Belami uniós fizetése

Belami

"Hogy én mekkora egy lendkerekes ökör vagyok! Annyi eszem sincs, mint egy műanyag gőzmozdonynak, mint egy rozsdás hajboronának, mint egy csicsergő elefántfókának - jajongott Smúz apu. Tette mindezt a Panel Pál lakótelep méltán híres kocsmájában, aminek bejárata fölött cégtábla őrizte a Zsibbadt brigádvezető örök emlékét.

 – Ez a valóságot feltáró, minden részletre kiterjedő és őszinte bevallomás itt senkinek nem hordoz új információt - fogalmazott úriemberhez méltóan, sörhabos szájával Minek Dönci -, de elárulná, miért csak most, az uniós választás másnapján látja be azt, amit már húsz éve tudunk?

 – Maga csak ne froclizzon, mert könnyen összefuthat az orrnyerge a bal térdemmel  – heveskedett Smúz úr.  – Inkább ezt hallgassa  – ugrott fel a székéről, és egy újságnak látszó tárgyat lobogtatva közkinccsé tette a következőket:

 – Az Európai Uniós képviselők fizetése egységesen havi bruttó hétezer euró lesz. Az egységesítéssel párhuzamosan felszámolják viszont a túlontúl rugalmas költségelszámolási rendszert. Csak a tényleges útiköltség jár majd, plusz 268 euró napidíj és havi 3785 euró az irodai kiadásokra. 
A felolvasást követően Smúz úr rövidebb hatásszünetet tartott, majd akkorát jajdult, hogy Béla, a piacról érkezett légy is riadtan menekült Józsi csapos bajuszára.

 – És én egy ilyen jó állást kihagytam. Értik: még annyi eszem sem volt, hogy induljak az eus választásokon  – röppent Smúz apu hangja plafont is megrengetve.

 – Ugye, ezt nem mondja komolyan?  – nyelte le a körömreszelőjét Cink Enikő nagy rémületében. - Ennyi pénz nincs is, nem is volt, nem is lesz - nyöszörögte a Rejtő Jenő könyvein nevelkedett Encike, pedig ő már elmondhatta magáról, hogy látott húszeuróst, igaz, csak legszebb álmában.

 – Mielőtt a demagógia hímes mezejére lépnének a hölgyek és urak, hadd figyelmeztessek: ezért a pénzért keményen meg is kell dolgozni ám - szólalt meg Belami, a külváros nyugalmazott szépfiúja, majd bebújt az asztal alá, mert érezte, a feléje dobott üres korsók elől ez az egyetlen biztonságos menekülési útvonal.

 – Megdolgozni? Na ne röhögtessen! Ekkora fizetésért és összefércelem Európát Dél-Amerikával, tüzes lávakövet eszek, megszagolom Csapajev elvtárs 80 éve nem mosott kapcáját - csapott Bika Jenő éppen kézre eső fejére Firnájsz Egon, aki azt számolgatta, közmunkásként vajon hány évig kellene árkot pucolnia annyi pénzért, amennyit egy átlagos eus képviselő felmarkol egyetlen esztendőben.

 – Megdolgozni? Na, ahogy az elmúlt éveket elnéztem, igencsak sikeresen dolgozgattak a képviselő urak.  – vihogott Plüss Eta. - – Mert volt ugye egy világválság, amiről azt sem tudták ezek a dolgos képviselők, mit kezdjenek vele. Európa a gazdasági versenyben úgy lemaradt, hogy Ázsia csak azért nem röhög rajtunk, mert momentán a kontinenseknek még nincs szája. A munkanélküliség olyan magas az Unióban, mint talán még soha. Olyan országok táncolnak a csőd szélén, mint Görögország, Spanyolország, Portugália.

 – Ejnye, de okos lett hirtelen! Akkor talán arra is emlékszik végre, mennyivel tartozik...- ...– morogta Józsi csapos. De senki nem figyelt rá, mert Belami éppen azt vágta Plüss Eta fejéhez, hogy euroszkeptikus.

 – Na. azé' ilyeneket ne mondjon mán  – háborodott fel Etus.  – Nincs énnekem semmilyen fertőző betegségem. De eszem az van, meg olvasok újságot, amikben okos emberek megírják, hogy az unióban akkora a bürokrácia, hogy már mozdulni sem tud. Milliárdokat költenek csudapalotákra, luxusautókra, meg minden francra. És ha tudni akarja, költeni én is tudnék ennyi fizetésért, de még ücsörögni is valamelyik uniós tanácsteremben az ezer körül.

 – Etus, maga rosszul látja. Vannak gondok, de az unió most éppen azon dolgozik, hogy ezeket megoldja. És akkor jobb lesz mindannyiunknak  – nyugtatta Plüss Etát Belami, majd azt kérte: ugyan nézzenek már körbe az urak, mennyi minden épült Magyarországon uniós pénzből az alatt a tíz év alatt, amióta mi is tagok vagyunk.

 – És ez köszönhető azoknak is, akik az uniós parlamentben ülnek  – tette hozzá Belami.

 – Mégis hányan ülnek ott? - – kérdezte Firnájsz Egon.

 – Úgy 7362-aen - motyogta Belami, és térden állva könyörgött: ezt a számot senki ne próbálja meg beszorozni a 7 ezer euróval, a napidíjakkal, az egyéb juttatásokkal, az uniós csudapaloták fenntartási költségével, mert annyi mentő nincs az egész városban, hogy mindenkit egyszerre el tudjon vinni a Zsibbadt brigádvezetőből.

Bátyi Zoltán

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?