Belami sípszabadsága

Belami

Mondja Bika úr, maga mitől olyan fáradt ma? Csak nem kies fővárosunkban fújta a sípot március idusán? – vigyorgott Bika Jenőre Snájdig Pepi a Zsibbadt brigádvezető örökbecsű emlékét nevében őrző kocsma nagytermében.

A bent ülők túlnyomó többségének fogalma sem volt arról, ki lehet ez a bizonyos Idus, de azért érdeklődve várták, miféle válasszal szolgál Bika Jenő.

– Miért sípoltam volna? Nekem speciel sok dologban más a véleményem, mint a miniszterelnökünknek, de annyi eszem azért van, hogy március 15-e nem a sípokról, hanem 1848 forradalmárjairól szól.

– Ugyan árulja már el valaki, miféle sípokról beszélgetnek maguk? – szólt közbe Cink Enikő, aki nem bírta, de nem is nagyon akarta tovább leplezni tájékozatlanságát. Így aztán elmagyarázták neki, hogy a budapesti állami megemlékezésen ki tudja hányan, de azért mentek ünnepi beszédeket hallgatni, hogy kifütyüljék a miniszterelnököt. No, nem szájjal, hanem síppal, mert az mégiscsak dizájnosabb.

– Szólás és sípszabadság van. Mi ebben a különös? – vonta meg a vállát Enikő, jelezve, ezennel részéről le is záródott a síp kontra miniszterelnök vita, és inkább az időközben elé helyezett fél kevert rejtelmeiben szeretne alámerülni.

– Azért, ha nem zavarom túlságosan az alkohol élvezetében a hölgyeket és az urakat, néhány szót még hozzáfűznék ehhez a sípos attrakcióhoz – koppantott az asztalon Belami. Majd a külváros nyugalmazott szépfiúja több kérdést öntött a Zsibilakókra. Például az iránt faggatózott, miért nem lehet elfogadni azt egyeseknek, hogy március 15-én talán tisztes csendben meg lehetne hallgatni a szónokot, legyen az bárki is, vagy ha előre tudják, hogy nem tetszik, amit mondani fog, hát tartsák meg a saját gyűlésüket. Ott aztán lehet síppal, dobbal, akár nyári hegedűvel is tiltakozni minden ellen. Mert valóban síp- és szólásszabadság van.

– Mondok én ennél is jobbat! – ugrott fel az asztalától Minek Dönci. Ha már ez a március 15-e úgy vonzza a gyűlölködést, miért nem lehet március 14-ét kinevezni a sípok napjának. Akkor aztán vonuljon a jó népnek tiltakozásra vágyó fele, és az ellenzék szidja a kormányt, a kormánypártiak alázzák az ellenzéket. Így szépen kidühöngenék magukat, és másnap talán arról beszélnének, amiért emberek kimennek gyűléses ünneplésre is.

– Mégis, mire gondol? – érkezett több irányból az érdeklődés.

– Hááát, azt nem is tudom pontosan. De talán lehetne beszélni márciusi ifjakról, hogy kik is voltak ők, mit akartak, miért lázadoztak. Vagy például a 12 pontról, amiből ma jó ha hármat el tud sorolni egy brazil szappanoperákban viszont nagyon jártas átlagember még azok közül is, akik egy fél abroszból varratnak maguknak kokárdát az összes mellükre. De lehetne beszélni Kossuth Lajosról, Széchenyi Istvánról, sok dicső csatát megvívott katonákról, őket harcba vezető, majd életüket áldozó tábornokokról.

– Vagy mondjuk a magyar népről, ami egy nemes cél érdekében úgy tudott összefogni, hogy az egész világ figyelmét és tiszteletét kiérdemelte – szólt közben Belami.

Érezte: ez a szép kerek mondata kicsit pátoszosra sikerült. De úgy gondolta, egy olyan országban, ahol sokan már legfeljebb akkor olvassák Petőfi nevét, ha véletlenül kidobja nekik a gúgli kereső, mert félreütötték a billentyűt, talán nem is olyan nagy baj, ha a Zsibit felejtve a Pilvax kávéházra, március régen volt ifjaira gondol, és egy kicsit elérzékenyül.

 

Bátyi Zoltán

http://belami.blogstar.hu/./pages/belami/contents/blog/36243/pics/14896795316595557_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?