Belami is olimpiát szeretne

Belami

Eljött az álmok megvalósulásának ideje – állt fel a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző Panel Pál lakótelepi kocsma billegős bádogasztalától Belami. Arca átszellemült volt, mint egy régen elhagyott titokzatos és misztikus skót várkastély folyosója sötét éjszakán, szeme csillogott, mintha teli pénztárcát látna, a kezében tartott sörös korsót pedig olyan magasra emelte, hogy többen azt hitték, gyomorszájon vágja plafont.

- Valóban? Na, akkor igazán fizethetne mindenkinek egy kört – vigyorgott a külváros nyugalmazott szépfiújára Bika Jenő, aki az elmúlt ötven évben potya és egyéb dolgok leséséből egészítette ki jövedelmét.

- Jaj, hagyja el ezt a neves kultúrközpontot az, aki nem tud szárnyalni, és csupán kicsinyes vágyak férnek el zsugorodott lelkében – vált egyre fennköltebbé Belami. Majd eme fennköltség jegyében tisztelettel kérte Józsi csapost: ugyan vágjon már Bika úrhoz a felmosórongyot, mert most olyan dolgokról szeretne beszélni, ami nem tűrhet efféle közbevetéseket.

A rongy röpült, Bika úr nyugtázta, ez az idén már a 74. találat érte, majd helyet foglalt a budi ajtajánál ácsorgó széken, mert ha nagy dolgok jönnek, arról mégsem kellene lemaradni.

- Emberek – szólat meg méltóságteljesen Belami, amikor a Zsibi minden vendége rá szegezte tekintetét. - Talán hallották, hogy a minap hazánk fővárosának közgyűlése megszavazta: támogatja a 2024-os nyári olimpiai játékok megrendezését. Vagyis nagyon valószínű, hogy kicsinyke, de sportban annál sikeresebb hazánk benyújtja a pályázatát a megrendezési jogra. De ehhez minden magyar ember támogatására szükség van, ezért szólok én itt és mostan magukhoz.

- Na, ha az én támogatásomra is vágyik, azt ugyan lesheti. Én egy fillért se adok rá, mert – húzta ki teljesen üres zsebeit Firnájsz Egon – mint maguk is láthatják, egy vasam sincs. Vagy hogy korszerűbben fogalmazzak: nincs rá forrásom.

- Én meg akkor se adnék, ha lenne – morcoskodott Hergejj Bella, majd egy kézlegyintéssel megnyugtatta Józsi csapos: azért a sörét még ki tudja fizetni.

- Micsoda egy földhözragadt gondolkodás – pattant fel az asztalától Ló Elek. - Fogadjunk, maguk erről a projektről (hoppá, miket tud ez a Ló?) annyit se sejtenek, mint műlovarnő az atommag hasadásáról. Itt van fehérre feketével nyomtatva - lobogtatott egy újságot Ló úr – hogy hazánk 167 aranyérmet nyert az eddig nyári játékokon, és már csak mi vagyunk az egyetlen olyan ország, aki száznál több aranyt vihetett haza, vagyis sportnagyhatalom, de még nem rendezett olimpiát.

- Talán mert a többi gazdagabb, mint mi – töltött meg két üres korsót sörrel Józsi csapos.

- Az valószínű – tért vissza a beszélgetés fennkölt Belami. - De vége már a méregdrága olimpiák korának, új szelek fújnak, és ha akarjuk, mi is meg tudunk rendezni egy ekkora világeseményt. Mert a számítások szerint mindössze 774 milliárdba kerül az egész.

- 774 milliárd foriiiiint? - jajdult fel még Béla, a falon vánszorgó légy is az összeg hallatán.

- De hát annyi pénz a világon nincs, nem hogy Magyarországon – kiabálta Heveny Béci.

Ám ekkor Belami hosszabb fejtegetésbe kezdett. Elmondta: ha szépen ütemezik a beruházásokat, akkor a központi költségvetés éves kiadásainak csupán fél százalékát kell erre áldozni, miközben a várható bevétel 2025 és 2030 között elérheti a 3000 milliárdot is.

- El tudják képzelni, mennyi pénzt hoznak majd ide be a turisták? Gazdagodnak a szállodák, a vendéglátósok, és még ki tudja mi mindenki. Arról nem is beszélve, hogy az építkezések miatt egész iparágak lendülnek fel, sok-sok ezer új munkahely teremtődik, és megszépül az ország is.

Belami oly hevülettel szőtte a mondatokat, hogy a Zsibiben az olimpiát ellenzők tábora egyre fogyatkozott, kettőre meg már mindenki kipirult a lelkesedéstől, és azt kiabálta: hol a kapa meg az ásónyél, mert ha kell, ők már máris ássák az új stadionok, meg sportcsarnokok alapjait. Bika Jenő ugyan közbevetette: ő még olyan olimpiáról nem hallott, ami végül annyiba került volna, amennyit a tervezéskor rászántak, Cink Enikő meg azt kiabálta: meglássák, ebből megint a vízfej, a főváros fog tovább szépülni, a vidék meg majd a száját tátja csak, de érveik gyengének bizonyultak, mint fáradt lepke szárnya a szkanderbajnokságon.

- Az olimpia igenis országos ügy, higgyünk már végre valamiben – harsogta Belami.

- Azt mondja, hogy még abban is hihetünk, hogy az egész ország egy ügy mellé tud állni? Na ne röhögtessen. Ilyen még nem volt, mióta átverekedtük magunkat a Vereckei-szoroson – savanyodott Bika Jenő arca. Majd hirtelen mosoly ugrott a szájára, Bika úr felállt a székéről, és táncra perdült.

- A fenébe is, miért ne álmodhatnék egyszer én is együtt magukkal? - kiabálta vidáman, átkarolva Belami meg az egész világ vállát.

Címkék: olimpia
olimpia
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?