhunyt édesanyám tiszta erkölcseit vonta kétségbe káromkodásával, és volt, aki csak bámult, hogy tehén a lekaszált hereföldön. Ám egy közös tulajdonságukat összegezhetem – eszükbe sem jutott, hogy a tilosban járnak.

– Azt mondják az okosok, minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. Nos, ez a „kocsiban tilos a telefonálás, pontosabban csak kihangosító szerkezettel megengedett” szabály, úgy vélem, értékét tekintve a nulla felé tendál – vetette közbe Józsi csapos.

–  Én sem tudom, hány büntetést szabtak ki ezért a bűnért országszerte, mint ahogy azt sem, hány ember halt már meg az utakon vagy éppen a gyalogátkelőhelyeken a mobilozók miatt. De azt látom, hogy mindennapi tévés rémhíradóink jószerével már másról sem szólnak az aktuális gyilkosság, háztűzoltás, földrengés mellett, mint balesetekről, balesetekről és balesetekről – gazdagította a beszélgetést igencsak értékes gondolatokkal Minek Dönci.

– Jól mondja – izzadt még mindig a dühtől Belami. – Ha másból nem, hát legalább ebből foghatna az autóban mobilozók agya egy-két figyelmeztető rezgést. Vagy ott már nincs egy csöppnyi hely sem? Ugyanis az egyetlen barázdát, ami megtöri az agyuk biliárdasztal lapjához hasonlatos simaságát, már megtöltötte a mobiltelefon bebiflázott használati utasítása?

A kérdésre többen is szerettek volna értelmes választ adni, de vagy nem jutott semmi az eszükbe, vagy éppen megcsörrent a mobiljuk, amire úgy vetették rá magukat, mint hat hete kiéheztetett oroszlán a lusta antilopra. 

Bátyi Zoltán

 

 

http://belami.blogstar.hu/./pages/belami/contents/blog/41748/pics/15039959161146447_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?