Belami mobilmonológja 

Belami

Szereljen már egy szelepet a fejére, Belamikám, mert attól tartok, még két perc, és felrobban a feje. Szelepet bizony, mint amilyen a kukta fazekakon volt.. Tudja miért? Hogy ki tudjon suhanni a gőz – kínálta székkel, asztallal, de még egy frissen csapolt, alig vizezett sörrel is a külváros nyugalmazott szépfiúját Józsi csapos.

E kedveskedő hangra többen is felkapták a fejüket, miközben azért bedugták a hegyezőbe a fülüket is. Mert nem volt nehéz kiszámolni: ha Belami ily feldúltsággal érkezett a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző lakótelepi kocsmába, lesz itt hamarosan káromkodás világbajnokság éppen úgy, mint asztal lapjának csapkodása, székláb rugdosás. Vagy ami talán még ennél is fájóbb: kortárs magyar zeneszerzők műveiből kezd énekelni.

De semmi nem történt. Belami csak állt, alig hörgött, majd egy perc múlva olyan szép tagoltsággal tette közzé élményeit, hogy még a nagyon igényes nyelvművelők is megnyalhatták a Magyar helyesírás szabályai című könyv összes lapját, a hátoldallal együtt.

– Csak annyit mondok röviden: mobil. Hosszabban: mo...bil...te..le...fon – kezdte tagoltan mondókáját Belami, s mire Smúz apu kiihatta Snájdig Pepi poharából a közel féldeci gyorsítót, Belami már egy villamosról beszélt.

– Nézzék, azt már megszoktam, hogy a széles néptömegek szállítására kijelölt közlekedési eszközön hámozott ökörnek számít, aki nem egy mobiltelefon fölé görnyedve zárja ki agyából az őt környező világ összes történéseit. Azt is eltűröm, hogy miközben három kamasz az ajtó felé kormányozva testét mobillal a kezében, és tekintetét összeláncolva a világhálóval átgyalogol az összes lábamon, annyit se mond, hogy párolt fapapucs. Sőt mi több, saját kezemmel mentettem meg egy olyan mobilozó életét, aki éppen a fészbuk oldalát olvasva akart kizuhanni a villamos ajtón, de még akkor is csak a telefonját szorongatta átszellemült arccal, mit sem sejtve a reá várakozó nagy veszélyről.

De!

És ekkor Belami az ég felé mutatott az ujjával, mintha mobil ügyben minden bűnt, hibát és tévedést a régen festett plafonra akarna hárítani.

– De ez már nekem sok, hogy nem tudok belépni úgy egy kisboltba, hogy ne mobilt szuggeráló eladó motyogja a jónapotot, már ha motyogja egyáltalán. Nem tudok úgy venni egy cigit, hogy a mobilját bámuló, hallván rendelésemet, ne vaksin botorkálva tapogatná ki a kért márkát, mert éppen egy üzenet elküldésén szorgoskodik. De oly hevülettel, mintha ezzel a Földet mentené meg a globális felmelegedéstől. De mobilt bámulnak minden kapuban, ha ki akarok menni, vagy éppen befelé igyekszem. Mobillal a kezében botorkál át a zebrán, mint sem törődbe a rendőrlámpa jelzésével a világhálóba gabalyodott éppen úgy, mint ahogy mobilt szorongat a kezében az autós is, aki el fogja ütni.

– Belamikám, nem tűnik fel, hogy ezt a maga szerint átkozott mobilvilágot csak az idén már hetvenkilencedszer szidja? – próbálta megakasztani a külváros egykoron szépfiúnak tartott betonlakóját Cink Enikő. De Belami ezzel vajmi keveset törődött. Mobil...mobil...mobil…– csordult ki a szó minden mondatából, egészen addig, míg Plüss Eta egyszer, réveteg tekintettel bámulva ki saját fejéből megszólt, és csak annyit mondott:

– Nincs valakinél telefon töltő, mert lemerültem.

No, ekkor nézett mindenki Etus irányába. De leginkább Belami, aki „Adok én magának olyan töltőt...” kezdetű mondattal a száján és több, apróbb, de nagyon erőszakos bűncselekmény megvalósításra is alkalmas széklábbal a kezében oly sebességgel indul meg felé, hogy Smúz apu még másnap is azt mesélte.

– No, életemben először láthattam, mekkora is a fénysebesség szorozva a hangsebességgel… 

Bátyi Zoltán

http://belami.blogstar.hu/./pages/belami/contents/blog/36477/pics/14903477111026012_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?