Belami Nolimpiája

Belami

Emberek! Mosolyt az arcokra! Eljött hozzánk március! – harsogott Snájdig Pepi. Arcán vidám mosoly táncolt, miközben zsebében kotorászott, abban reménykedve, hogy a fizetés előtti utolsó napokra is maradt a bukszájában pénz. Majd oly lelkesedéssel közelítette meg Józsi csapos pultját, mint akinek fogalma sincs arról, hogy immár tizennyolc éve köpik a legyek a falra szerelt, „Hitel pedig nincs!” mondattal díszített táblát.

Ám a mosoly elmaradt, a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző lakótelepi kocsma borszagú légterében úgy izzott a levegő, hogy Józsi csapos már attól tartott, lángra kap a felmosó rongy is.

– Na, de mi a gond? – hervadt Pepi vidámsága, miközben megrendelte sörét. De Józsi, aki hüvelykujjával, inkább csak megszokásból, mintsem előre megfontolt szándékkal az előbb már említett tábla irányába bökött, csak annyit mondott:

– Olimpia. Még mindig olimpia...

– Tessék? – eszközölt Pepi egy méretes szájtátást, majd a kocsma azon sarka felé fordult, ahol Firnájsz Egon éppen Smúz apu torkán ugrált, mit sem törődve azon jogszabályi állítással, miszerint eme mozdulatokkal könnyen megvalósíthatja akár a súlyos testi sértésnek nevezett bűncselekményt is.

Eközben Egon úgy üvöltött, hogy a fába szorult férgek irigykedve pislogtak eme teljesítmény láttán. Majd már attól lehetett tartani, hogy némi nemű tettlegességre is sor kerül, amikor Belami emelkedett szólásra, egy-egy szúrós tekintetet kiosztva Egonnak éppen úgy, mint a vitapartner szerepében tetszelgő Smúz apunak.

– Nem lehetne ezt a vitát kulturált keretek között folytatni? – érdeklődött oly udvarias visszafogottsággal ordibálva Belami, hogy egyszerre négy ablaküveg repedt meg.

– Például úgy, hogy Egon elmondja, de tagolt mondatokban, miért jó az, ha nem lesz olimpia. Smúz úr meg arról nyilatkozik, miért szeretne aláírást gyűjteni az olimpia megrendezéséért – foglalta össze javaslatát a külváros nyugalmazott szépfiúja.

– Nos, kérem – bújt a higgadtság törékeny álarca mögé Firnájsz Egon – ép ésszel egyszerűen be kell látni, hogy ez az ország szegény egy olimpia megrendezéséhez. Ezen kívül nagy a veszélye annak is, hogy az egyébként sem kicsinek ígérkező költségek elszabadulnak, mint azt tudjuk az eddigi olimpiák történetéből kiindulva. És a végén folt sem marad a gatyánkon, hacsak nem egy öt karikából varrott. Meg aztán ezzel megint csak Budapest járna jól. És akkor még arról nem is beszéltem arról, hogy…

– Miről nem beszélt? Hiszen már egy hete magyarázza ezt a sok ökörséget, nehogy már ne beszélt volna mindenről – csapott az asztalra Smúz apu. Majd orrával alagutat fúrt egészen Egon arcáig, és közvetlen közelről mondta bele Firnájsz úr képébe, hogy egy lánctalpas tuloknak tartja.

– Mert hogy az is – ismételte meg becsület megsértésére alkalmas kijelentését Smúz apu. Majd arról mesélt, hogy az olimpia megrendezésének szándéka már vagy százéves a magyarok lelkében. Meg arról, hogy egy évvel ezelőtt itt még minden párt, szervezet, al-, közép- és főbizottság megszavazta. „Ide nekünk az olimpiát!”. Most meg azok is gyűjtögették az aláírásokat az olimpia rendezése ellen, akik a megszavazás idején a legszebb körmondatokban fejtették ki reményeiket nemzeti egységről, meg a most aztán majd megmutatjuk hevületről.

– Azért nehogy már a késébe dőljön – csapkodta vigasztalólag Smúz apu hátát Snájdig Pepi. – Mert nem mi vagyunk az első visszalépők. Budapestnél nagyobb városok is benyögték a hátra arcot. Ha jól emlékszem, vagy féltucatnyi jelentkezőből maradt mára kettő, Los Angeles és Párizs.

– Már ha marad is... – lökött egy rövidke mondatot a vita közepébe Belami.

– Hát ezt meg hogy érti? – kérdezték többen is, szájtátva, sört nyelve.

– Csak úgy, hogy akkor mit csinálunk, ha egyszer eme kishitűség és nagy kételkedés eluralkodik az egész Földön. Ha minden ország minden városában úgy érzik az emberek, hogy az olimpiai eszme az egyik legszebb a világon, hogy olimpiára készülni jó, hogy sikereknek örülni felemelő érzés, csak magát a versenyeket rendezze valaki más. Na, akkor mi lesz? – nézett a Zsibilakók arcába Belami.

Majd intett Józsinak: lökjön elé egy korsónyi sört. De előtte karcoljon a habra öt, egybe fonódó karikát. 

http://belami.blogstar.hu/./pages/belami/contents/blog/35362/pics/14884454221023626_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?