Belami határkerítése

Belami

Most akkor mi van? Kerítést építenek a határra? - nézett döbbent arccal a kocsmalakókra Firnájsz Egon, miközben a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző kiskocsmában éppen ez esti híreket sorolta a tévé. De kérdésére nem válaszolt senki. Smúz apu a fejét vakargatta, annyit motyogva, no, ez nem jó hír, Cink Enikő közölte a saját fülével, hogy nem akar hinni neki, Ló Elek azt számolgatta, ugyan mennyibe lesz egy ilyen kerítés, Dömper Bella pedig tapsolni kezdett, és azt kiabálta: nagyon helyes, végre rend lesz a Szeged melletti falvakban.

Józsi csapos meg bejelentette:

- De hát valamit csak kell már végre tenni azért, hogy a ki tudja honnan érkező menekültek ne lepjék el az országot.

- Csak az a gond, hogy ha nem tudnak bejönni a menekültek, ki fogja elolvasni azokat az óriásplakátokat, amiket éppen nekik ragasztottak fel a falakra, számos intelemmel és jó tanáccsal ajándékozva meg mindazon arabokat meg afrikaiakat, akik jól beszélnek magyarul – vihogott Bika Jenő.

- Gondolja, hogy ezen a katasztrofális helyzeten, ami most Európában kezd kialakulni, viccelődni illik? - zavart le hét és fél olyan pofont Jenő arcára Snájdig Pepi, hogy Bika úr feje kevésbé ismert kelet-szváziföldi törzsi táncba kezdett, és azon az estén már nem is tudta abbahagyni.

- Én nem viccelődök, csak valahogy a kerítés nem tetszik – védekezett Bika úr. - Még pedig azért, mert utána gondoltam az ügynek, és számos problémára bukkantam.

- Éppen maga? Annyi ésszel amennyi a maga fejében lötyög? - vonta meg gúnyosan a vállát Plüss Eta, mintegy jelezvén: Bika úr eddigi életútja nem győzte meg arról, hogy helye lenne a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai között

- Na, most képzelje, éppen nekem – csapta csípőre összes kezét Bika Jenő, majd hosszasabb fejtegetésbe kezdett arról, vajon mit tesz a kormány, ha a menekültek, szerencsétlenek elszánt dühükben mondjuk megtámadják a kerítést. Na, akkor mi lesz?

A kérdésre záporozó válaszoktól lett olyan hangzavar, hogy Belami csak egy darab, a feje fölött gyorsan pörgetett széklábbal tudott némi rendet teremteni, hogy végre elordíthassa magát:

- Csöndet! Higgadjanak már le, felebarátaim.

Akit a székláb eltalált, már eléggé higgadtan, és még inkább zsibbadtan ült a székén, de idővel a többiek is belátták: a kocsmai helyzet fokozódott annyira, hogy jobb lesz megkeresni a békésebb beszélgetés egyetlen és talán járható útját.

-  Először is: aki az előbbi üvöltözésben a menekülteket szidta, az szégyellje magát. Ugyanis senki nem jószántából hagyta ott a szülőföldjét, ezek az emberek életüket féltve léptek át ki tudja hány határt – kezdte érveinek sorolását a külváros nyugalmazott szépfiúja.

- Na, nem mind... - morogta Minek Dönci.

- Nem, ez igaz. Mert olyan is volt, akire nem lőttek, de már nagyon nem bírta elviselni, hogy napi egy dollárból tengesse az életét, miközben a leghalványabb remény sincs arra, hogy a szülőföldjén egyszer normálisabb élet legyen.

- Miért emlegeti már másodszor is a szülőföldet? - kérdezett hirtelen Cink Enikő.

- No, éppen azért, mert úgy látom: ha Európa meg akar birkózni a menekült problémával, éppen a menekültek szülőföldjén, igazi hazájukban kell rendet teremteni.

- Jesszusom! Tudja maga mennyi pénz az? Talán én adakozzak? - rezzent össze riadtan Plüss Eta.

- Mondok én maguknak valamit. Lehet, hogy eddig nem hallották, de bizony van a világnak olyan szerencsésebb fele, ahol azt sem tudják, mit kezdjenek a gigantikus vagyonokkal. Vagy maguk szerint az normális, hogy amíg az egyik arab országban műszigetekre, műmezőkre, műerdőkre meg egy kilométer magas házakra költik a pénzt, a sejkek azt sem tudják, kettő vagy háromszáz luxusautó pihen-e a garázsukban, addig tőlük pár száz kilométernyire arabok százezrei éheznek, sátortáborokban laknak, vagy éppen azt az egy utcát keresik, ahova nem téved be a polgárháborúban véreskedők eltévedt ágyúgolyója? Nem az itt a kérdés, legyen-e kerítés vagy ne legyen a magyar vagy bármelyik más határon, mert bizony előttünk mások már építettek ilyenek, csak megjegyzem az igazság kedvéért.  Hanem az: mikor döbbennek már rá végre a nagyon gazdagok, hogy ezt a Földet nem lehet olyan rendszerben működtetni, hogy az emberek 10 százalékának kezében van a világ vagyonának 80 százaléka - nézett körbe Belami, miközben fülét simogatta a hatalmas csönd.

- Most mit néz rám is? Nálam semmilyen vagyon nincs – sírta el magát Plüss Eta.

- Na látja, ezt elhiszem – dörzsölgette össze ujjait Józsi csapos, jelezve: Etus már két hónapja nem rendezte az adósságait.

- Én is elhiszem – bólintott Belami, miközben a tévé színes hírei már arról szóltak, melyik amerikai sztárhölgy hány ezer dollárt is költ egyszer használatos estélyi ruhájára, miközben már vagy száz hasonló lóg a szekrényében...

 

Bátyi Zoltán 

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?