Belami és a bicajbanditák

Belami

Na, most már tényleg eljött a tavasz. Alacsonyan szállnak a biciklisták – mutatott ki a Zsibbadt brigádvezetőről elkeresztelt kocsma közelmúltban (9 év) mosott ablakán Minek Dönci. És valóban –  a közeli járdán egy elektromos hálózatról működő (mások szerint csak mobil telefonon zenét hallgató) drótszamaras éppen akkorát zuhant, mint tavaly a font árfolyama. Csak éppen ez utóbbinak (mármint angol font) nem tört el hét helyen az orra, mint az a biciklis huszárról fél perc alatt kiderült.

– Hát csak szálljanak. Megérdemlik – eszközölt egy lókortynyi sörvedelést Firnájsz Egon. Hangjából 34 ezer szál elszívott cigaretta és némi sértődöttség is kihallatszott. Ez utóbbi talán azért, mert nincs két hete, hogy egy kerékpáron vágtató kamasz négyszer áthajtott a lábán, kétszer a torkán. Majd a gépről leszállva még megjegyezte, hogy egy vén bakkecske jobban is figyelhetne, amikor a kerékpárosok számára kijelölt útszakaszon kóborol. A nem túl barátságosan induló beszélgetésből aztán némi szó és ökölváltás is kialakult, míg végül a Firnájsz tenyerének méretéről roppant kevés információval rendelkező kerékpáros legény mély álomba szenderült két kuka között.

De hát ez már régi történet, mondhatnánk a Panel Pál lakótelep történelmének részévé vált. Így aztán Cink Enikő nagyon is napi problémát felvető kérdést vágott Firnájszhoz, mondván:

– Aztán árulja már el, mégis mi baja van magának a kerékpárosokkal.

– Nekem? Nekem ugyan semmi? – vonogatta vállát Egon, s már úgy tűnt, soha nem lesz bicikli-ügyben egy jó kiadós veszekedés. Ám Belami, akit többen is láttak már heves vitába elegyedni drótszamáron vágatókkal, szólásra emelkedett.

– Azt nem tudom, hogy Firnájsz úr bajszát mikor és mivel rángatták meg a bicajosok, de ha elfogadja az én napirend előtti felszólalásomat, hát közölném: ezer és még nyolc okom van arra, hogy sírva fakadjak, ha megközelít egy kerékpáros. Hogy mást nem mondjak: ez az egyetlen olyan közlekedési eszköz, amire – legalábbis a pedálját tekerők szerint – egyetlen KRESZ szabály sem vonatkozik. Biciklizni lehet ittasan, lehet egyirányú utcában szemben a forgalommal. A biciklisnek nem kell figyelni a megfelelő útviszonyok és a sebesség közötti összefüggésre utaló íratlan és írott törvényekre, csaphat rám sarat, havat, de még lánctalpas teveherekeverőt is, ha éppen úgy szottyan kedve. A kerékpáros – jaj, majd elfeledtem, tisztelet a nagy számú kivételnek – száguldva vágtat át zebrán, kis- és nagymamán, és eszébe nem jutna, hogy csengő hangjával figyelmeztessen arra, közelít, mint a szél, jön mint a vész.

– És azt ki ne felejtse, hogy ezek a bicajbanditák csakis a legmodernebb, százezernél is drágább gépeken, csilivili fej, könyök, térd, meg még mit tudom én milyen védőkkel felszerelve, bedugaszolt füllel, kemény rockzenét hallgatva hajlandóak közlekedni, csak nehogy valami is eljusson agyukig az utcazajból. Na persze így nem is zavarja meg őket az előlük menekülők sikongatása, az elgázoltak halálhörgése – vágott Belami szavába Plüss Eta. Eközben az utcára mutatott, ahol a korábban már említett kerékpárost első, második és harmadik segélyben is részesítették már, de még mindig azt hitte, hogy űrutazás keretében jutott el a Marsra, ahol a kettős látás épp annyira természetesen, mint a piros pöttyös elefántok hastánca.

– Tudják, én már évekkel ezelőtt megragadtam a probléma gyökerét – bújt elő a budiból Smúz apu. – És arra a következtetésre jutottam, hogy mindenről a kerékpár utak tehetnek. Amik ugyebár nincsenek. Mert nehogy már kerékpárútnak nevezzem azt, amit egy sárga csíkkal választanak le az így megfelezett járdáról, elintézve, hogy se a bicajosnak, se a gyalogosnak ne maradjon elég hely.

Látszott, ezen a Zsibilakók egy kicsit elgondolkodtak, mint ahogy Belami következő mondatán.

– Szerintem a bicajozásnak is meg van a maga kultúrája. Csak nem mifelénk – mutatott ki az ablakon, ahol éppen egy kerékpárt toló nagyapót lökött egyszerre két fára, három hirdetőoszlopra, és egy villanypóznára a vélhetően francia körversenyre (TúrdöFranc) készülő bicajbandita. Eközben léglökéses, inkább NASA űrhajóhoz, mintsem biciklihez hasonlatos drótszamara kárörvendően röhögött az egyre gyorsabban sötétedő lakótelepi ég alatt.

 

Bátyi Zoltán

http://belami.blogstar.hu/./pages/belami/contents/blog/35768/pics/14890716162051741_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?