Belami a gombvadász

Belami

Aztán ne felejtsd el megkérdezni, mégis, mennyit ér a biztosításunk, és mikor jár le? – engedte útjára kora reggel hites urát Belaminé Görcs Jolán. A külváros nyugalmazott szépfiúja még egy mívesen összehajtogatott papírlapot is kapott, amire bé neje feljegyezte a kódszámot. Mert nem úgy van ám, hogy ebben a zűrtől zavaros világban csak úgy belekérdezünk a telefonba – magyarázta az asszony –, hiszen sose nem lehet tudni, ki akarja leemelni a lassan tíz éve gyűjtögetett szép összeget.

No, ha csak ennyit kell tennem, még én is megoldhatom – motyogta magában Belami, amikor munkáját befejezvén leeresztette fenekét a Zsibbadt brigádvezető nevezetű lakótelepi kocsma egyik félreeső székére. Majd előkapta mobilját, és már tárcsázta is a biztosító számát.

A vonal túlsó felén egy géphang olyan udvariasan köszöntötte, hogy Belami attól tartott, rögvest kicsordul a könnye. Ez később meg is történt, de akkor már a meghatódottság helyébe kevéske felháborodás lépett. Ezt a kocsmában ülők észre is vették, miután Belami éppen négy széket tört össze Józsi csapos pultját rongálva, mintegy erős felindulásból kifolyólag.

– De hát mi a baj? – rebegte el remegő hangon rövidke kérdését Smúz apu, aki Belami haragja elől a felmosóvödörben keresett magának menedéket.

– Probléma? Ugyan már! Semmi! – ordított Belami. Majd elmondta, hogy a biztosítós géphang közölte vele, ha a számot azért hívta, mert számláját szeretné módosítani, akkor nyomja meg az egyes gombot. Ha a lakásbiztosítását szeretné újra kötni, fércelni, netán pántlikázni, akkor már a kettes gomb megnyomásával kerülhet közelebb a céljához. Ha baleset biztosítása szorul áttervezésre, akkor a hármas, ha nagynénje felbotlott a sámliba, akkor az ötös, ha rénszarvasok taposták meg a vakhangya ménesét, akkor meg a hetes gomb az illetékes.

– De hát magának életbiztosítása van! – szisszent egy szék alá bújva Cink Enikő.

– Annak is van ám gombja, naná! – ugrálta körbe a budiajtót Belami. – Az volt a ki tudja hányas gomb. De mindegy is, mert akkor egy újabb hang köszöntött, ajánlva: válasszon a most következő menügombokból. Ha a biztosítását zöld papírra lila tintával írták annak idején, akkor egyes gomb. Ha a biztosítást megkötő ügynök a tarkójánál enyhén kopaszodott, akkor a kettes gomb, ha meg letétbe szerezné tenni a feltétet, vagy feltétlen szeretne letétet, hát a hármas gombra nyomjon egy akkorát, hogy belevakuljon a telefon.

– És? – sírta el magát Plüss Eta.

– És? Mit és? Végül rátaláltam a hetes gombra, ahol az életbiztosítással foglalkozó alapinformációkat ígérték. No, ott megint jött a géphang, hogy rázná a 220 volt, amíg csak szusz van a tüdejében, és elmondta: adatvédelmi szempontból, no meg azért, mert a világbéke megőrzése is megkívánja, a beszélgetést rögzítik. Rögzítsék csak! – üvöltöttem ebbe a szemétládába – lóbálta a telefonját Belami –, de ekkor megszólalt a zene. Kábé négy rövidebb kortárs szimfóniát, meg hat darab, üstdobra és mélyhegedűre írt opera nyitányt játszottak el, majd közölték, hogy saaaaaaaajnos minden ügyintézőjük foglalt, legyek türelemmel.

– De maga nem lett… – szólt ki egy korsóbarikád mögül Mell Linda.

– Amikor már hatodszor hívtam azt a mi csak önökért vagyunk reklámarcú biztosítót? Amikor levadásztam összesen 769 gombot, és végighallgattam a világ komolyzenei kínálatának 74 százalékát? De még mindig minden ügyintéző foglalt volt, mert éppen mosdóba ment, unokáját pelenkázta, vagy éppen fészbukra töltötte fel, mit is ebédelt a keresztlánya négy évvel ezelőtt telihold idején? Hát nem. Nem őriztem meg a nyugalmamat – csapott még egy széket a Zsibi kocsma falához Belami. Majd magába és a sarokba roskadva olyan halk sírásba kezdett, ami nagyon haszonlatos volt egy éppen akkor herélt kanszamár bőgéséhez.

– Te jó ég! Nekem holnap valami közüzemi számla ügyben kell majd érdeklődnöm – temette arcát régen mosott tenyerébe Ló Elek. – De sebaj, majd megoldom – motyogta magában.

Történt ez szerda este.

Csütörtökön Ló urat a rohammentő minden sebességhatárt túllépve szállította egy közeli elmegyógyintézetbe, miközben Elek azt üvöltözte: szép új robotvilág, szép új telefonközpontos, ügyfélbarát világ…

 

Bátyi Zoltán

http://belami.blogstar.hu/./pages/belami/contents/blog/38336/pics/14951054503795248_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?