Belami 240 milliója

Belami

– Gondolkodom, nagyon gondolkodom, sőt mi több, töröm a fejem – verte bele az egész homlokát az asztal sarkába Smúz apu. Történt mindez a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző Panel Pál lakótelepi kocsmában, 2014 februárjának bús-borongós délutánján, amikor az utcát eső, a kocsma kövét meg Józsi csapos mosta fel.

– Nem mondja komolyan? – ámult Minek Dönci. – Tudomásom szerint úgy harminc éve nem tett efféle könnyelmű dolgot. Nem fél attól, hogy a gondolkodás olyan mély nyomokat hagy az agyában, hogy a végén kórházba kerülhet? – hangzott az udvarias kérdés, amit szintén udvarias, mondhatnám diszkrét röhögés követett, eredményeként csak négy helyen repedt meg a fal.

– Mondom: gondolkodom, tehát iszom. Adjanak gyorsan egy nagyfröccsöt, hátha jobban forognak majd agyamban a kerekek.

Bár a kocsmában ülők döntő többségének szent meggyőződése volt, hogy Smúz apu agyában nincsenek kerekek, vagy ha mégis, eggyel több, mint kéne, azért két percen belül ott landolt az asztalon a fröccs. A levegőben meg táncot járt a kérdés:

– És elárulná, min gondolkodik?

– Nem titok. Éppen azon: nem-e lehet, hogy én is beraktam egyszer 240 millió forint értékű dollárt meg eurót egy bécsi bankba, csak közben elfelejtettem, hogy mikor, hova, miből és miért?

A napi hírekben járatosak újabb röhögést indítottak útra, ám Cink Enikő, aki úgy tudta, hogy a szappanoperákon kívül nincs is élet, tátott szájjal bámulta Smúz aput, és csak fél perc késéssel csúsztak ki négy, még megmaradt foga között a kérdések:

– Milyen 240 millióról beszél maga? Meg milyen bécsi bankról? Ne hívjak mentőt?

– Hát éppen ez az! Hogy milyen az a 240 millió, amit úgy tud betenni egy magyar állampolgár osztrák bankba, hogy elfelejti. Mert ugyebár bizonyos pesti illetékességű, Simon nevezetű úr előbb így járt, aztán meg pórul, mert kiderült a 240, és most oda az állása, meg a becsülete.

– Gondolom, nem a gumigyárban dolgozott három műszakban... – érdeklődött tovább Cink Enikő.

– Nem. Éppenséggel politikus volt még pár napja, országgyűlési képviselő, meg a szegfű pártban második ember...

– Na, most fejezzék be! – kiáltott fel Józsi csapos. – Megmondtam ezerszer: ez egy tisztességes kocsma, ahova ugyan néha napján, azaz minden este kivonul a rendőrség apró gazdasági bűncselekmények miatt, de mégiscsak rendes hely, és itt nem politizálunk. Ez szabály, és aki megsérti, annak könnyen áttörölhetem a száját a felmosó ronggyal – közölte Józsi a társadalmi közmegegyezés jegyében.

Ám Józsi azon az estén oly kevésnek bizonyult, mint betonban a mazsola, és a Zsibi törzsközönségéből egyszerre robban ki a népharag. Ló Elek abbéli reményét fejezte ki, hogy fent nevezett Simon urat olyan hosszú időre csuklyák rács mögé, hogy rározsdásodik a lakat. Belami, a külváros nyugalmazott szépfiúja sem kért többet, megjegyezvén: mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, mint tudja egy többszörösen körözött bűnöző úrtól. Vagyis Simon ex-képviselőt addig nem szabad deresre húzni, amíg be nem bizonyosodik: nem csak feledékenység miatt hagyta ki a vagyonbevallásából, miszerint évek óta őrizget némi pénz bécsi számlán.

– Mondja, Belami úr, maga mindig ilyen ökör volt, vagy csak most érte el az agyát a globális felmelegedés összes káros hatása? – érdeklődött Snájdig Pepi.

De Belamit eme gúnyteljes kérdés nem zavarta meg.

– Egyébként is: épp tegnap mondta a tévében egy volt párttársa, hogy Simon úr rossz idegi állapotban van, tehát most nem illendő olyan kérdésekkel zaklatni, hogy honnan a pénz.

– Még hogy ő van rossz idegi állapotban? És akkor én miben vagyok, amikor a frankhitel a torkomat szorongatja, a kifizetetlen számlákkal megtelt a kredenc összes fiókja, az asszonyt tegnap rúgták ki az állásából, a megtakarított pénzem meg éppen annyi, hogy semennyi – üvöltött Firnájsz Egon, de oly nagy fájdalommal, mint akivel most közölték: nem indulhat négyes bobban a szocsi olimpián.

– Hogy maga miben van? Koszos overallban, meg nagy bajban – emelte fel orcáját a fejtörésre használt asztalról Smúz apu. – Úgyhogy jobban teszi, ha mellém ül, és gondolkodik: hátha magának is van valahol félretett 240 milliója. Mert hát mindenkinek lehet, joga van hozzá, csak be kell vallani, nem igaz? – nyújtotta kezét mintegy hívogatóan Smúz úr.

Majd negyedóra múlva kényelmesen elhelyezkedett az időközben kiérkező mentőben, ahol tovább gondolkodhatott. Igaz, nem elfelejtett 240 millióról. Hanem arról, hogy az emlegetett mindenkiből mégis ki lehetett az a négy, aki öt percen át, erős felindulásból és folytatólagosan úgy elverte, hogy a metszőfogát a térdkalácsából húzta ki az elsősegélyre szakosodott orvos.

Ausztria,bank,bankszámla,milliomos,Simon Gábor
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?