Belami rákkeltő disznója

Belami

Hát maga meg merre járt a hét végén, hogy hála istennek nem láttuk? - fordult udvarias kérésével, meg tenyérbemászó arcával Minek Dönci Belami felé. A külváros nyugalmazott szépfiúja éppen csak elhelyezte fenekét a Zsibbadt brigádvezető emlékét nevében őrző kocsma egyik billegős székén, körbelengte még a decemberi hideg, amit vastag kabátján lopott be a Panel Pál lakótelep méltán híres szórakoztatóipari központjába. Így aztán 3,7 másodpercet várni kellett a válaszra, ami csak ennyi volt:

- Disznóvágáson, faluban.

A disznóvágás szó talán húsz éve nem hangzott el a panelpaloták világában, így aztán nem csoda, hogy a bent ülök szemében megcsillant némi fény. Az arcokról eltűntek a ráncok, és Plüss Eta meg Cink Enikő éppen úgy visszacsúszott ifjúkorának rég letűnt világába, mint Ló Elek, vagy Firnájsz Egon. Szájuk szélén csordult a nyál, nyeltek is akkorákat, hogy Józsi csapos már attól tartott, fene nagy és hirtelen támadt éhségükben még a csorba szélű korsókat is felzabálják, nem kevés kárt okozva a napi gondokkal küzdő kisvendéglő tárgyi készletében.

Ám az álom egy pillanat alatt elillant, mert Minek Dönci csöppet sem színlelt harangjába csomagolta következő mondatait:

- Disznót? De hát maga semmit nem hallott arról, hogy a hús rákkeltő? És arról sem, hogy a disznóvágás, mint ős-primitív magyar népszokás egy csöppet sem felel meg a modern kor szigorú egészségvédelmi és terméktisztasági elvárásainak, mivel hogy eme állatgyilkolás közben még véletlenül sincs biztosítva egyetlen olyan előírás, amelyet joggal követel meg az ÁNTSZ és az Európai Unió alapszabálya.

A Zsibiben ülők ugyan nem értették, hogyan jutott el Minek úr egy előre megfontolt szándékkal, de csöppet sem aljas indokból legyilkolt falusi disznótól az Unió alapszabályig, de azért Ló Elek halkan megjegyezte:

- Dönci, ha maga olyan nehéz lenne, mint amilyen hülye, már régen repedezne az aljzatbeton.

- És elárulná, mégis mi a rákkeltő a disznó gyümölcseiben? Netán az abált szalonna? Vagy a sütésre bélbe gyömöszölt kolbász? Netán a hurka, aminek olyan illata van, hogy még az angyalok is hurkaspray-vel fújják be magukat? - nyomult Dönci felé Snájdig Pepi.

Többen érezték - itt egy-két másodpercen belül elcsattan olyan pofon, hogy annak hangzavarából egy kortárs, modernizmusokba mártott zeneszerző három szimfóniára valót is le tudna kottázni. Szerencsére a vita békésebb vizekre hajózott, ugyanis Belami elmagyarázta: Minek úr minden bizonnyal az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének ősszel napvilágot látott jelentésére gondol, amelyben a vörös húsok rákkeltő kártékonyságát feszegették.

- Igen, ezt mondta a WHO – bólogatott Minek Dönci, miközben hálás malacszemekkel bámult Belamira, mint megmentőjére.

- Na nem mondja? És mit mondott még a WHO? Arról nem beszélt, hogy az élelmiszerekben elrejtett mindenféle csúfságok, adalékanyagok okozzák inkább a bajt? Mert én mintha ilyenre is emlékeznék. A háznál levágott magyar disznóban pedig annyi adalékanyag sincs, mint amennyi ész a maga fejében, pedig hát azt atommeghajtású elektronmikroszkópra szerelt mobiltelefonnal sem lehetne úgy lefényképezni, hogy láthatóvá is váljék – fújta ki haragját néhány keresetlen mondatban Cink Enikő.

- Evett már a WHO töpörtőt? Tudja, olyan frissen kisültet, aminek hólyagos a bőre, és úgy roppan a fog alatt, hogy arról még Tolsztoj úr is nyolc kötetes regényt tudna írni – vetett oda két mondatot Józsi csapos.

- Na most mán meg Tolsztoj – jajdult fel Mell Linda, mert ezen az estén már annyi, számára ismeretlen szót és nevet hallott, hogy felkarcolta önérzetét a műveltség hiánya. - Nem lehetne úgy beszélni, hogy én is értsem. Vagyis jelentsük ki testületileg, hogy Minek Dönci egy ökör, a disznóvágás jó, a füstölt kolbász, meg a szalonna pedig nemzeti érték. Mert hogy őseink enélkül át nem vészelték volna a viharos századokat.

- Ej, ezt aztán nagyon szépen mondta Lindácska, hogy nyomjak egy csókot arra a szépséges hungarikum jellegű arcára – közelített Mell Linda felé Bika Jenő. Eközben a sarokasztalnál arról folyt a közmegegyezésbe hajló vita, hogy az ENSZ jobban tenné, ha a húsrák helyett az éhezőkkel foglalkozna. Belaminak pedig ekkor már legalább kilencen könyörögtek, ha legközelebb disznóvágásra hívják, ugyan vigye már őket is magával, mert nagyon szeretnének füstölt hús, netán töpörtő, vagy disznósajt rákban elhunyni, ha már lehet választani a halálnemek közül.

http://belami.blogstar.hu/./pages/belami/contents/blog/23153/pics/14500808164359732_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?