Belami atlétaérmei

Belami
2017.08.14.

Na, mondhatom, szépen leégtünk! Harmincadik hely egy világbajnokság éremtáblázatán! Micsoda szégyen! – zuhant zsírpárnás fenekével a Zsibbadt brigádvezető emlékét nevében őrző kiskocsmakoszos székére Firnájsz Egon. Előtte az asztalon nyolc mosatlan söröskorsó, az arcán meg egy olyan vigyor ült, mint aki arra vár, heves helyeslések közepette elemzik majd ki közösen, miért szerepelt rosszul a magyar atlétikai válogatott a londoni világbajnokságon. Ám ekkor Egont nagy csalódás érte.

Ugyanis beköszöntőjét több minősíthetetlen jelzővel és hat darab, nagy sebességű pofon ígéretével fogadta a Zsibi törzs, és sportokban járatos közönsége.

– Mondja, maga szerencsétlen vakhangya, látott már egyáltalán életében gátat? – dugta méretes orrát Belami oly közel Egon arcához,hogy azt többen is életveszélyes fenyegetésnek vélhették volna a bent ülők közül, ha nem tudják, hogy Belami orránál már csak békés szándékai nagyobbak.

– Gátat? Én ne láttam volna? Én, aki minden hétvégén a Tiszán horgászom..? – sértődött bokáig Firnájsz úr, de akkor már az egész kocsma rajta röhögött. Smúz apu meg is jegyezte: ritka nagy marha maga Egon, majd többen is kisebb előadásba kezdtek az atlétikaszépségeiről, a londoni világbajnokság csodás versenyeiről, egy bizony Bolt nevű futóról, aki nem is atléta, hanem egy jelenség az atlétika egén. És persze a gátról, amin nem kutyát sétáltat a halőr,hanem amit át kell ugrani. És amit Baji Balázs magyar atléta 110 métert lefutva olyan ügyesen ugrált át, hogy végül bronzérmet akasztottak a nyakába.

– Tudja mit jelent ez? Hogy magyar futó legyen a világ legjobb sprinterei között? Egy csoda! – került Belami orra még közelebb Egon orcájához. És Egon akkor már érezte, talán nem igazán kellett volna ezen a hétfőn betántorognia a Zsibbadt brigádvezetőbe. Vagy ha már megtette, jobb lenne, ha sör helyett elnézést, no meg egy kis atlétikai továbbképzést kérne.

Ez utóbbit meg is kapta. Cink Enikő például Márton Anitáról beszélt,aki súlylökésben lett ezüstérmes, és akinél szimpatikusabb sportolót keveset hordott a hátán a dobókör. Plüss Eta pedig arról szólt, hogy neki bizony az a Helebrandt Máté nevű fiú tetszett a legjobban, mert aki olyan jóképű, sőt mi több, még ötven kilométert is le tud gyalogolni úgy, hogy azzal kiérdemelje a hatodik helyet, az előtt le a kalappal. Belami – látván Firnájsz Egon egyre nagyobb zavarát – arra gondolt,nem árt, ha egy kis felvilágosítást ő is tart atlétikai ügyekben. Elmondta: ez minden sportok alapja, az emberiség vágyainak tükörképe, ugyanis az ember arra született, hogy mindig messzebbre,magasabbra ugorjon, gyorsabban fusson mint a másik.

– És ettől halad a világ, ettől lehet jobb és szebb az életünk. A rekortánon nem emberek rohannak egymás nyomában, hanem példaképek, akik azt mutatják meg nekünk, hogy tehetségre épülőszorgalommal, akaraterővel mindent el lehet érni – vörösödött Belami feje a pátoszos lelkesedéstől.Majd egy pillanatra csönd lett. Az atlétika kocsmában zsibbadó barátai Belami szavaitól meghatódva fogadták meg magukban, hogy ha nem is mától, de még ezen az őszön ők is futni kezdenek, mert ép testben ép lélek. Meg aztán a pocakból sem ártana leadni egy keveset.

– Mondja Belamikám! Nem lehetne elérni, hogy az egész világot kinevezzük atlétikai stadionnak? – ütött rést a hallgatás falán a felmosórongyot lóbálva Józsi csapos.– Ezt meg hogy érti? – ült Béla légy mellé egy kis döbbenet Belami arcára.

– Hát csak úgy, hogy tehetségre épülő szorgalommal ehessen mindenhol sikert elérni. És csak azzal! De rokoni kapcsolatokkal,kenőpénzzel, sunyi ármánykodással, mások átverésével,kihasználásával, bemocskolásával, eltiprásával soha sem. Már ha érti,mire gondolok…

– Igen, azt hiszem értem… – motyogta Belami. És közben azon agyalt, vajon hány gátat kellene átugrani, lebontani, félrelökni ahhoz,hogy egy ilyen világméretű atlétikai stadion egyszer valóban működőképes lehessen.

Bátyi Zoltán

Belami hőségrekordja

Belami
2017.08.04.

Ilyen szörnyűség még soha nem esett meg ezzel az országgal. Egyszerűen kibírhatatlan a kánikula! – pottyant a szó Firnájsz Egonból augusztus 3. napján. Szavaira – testi energiájuknak utolsó morzsáit összegyűjtve bólogattak a Zsibbadt brigádvezető emlékét nevében őrző kocsma bentlakásos vendégei. Mint ahogy Ló Elek is a lét és nemlét határán sikerrel, de a kocsma küszöbén már sikertelenül egyensúlyozva zuhant be az ajtót, azt jajongva, hogy a hőhullám miatt talán még a fogai is kiesnek, mire véget ér ez a nap.

– Hőségriadót adtak ki már az egész ország területére, lehet, hogy elolvad a Kárpát-medence… – sírta el magát Plüss Eta, majd egy slukkra eltüntette az előtte álló korsóban melegedő sört, mintegy folyadékpótlást eszközölve, betartván a kánikula idejére javasolt orvosi tanácsot.

Közben Minek Dönci azon agyalt, félig hangosan, félig ájultan, hogy az ózonlyuk kilukadása, az atomkísérletek, netán a brazíliai esőerdők kiirtása miatt következhet-e be egy olyan ökológia katasztrófa, ami az emberiség hőhalálát okozza. Bár az ökológia, mint kifejezés, többek számára olyan ismeretlen volt, mint a fizetés előtti napon húszezer forint a bukszában érzése, számos szempár Döncire szegeződött. Talán ezt remélték, ha megtalálja a helyes választ, a hőmérő higanyszála azonnal húsz fok alá süllyed.

– Mondok én maguknak valamit – szólalt meg Belami. – Az lehet, hogy a klímaváltozás nagyon nagy problémája az emberiségnek, de… De azt árulja már el valaki, még a klímaváltozás szót sem ismerték az emberek, amikor 1917. augusztus elsején Túrkevén 39.3 fokot mértek, ami azóta is hőségrekord. De megnéztem az augusztus 2-i adatot is, ami azt mutatja, hogy 1917-ben Túrkevén már 40.2 fokos volt a hőség, míg 1927. augusztus 3-án Jászberényben 40 fokot mutatott a hőmérő. Ez a rekord sem dőlt meg máig.

– És mit akar ezzel mondani? Na, mégis mit? – érdeklődött vérben forgó szemmel Mell Linda.

– Tulajdonképpen csak annyit, hogy a klíma változik ugyan, de leginkább az emberek változnak – nyelt egy lókortynyi vizet Belami.

– Na ne mondja? És miben változnak? – emelte ki a fejét a vizes vödörből Snájdig Pepi.

– Hogy miben? Hát abban, hogy már nem bírjuk úgy a gyűrődést, mint őseink bírták. Mert mit hallok most reggeltől estig? Orvosi tanácsokat a túlélésről, beszámolókat arról, milyen munkavédelmi szabályokat kell betartani, ki és hány percet dolgozhat egy óra alatt ahhoz, hogy a munkáltatóját ne feszítse keresztre a munkavédelmi felügyelőség.

– Nagyon helyes! Védjék csak a dolgozókat! – keltette a felrikkantás látszatát Ló Elek, majd csendben elájult.

– Szerintem is nagyon helyes – bólintott Belami. – Csak elgondolkodtam azon, vajon miféle munkaügyi felügyelőség foglalkozott azokkal a parasztemberekkel, akik 1927-ben hajnalban elindultak a jászberényi határba, hogy egész nap kaszával arassák a gabonát? Értik? Arattak... Netán a jászberényi vagy a túrkevei hivatalokban hányan panaszkodtak azért, mert kis teljesítményű a légkondicionáló? Hogy dühösen bámulták az eget, abban biztos vagyok. Hogy esőért imádkoztak, abban is. De végezték a dolgukat, pedig semmilyen törvény nem írta elő a védőital osztásának szabályait, és senki nem osztotta meg a fészbukon, hogy itt a világvége.

– És maga azokat az időket sírja vissza? Mondja, maga noooormááááális? – nyúlt a szó Cink Enikő szájából.

– Dehogy sírom vissza. Csupán arra utalok, de persze ebben tévedhetek, hogy mióta a ki tudja hányféle technika találmány kiszolgálja az emberiség szerencsésebb felét, éppen az emberi erő, tűrőképesség sorvad el. És ezt hívjuk mi fejlődésnek – dugta a csap alá kopaszodó üstökét Belami.

S miközben egész fején, hátán, mellén csordult a víz, jászberényi és túrkevei parasztemberek arca sejlett fel előtte. Régen meghalt embereké, akik most talán egy felhőn ülve csóválják fejüket, miközben a légkondis autóból kiszálló, légkondicionált lakásba igyekvő dédunokáik szenvedő arcát nézik.

Belami FINA-listái

Belami
2017.07.31.

Azért nyerhettünk volna több aranyérmet is... – vonta meg a vállát, egyben a vizes vébé általa felállított mérlegét mindenhez nagyon értő Smúz apu a Zsibbadt brigádvezető emlékét szépen csengő nevében őrző kiskocsma nagytermében.

Az asztaloknál ülők csevegését ekkor pár pillanatos csend törte meg, és igazán kevés hiányzott ahhoz, hogy Smúz apu fején is bekövetkezzen egy kisebb törésvonal. Ugyanis Snájdig Pepi egy félig telt (pesszimisták szerint: félig üres) sörös korsót indított kocsma körüli röppályára azzal a nem titkolt célzattal, hogy eme fent nevezett korsó végül Smúz apu homloktájékán landoljon. S miközben a korsó kettes sebességre kapcsolt, Snájdig egy kérdéssel is bombázta Smúz urat.

– Elárulná nekem, maga vén táppénzcsaló, hogy mégis mire gondol? Csak nem hitte, hogy mi végzünk az éremtáblázat élén? Tudja maga egyáltalán, kik szereztek nálunk több aranyérmet? Mert ha nem, én elmondom magának, hogy száradna a fejére nyolc darab szögecsekkel kivert úszósapka –  hevül Pepi. De mire tovább beszélhetett volna, a vízfejű Döncike már meg is találta irtózatosan okos telefonján a pontos adatot.

–  Az itt leírtak szerint az USA végzett az éremtáblázat élén, mögötte Kína, Oroszország, Franciaország, az Egyesült Királyság, Olaszország, Ausztrália és Svédország. És aztán jövünk mi a 9. helyen. Ja, és a svédek összesen csak négy érmet szereztek, mi meg kilencet… – igyekezett nagyon pontos tájékoztatást adni Döncike, a vízfejű, majd tovább kalandozott a világhálón.

–  Érti mán? Na, érti mán? Az USA, ahol több úszómedence van, mint ahány versenyúszót magyar anya szült a honfoglalás óta. Meg Kína.  ahol egy közepes méretű városkában többen élnek, mint nálunk az egész országban. Ahol egy iskolakezdéskor úgy 200 millió úszógatyát kell piacra dobni, ha azt akarják, hogy minden kölök vízbe ugorhasson a testnevelés órán. Nem is beszélve az oroszokról, akikről pontosan tudjuk, mennyien vannak. Spájzonként is jut egy, csak hogy emlékeztessem egy örökbecsű magyar filmre – ugrált Pepi a vérnyomásával együtt.

– Na de uraim? Fontos ez? –  nyújtotta a szót Belami.

– Miért ne lenne fontos? Azért versenyeztek az úszóink, hogy nyerjenek? Vagy nem? –  nézett a külváros nyugalmazott szépfiújára Plüss Eta.

– Ez igaz. Ám most mégis azt mondom, talán nem a medencékben elért eredmény a legfontosabb. Sokkal inkább az, hogy lettek medencék. Értik? –  nézett körbe a Zsibilakókon Belami.

–  Azt meg hogy érti? – tátott egyet a száj Firnájsz Egon.

– Hát csak úgy, hogy a mi kis országunk két évvel a vébé előtt vállalta, hogy megrendezi ezt a csúcs-szuper úszótalálkozót. Értik? Két éve! És két év alatt felépült a világ egyik legszebb úszóarénája, megújult ki tudja hány úszólétesítmény, köztük a Hajós Alfréd és a  Komjádi uszoda. Közművek, utak, parkolók épültek, megújult a Margitsziget, Angyalföld egy szeglete, összeállt egy több ezer fős stáb, ami ügyelt a versenyek lebonyolítására, biztonságára, de még arra is, hogy pazar legyen a megnyitó és záró ünnepség, és szépen lógjon a molinó a toronyugrás hatalmas acélszerkezetén.

– Jaj, nehogy mán azt mondja, hogy itt minden hibátlan volt? – legyintett Cink Enikő.

– Ilyet senki nem állít. De azt bátran ki merem jelenteni: hogy mi, magyarok mutattunk valami különlegeset a világnak úgy, hogy közben eddig is csodás fővárosunk és a Balatonunk még szebb lett. Az már csak hab a tortán, hogy a FINA elnöke minden idők legnagyszerűbb úszó világbajnokságának minősítette a budapestit.

– Ez igaz – bólintott Józsi csapos. És a hab szó elhangzása után, kötelességének érezte, hogy minden bent ülőt meghívjon egy korsó sörre. És közben arra gondolt: biztos nem tudnánk mi megrendezni akár egy egész országot megszépítő olimpiát is?

 

Bátyi Zoltán

 

 

Belami csodalángosa

Belami
2017.07.26.

Azt mondta, hogy hatszáz? – nézett ki a fejéből, levegő után kapkodva Belami. Történt mindez a Balaton partjához közel álló, rendkívül minimalista stílusjegyeket magán viselő („De hát ez nem büfé, hanem bodega!”) építmény pultjánál, aminek túlsó feléről egy unott arcú, orrát kézfejével dörzsölgető kamasz az előbb említett számot közölte vele.

– Azt. Hatszáz – motyogta a srác, ujjaival türelmetlenül dobolva a pult bádog borításán.

– Szóval azt akarja nekem mondani, hogy egy lángos, ma, 2017 nyarán a Balaton partján 600 forintba kerül? Egy lángos, amiben némi liszt, víz, élesztő, tartózkodik, a tetejére meg vizezett tejfölt kentek, és persze rászórtak annyi sajtot, amennyi még egy anorexiás egérnek is kevés lenne?

– Egér nincs, de szerintem anorexia se. Akkó szót vóna az ÁNTSZ – dörzsölte tovább az orrát a kamasz, pardon, vendéglátóipari alkalmazott. Belami ebből sejtette, hogy a beszélgetésben kommunikációs zavar állt be, pontosabban a kölök azt se érti, mit mondott neki. Így aztán vett egy lángost, kifizette annak teljes vételárát, majd leballagott a partra, ahol bé neje, Görcs Jolán megjegyezte:

– Palacsintát nem is hoztál?

– Nem – mondta Belami, majd a lángost (ár: 600 Ft) maga elé tette, és közölte Jolánnal, minden látszat ellenére ez nem étel, hanem szemléltető eszköz, kiállítási tárgy, a mai magyar rögvalóság megtestesülése, a pofátlan átverés tárgyiasulása.

– De hát ez csak egy lángos – nyúlt volna a hagyományos magyar népi étel után Jolán, de akkor Belami olyan sikolyt engedett ki a száján, hogy még távolabbi partszakaszokon is velőt rázott a sikoly a kánikulában és fürdőhacukában barnuló turistatársak csontjaiban.

Eközben Belami felidézte azt a korszakot, amikor még az a mondóka járta: „Egy forint a meleg lángos, kikapott a Ferencváros!”, és utánaszámolt, azóta vajon nőtt-e 600-szorosára a fizetése? Bár Belami nem rendelkezik a fejszámolás művészetének tudományával, a nemleges válasz elég gyorsan megszületett. Mint ahogy azt sem volt különösebben nehéz kimatekoznia, hogy a jelenlegi liszt, és egyéb, lángoshoz szükséges alapanyagok árának ismeretében ő nem vásárolhatott egy hétköznapi lángost. Még akkor sem, ha hozzáadja a lángos előállításának munkadíját, a bodega bérlésének költségeit, az áfát, s mindezt vasládába zárja egy tisztességes haszonkulcs segítségével.

– Most már csak azt kellene megtudni, hova rejtettek ebbe a lángosnak látszó tárgyba őrölt gyémántport, vagy arany darabkákat – motyogta a külváros egyre jobban szürkülő arcú nyugalmazott szépfiúja. De nem tudott hozzákezdeni a kutatáshoz, ugyanis egy riport képei sejlettek fel előtte, amiben balatoni vendéglátósok panaszáradatban úszva beszéltek arról, hogy régóta nincs már semmi hasznuk, abból élnek, hogy télen zárva tartanak. Meg aztán munkást sem találnak a büféjükbe, mert a mai fiatalok oly szemérmetlenek, hogy még fizetést is kérnek a csekély napi 14 órás munkájukért.

– Éhes vagyok – nyafogta Jolán, de Belami két kézzel takarta el a 600 forintos lángost, kutatásának tárgyát, majd az egyre jobban fonnyadó, szottyadó, olajban tocsogó tésztadarabkát egyetlen mozdulattal megpróbálta két részre osztani. Ettől a lángos átalakult gumivá, megnyúlt, de nem szakadt, viszont egyre nagyobbnak látszott.

– Lehet, hogy parittya van beleépítve? – morfondírozott Belami, míg végre megbirkózott a lángos tépés eszközlésével, és három falatban eltüntette a tészta felét.

– Milyen? – csordult Jolán nyála.

– Sós. Hozok neked inkább palacsintát. Csak előbb beugrok az OTP-be hosszabb lejáratú hitelért – állt fel a pokrócról Belami. Majd üveges tekintettel elindult a büfé irányába, ami mögött mosolyogva ott parkolt a vendéglátó egység veszteségből élő tulajdonosának vadrácsos japán dzsipje.

Belami kajakaranyai

Belami
2017.07.17.

Ha azt mondom maguknak, hogy 10 – 3 – 3, akkor mi jut eszükbe? –  nézett a Zsibbadt brigádvezető emlékét nevében őrző, egyben rendkívül színvonalas lakótelepi kocsma összes vendégének arcán Belami. Mivel a külváros nyugalmazott szépfiúja két perc elteltével is csak olyan válaszokat kapott, miszerint 10 korsó sör jobb háromnál (Snájdig Pepi), netán: tíz éve várom, hogy az aranyhal teljesítse a három kívánságomat (Ló Elek), ez csak egy wifi kód lehet, de rögtön feltöröm (vízfejű Döncike), bosszúsan legyintett.

Később hangosan szóvá tette, hogy ha a butaság fájna, most rajta kívül mindenki úgy üvöltene kínjában, mint egy sakál, aminek a lábán vagy lánctalpas elefánt hajtott át, vagy Smúz apu két hete nem mosott zokniját kéne szagolgatnia.

– Szégyellem, hogy nem tudjuk, de most már tegye közkinccsé mielőtt ki kellene hívni az orvost krónikus önmarcang nevű betegségem miatt –  jajdult egyet Plüss Eta, és szép, dülledt szemeivel Belami arcába bámult.

–  Na jó. Nos ez a három szám azt jelenti, hogy kajak-kenu válogatottunk a hétvégén megrendezett plovdivi Európa-bajnokságon 10 aranyérem mellett 3 ezüstöt és 3 bronzot szerzett, és ezzel megint mi nyertük az éremtáblázatot.

–  Hoppá! Ez aztán döfi –  kiáltott fel Bika Jenő, miután vízfejű Döncike egy szemvillanás alatt kihorgászta az Internet nevű tóból, hogy a második németek csak 6, míg a 3. oroszok csupán 3 aranyat nyertek. Olyan nagy nemzeteknek, mint mondjuk a brit vagy a spanyol csak 1-1 gold medál jutott.

– Nincs ebben semmi különös. Mindig mi voltunk a legjobbak és mi is leszünk, oszt slussz-passz! –  legyintett Firnájsz Egon, aki a következő mondatában már azt kifogásolta, hogy Heveny Béci ne rugdossa a térdét éppen akkor, amikor Snájdig Pepi arctájon ütlegeli, mert ez a kettős büntetés tilalmába esik.

Hogy mi az a kettős büntetés, senki nem tudta, de oly nagyon nem is érdeklődtek a témakör iránt. Inkább felszólították Józsi csapost, hogy azonnal hozzon egy kör, ital néven elhíresült sört, és ropja velük a jászkaraszörcsögi csűrdöngölőst, mert eljött a felhőtlen örömködés pillanata. Bár Józsiban felmerült a gyanú, hogy a vendégek között akad olyan, akinek pénzügyi háttere talán nem éri el a Bill Gates nevű úr által alapított Microsoft Corporation nevű amerikai cég éves nyereségét, vagyis fizetési nehézségek adódhatnak, ily csábos felszólításnak nem tudott ellenállni.

– Akkor hát ünnepeljük az újabb magyar sportsikert! –  ugrált egy keveset az egyik asztalon vasárnap este Mell Linda is, azt állítva, hogy nem poharakat tör, hanem táncol.

Csupán a kocsma egyik sarkában honolt a nyugalom. Éppen ott, ahol Belami néhány cimborájától több kérdésre várt válasz. Az egyik: miért van az, hogy ha nagy sikert érünk el, az egy idő után – mint kihallhatták Firnájsz Egon szavaiból is – természetessé válik? A másik: mi lehet a titka annak, hogy a kajak-kenu sportunk, történjen bármi, mindig a világ élvonalában marad.

–  Eshet itt jeges vagy lila eső, fújhat északi, keleti vagy déli szél, lehet generációváltás, vagy éppen húsz éve lapátolók világtalálkozója, a mi csapatunk mindig a legjobbak között van –  idézett fel négy-öt-tíz majd húszéves emlékeket Belami.

–  És erre tőlem várná a választ? –  kérdezte Bika Jenő, akin jól látszott, hogy az elfogyasztott pálinka mennyisége és a tekintet elhomályosulása között igenis nagyon szoros összefüggés van.

–  Ez eszembe sem jutott. Sokkal inkább azok válaszára lennék kíváncsi, akik hatalmas pénzeket felvesznek azért, hogy a saját sportágukat az egekbe emeljék, de eredmény semmi. Vagy azoktól, akik abból is remekül megélnek, hogy régen volt sikereket emlegetnek, miközben tudják, esélyük sincs arra, hogy az elkövetkező 660 évben még egyszer hasonlót érjenek el.

– Mégis, kikre gondol? – csapkodott egy légy után a feltörlő ronggyal Józsi csapos.

–  Azokra, akiknek eszébe sem jut, hogy megkérdezze a kajakosokat: ti mégis hogyan csináljátok? –  csapott az asztalra dühösen Belami. Majd rosszkedvét feledve felugrott Lindácska mellé az asztalra, hogy egy könnyed medvetánccal köszönje meg a sportsikereket azoknak, akik a messzi Plovdiv városából üzenték: igenis lehet sikeres a magyar.

Még az is, aki nem kajakban és főleg nem a babérjain ül…

 

Bátyi Zoltán

 

 

 

 

Belami úszóérmeket jósol

Belami
2017.07.12.

Most pedig szépen összeülünk, és nyugodt körülmények között megvitatjuk, milyen sikerekre számíthatunk a pénteken kezdődő budapesti úszó világbajnokságon – terelte egy szép nagy asztalhoz barátait, ismerőseit, jó cimboráit Belami. Történt mindez a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző Panel Pál lakótelepi kocsma hűvös (37 fok pluszban+Józsi csapos hónaljszaga…) teraszán, ahol a kánikulától félig ájultak kézfeltartással jelezték, a hőguta megkapásának eszközlése előtt éppen ideje egy kis örömforrás foganatosításának.

Mert abban mindenki megegyezett, hogy a magyar úszósport nemzetünk büszkesége, és biztosra vehetjük, hogy a világ ámulni fog úszóink teljesítménye láttán. Az egyre erősebb, huj, huj, hajrá hangulatot csupán Minek Dönci törte meg egy percre, amikor csodálkozó tekintettel rákérdezett:

– Miért? Mégis lesz úszó vb? Mert én az elmúlt hetekben úszásról egy sort sem láttam az önmaguktól nagyon független média típusú termékekben. A rendezés ára, az építkezések hiányosságai, a miért nem balra kanyarodik a fal, amikor jobbra is lehetne szögletes című, a jó szándéktól majd kicsattanó írásokat olvasva gondoltam, kies Budapestünkön talán már kardjába is dőlt az összes rendező, és a verseny elmarad.

– Hogy kinek mi és miért nem tetszik, arról inkább most ne nyissunk vitát – javasolta Belami. – Egy biztos, jó néhány embertársunknak tényleg az a legkéjesebb öröme, ha sikerül elzárni minden örömcsapot, és olyan hírekkel bombázza a köznek véleményét, amitől még az is hipós pohár után nyúl, aki korábban húsz éven át a riói karnevál legvidámabb szambatáncosaként habzsolta az életet. De hát ez van...– legyintett a külváros nyugalmazott szépfiúja. Majd hozzá tette: a vébé után természetesen ő is elvárja, hogy pontos számokat kapjon arról, mi és miért került annyiba amennyibe ezen a gigarendezvényen, de most nem a költségvetési matek idejét éljük.

Majd egy üres papírra felírta a 29-es számot, mert hogy ennyi magyar úszó veti magát a vízbe azért, hogy érmet nyerjen.

– Na, akkor éppen és pontosan 29 érmünk lesz – vigyorgott Cink Enikő.

– Látom Encike, hogy a hat fél kevertnek köszönhetően már megint a gömbölyű talpú cipőjét vette fel, de azért inkább mégis maradjunk a realitás talaján – emelte ki Enikő fejét egy félig üres sörös korsóból Firnájsz Egon. Majd bejelentette: mivel Hosszú Katinka 6 számban indul, hat aranyunk tuti lesz. Ha ehhez hozzátesszük, hogy van nekünk még Gyurta Danink, Cseh Lacink, Kapás Boglárkánt, no meg persze a Verrasztó testvérek, hogy nagy hirtelenjében csak néhány nevet emeljen ki, a 20 éremre fogadni merne.

Mell Linda és Ló Elek erre annyit mondott: Egon egy nemzetáruló pesszimista bitang ember. Bika Jenő viszont arról beszélt: Firnájsz úr igenis reálisan számol, mert egy világbajnokság nemzetközileg elfogadott tulajdonsága, hogy nem csak magyarok startolna a rajtkövekről.

– Tudják maguk milyen fantasztikusan jók az amerikaiak, az ausztrálok, és hány remek úszó van a világ többi országában is? – harsogta Snájdig Pepi, aki legutóbb akkor érintkezett testileg úszómedence vizével, amikor részegen beleesett egy ilyen építménybe a strandon. – Mert én tudom. Éppen ezért azt mondom: örüljünk, ha lesz 10 érmünk, abból négy arany.

Na, ezektől a számoktól aztán végkép többen úgy begurultak, hogy Snájdig életét csak a gyorsan riasztott készenléti rendőrség képzett munkatársai tudták megmenteni azzal, hogy a fejét még időben kirángatták abból a vécékagylóból, amibe Zsuga Zsiga nyomta, mondjuk úgy, hirtelen felindulásból.

A tippelés ezen szakaszában Belami némi önmérsékletet és két deciliter szódát kért. Az előbbit a Zsibi lakóitól, az utóbbit Józsi csapostól, majd bejelentette: szerinte 5-5-5 lesz az érmek száma aranyra, ezüstre és bronzra lebontva.

– Ez elfogadható? – kérdezte Belami, ám válasz nem érkezett. Ugyanis vidám cimborái akkor már a Zsibi kocsma hűtőkamrájában ültek. Itt pedig azon vitatkoztak: Árpád apánk ugyan miért nem Észak-Norvégia szomszédságában foglalta el a hont, hogy népének ne kelljen átélnie olyan kánikulát, amilyennel ez a nyár ajándékozta meg a magyart...

 

Bátyi Zoltán

 

Belami pozitív lottója

Belami
2017.06.29.

Na, akkor én elköszönök, és levágom magam. Mégiscsak jobb, mint tűzhalált halni – fordult le a székről Firnájsz Egon a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző kocsma nagytermében, ahol a megszokott vendégek mellé beült, minden széken, asztalon, de még a pulton is szétterülve a kánikula is.

Minek Dönci, lustán pislantva, Egon felvetésére csak annyit mondott: egészen nagy marhaság az öngyilkosságot választani, amikor az afrikai jellegű hőségtől úgyis hőgutát kap a magyar. Belami viszont közölte: akinek melege van, csak saját magát okolhatja. Ugyanis pozitív gondolkodással, mert hogy agyban dőlnek el a dolgok, a hőség is elviselhető.

– Csak azt kell szuggerálni magunknak, hogy fázunk, és a várost olyan hóvihar támadta meg, amiben még a jegesmedvék is vacogva ejtik ki szájukból a protézisüket.

– Szóval a jegesmedvék? Meg a pozitív gondolkodás? Szerintem magának már az utolsó agysejtje is elsorvadt ebben a tikkasztó szaunában, amit Magyarországnak hívnak – nyelt egy lókortynyit Cink Enikő limonádéjából Plüss Eta, majd bedugta a a fejét a padlózat felmosására szánt vizet tároló vödörbe.

– Éppen hogy nem! – rikkantott Belami, és már arról beszélt, hogy még az átlagosnál is aktívabb az agyműködése. Most például a hideg mellett arra is tud koncentrálni, hogy bevonzzon egy nagyobb pénzösszeget.

– Mégis mennyit? Hatezer forintot? – sóhajtott Ló Elek, akinek éppen ennyi pénz kellene ahhoz, hogy a következő fizetésig anyagilag is kihúzza.

– Hatezer? Hol él maga szuper negatív angolkerti nejlonmozdony? Ha tudni akarja, egészen pontosan 1 milliárd 920 millió forintot fogok nyerni, mert hogy ennyit kínál az ötös lottó eme hét szombatjára.

Erre az összegre már többen is felkapták a fejüket, és úgy tűnt, az üveges tekintetekbe némi élet költözött. Sőt mi több, néhányan még javaslatokkal is éltek, miszerint erre a pénzre már érdemes lottócsoportot alakítani, kelet-japán varázsigéket mormolni, ősi belga indiántáncot járni, kéményseprő gombját fogdosni. De az se baj, sőt nagyon is kívánatos, ha vízfejű Döncike lekattan az irtózatosan okos telefonján a fészbukról, és előveszi matematikai tudását, hogy a valószínűség számítás elveit latba vetve kimódolja, mégis milyen számokat ikszeljenek be ahhoz, hogy megnyerjék ezt a gigapénzt.

– Nem kell ehhez valószínűség számítás – vonta meg a vállát vízfejű Döncike. Majd bejelentette: éppen ötven százalék az esély arra, hogy övék lesz a pénz. Mert vagy megnyerik, vagy nem.

– Hogy te mijjjen okos egy lendkerekes marha vagy Dönci – nyújtotta a J hangot, meg Dönci fülét Snájdig Pepi, majd egy rövidebb pofozkodással is honorálta Döncike elmés számtanát. De utána rögtön átment pozitívba a Zsibi minden őslakosa, sorolták a születési évszámokat, köbgyököt vontak Smúz apu lábszagából, ezt beszorozták Hergejj Bella mellméretének szinusz görbéjével, csak hogy a tudományosság se maradjon ki a pozitív hangulatú lottózásból. Ki is töltöttek 13 darab darab lottószelvényt úgy, hogy csak negyvenhétszer vesztek össze, s csupán akkor csuklottak az asztal alá, amikor Józsi csapos bejelentette: a kinti hőmérséklet most érte el a 37 fokot, majd pozitívan hozzátette: de lesz ez még több is.

– Nem baj. Nyerünk és meggazdagodunk – koppant Ló Elek feje az asztalon, csupán annyi zajt okozva, amennyi egy hőhullámoktól elernyedő törzsvendégtől el is várható.

– Most már csak azt árulja el, maga nagyon pozitív agyműködésű Belamikám, hogy ha átvesszük a pénzt, mégis mire fogjuk költeni? – kérdezte Cink Enikő.

– Hogy mire? Hát mi másra, mint ezer darab, anyaelefánt méretű légkondicionálóra – guvadt Belami szeme. Majd a külváros nyugalmazott szépfiúja úgy ájult le a székről, hogy keze, bili hiányában, belelóghasson a korábban már említett, felmosásra szánt vizet tartalmazó bádog vödörbe…

 

Bátyi Zoltán

 

 

Belami kövér kánikulája

Belami
2017.06.23.

Azért valljuk be, a kánikulának is vannak előnyei – dőlt hátra enyhén billegős székén Firnájsz Egon a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző kocsma teraszán. Közben az épület környékén mindössze 79-en kaptak hőgutát, ingyen, és teljesen adómentesen, míg egy biciklis félig ájultam lefejelt nyolc darab KRESZ-táblát a hőség okozta kettős, de inkább hatos látásra hivatkozva.

– Valóban? És mégis milyen előnyökre gondolt, drága Egonom? – jajdult fel Cink Enikő, aki addigra fél köbméter papír zsebkendőt használt el ahhoz, hogy az izzadtságot letörölje csontsoványnak még erős túlzással sem nevezhető testéről.

– Még hogy milyen? – kacsintott Józsi csaposra Egon. – Nos, ha nem látná, ilyenkor mindenki igyekszik megszabadulni az összes felesleges ruhadarabjától, és a női nem szépsége szinte teljes valójában tárul fel a boldog férfiszemek előtt – emelte fel régen mosott kezét Egon, hogy ujjal mutogasson egy ifjonc hölgyeményre, akin éppen akkora póló takarta a testet, amekkora előállításához bőven elegendő 0,8 milligramm textília.

A hőségtől eltorzult fejek ekkor az utca felé fordultak, a tekintetekben szikrázott a kíváncsiság, és már majdnem mosolyra húzódott miden száj, amikor megszólalt Belami.

– Valamikor én is így voltam ezzel. Elvarázsolt a szépség, mondogattam is, hogy a magyar nőknél nincs szebb a világon, de…

– Mit de? A magyar nőknél nincs is szebb – rikkantotta Minek Dönci, és már éppen inni is akart az egészségükre, amikor a külváros nyugalmazott szépfiúja ismét megszólalt.

– De valami azért nagyon megváltozott egy-két évtized alatt. Nézzenek csak körbe: ennyi kövér embert én még életemben nem láttam egyetlen utcában összezsúfolódva. Mintha ez az ország valami olyan össznépi és gátlástalan táplálkozásversenybe kezdett volna, amit már nem is lehet megfékezni.

És bizony Belamival két perc szemlélődés után senki nem akart vitába szállni. Az egyik fánál hatalmas combjain éppen szétdurranni készülő farmernadrágját igazgatta egy duci lányka. Tőle pár méternyire két, egymásba ölelkező hölgyemény trappolt végig az aszfalton úgy, hogy lábuk nyomán eltűnt minden hepe és hupa, egy úthenger sem végezhetett volna tökéletesebb karbantartási munkálatokat a forróságtól hólyagosodó aszfalton.

– Biztos rossz helyen ülünk – nyugtatgatta magát Ló Elek, amikor azt hallhatta, hogyan jajong egy kismotor az első ránézésre minimum másfél mázsára gömbölyödött asszonyság alatt.

– Ülhetünk mi bárhova, az összkép nem lesz szebb. Nemrégiben olvastam egy statisztikát, amit az OECD készített, és abban az áll, hogy afelnőttkori elhízási arányok az Egyesült Államokban, Mexikóban, Új-Zélandon a legmagasabbak, közvetlenül utánuk pedig Magyarország következik – mondta Belami. S mivel volt egy olyan halovány sejtése, miszerint a Zsibi törzsközönsége nem igazán tudja, melyik bokor alatt is terem az OECD, elárulta (bár senki nem kérdezte), hogy eme négy betűvel jelzett csapat nem más, mint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, angolul Organisation for Economic Co-operation and Development, ami egy Párizsban székelő nemzetközi gazdasági szervezet.

– De jó, hogy maga ennyire kiművelt – suhant át gúnyos mosoly Plüss Eta arcán, majd már azt kérdezte Etus, hogy ennek az akármilyen szervezetnek sincs jobb dolga, mint hogy az ő fenekének körméretét tanulmányozza?

– Szerintem arra még fel sem figyeltek. Mert ha bevették volna a statisztikába, már Új-Zéland előtt járnánk – vihogott Bika Jenő, akinek a pocakjáról többen azt suttogták, legalább két kosárlabdát le kellett ahhoz nyelnie, hogy ekkorára duzzadjon.

Jenci megjegyzése persze azonnal elindított egy kulturált vitát, aminek eredményeként négy rendőrségi járőrkocsi és két, különleges harci helyzetekre kiképzett kommandós csapat jelent meg rendet tenni a Zsibi teraszán.

Majd amikor végül béke költözött a napernyők alá, Belami arról szólt, hogy a veszekedés helyett inkább azon kellene elgondolkodni, hogyan lehetne visszafogyasztani a magyarságot azért, hogy szép daliák és karcsú hölgyek lepjék el az utcákat?

– Na, ebben van igazság. Tényleg tenni kellene valamit – hörögte Smúz apu, miközben egyszerre három kanállal tuszkolta szájába a fél kiló kenyérrel tunkolt körmös pacalt.

 

Bátyi Zoltán 

Belami Andorrája

Belami
2017.06.12.

Uraim, ne válogassak, már kikészítettem a korsókat, amiket ingyen és bérmentve lehet a falhoz csapkodni. De akkor sem veszünk össze, ha a padlón, netán a budi ajtaján végzi ki az üvegeket, csak kéretik utána a cserepeket összesöpörni – fogadta vendégeit Józsi csapos. Méghozzá meglehetősen higgadtan csendült a hangja, csupán véreres szemeiből és orrcimpájának rángásából lehetett kiolvasni vasárnap délután, hogy a magyar labdarúgó válogatott Andorrától elszenvedett veresége úgy érte, mintha szódás ló rúgta volna gyomron egyszerre mind a két hátsó lábával, majd még a Panel Pál lakótelep nyolc darab tízemeletes panelgunyhója is rá zuhant volna.

De ezen a vasárnapon nem csapkodott senki korsókat sem a falhoz, sem a padlózathoz a Zsibbadt brigádvezető nevét viselő italdában. A törzs és egyéb vendégek csak bámultak ki a fejükből, s csupán Snájdig Pepi szólat meg síron túli, sírásba forduló hangon.

–  De hát mi történt? Éppen egy éve rommá vertük Ausztriát az Európa-bajnokságon, táncolt az egész ország, azt hittük, most jön el a Kánaán, vagy ami még annál is több, a jó magyar foci. Erre kimegyünk Andorrába…

–  Ne is folytassa. Én ennek az országnak a nevét hallani sem akarom –  vágott közbe Minek Dönci.

–  Na nehogy már a szegény andorraiakra haragudjon, maga hígagyú tevekuplung! –  csattan fel ekkor Belami hangja. –  Ők hősök. Egy amatőr csapattal, a spanyol ötödik osztályban játszó legényekkel csináltak hülyét belőlünk. És tudja miért? Mert volt szívük, lelkesedésük, akaratuk. Nekünk meg halvány gőzünk sem arról, mégis mit kellene játszani ellenük.

–  De hát tavaly még… –  sírt fel Snájdig, és két ököllel maszatolta könnyeit a ráncos arcán.

–  Hol van már a tavalyi foci. Elolvadt a tavalyi hóval –  legyintette Belami. Majd rövidebb előadást tartott arról, hogy az utolsó négy meccsen egyetlen gólt sem tudott a magyar válogatott rúgni, minden meccsét elveszítette.

–  De már akkor meg kellett volna kongatni a vészharangot, amikor a Feröer-szigetek ellen egy döntetlennek kezdtünk a vébé selejtezőket – tette hozzá abban a reményben, hogy hamarosan tárgyszerű, netán még higgadtnak is nevezhető vita alakult ki a Zsibi összes termében, nem is beszélve a teraszról. Ám csalódnia kellett. Mert az egybegyűltek agyonfizetett focistákat szidtak, azt harsogták, ugyan miért ez a ringy-rongy csapat állt ki Andorrában, és miért nem az, amelyik az osztrákokat elverte.

–  Mi van itt a háttérben? Mert a magyar fociban mindig van valami a háttérben. Mert a magyar foci maga egy nagy háttér –  csapkodta az asztalt Bika Jenő. Már pedig ő csak tudhat valamit, hiszen már akkor szívinfarktust akart kapni, amikor a csehek verték el a magyarokat, ahogy ő mondta ékes franciasággal – Márszejjjében. Majd átélte a mexikói hatost az oroszoktól, de látott döntetlent Liechtenstein ellen, vereséget Máltától.

– Hát az tényleg elég furcsa, hogy egyszerre annyi sérültünk, meg nem tudom vállalni a játékot focistánk akadt hirtelen, amennyiből már egy közepes méretű óvodai létszámot fel lehetne tölteni –  csavargatta Belami orrát a tüsszögés veszélye.

– Na, jó, elég már a nyavalygásból. Vegyük tudomásul: volt egyszer egy aranycsapat, most meg bádog sincs. Egyébként meg van egy jó hírem is: San Marinótól még soha nem kaptunk ki… –  csapott tarkón a felmosóronggyal egy pult környékén kószáló legyet Józsi csapos. Majd szép lassan visszatette az összetörésre felajánlott korsókat a polcra, és bejelentette: aki az elkövetkező két hétben futballról szeretne beszélni, az nagy ívben kerülje el a kocsmáját. 

Bátyi Zoltán 

Belami füstös világnapja

Belami
2017.06.01.

Akarattalan báb vagyok… Egy darab akarattalan báb! – jajongott Belami június első napján a Zsibbadt brigádvezető teraszán. Közben könnye folyt, ökleivel pedig úgy verte a bádogasztalt, hogy nevesebb néprajzkutatók már el is kezdték írni közepesen hosszú tanulmányaikat „Az ősmagyar sámándobok helye és szerepe a XXI. századi Magyarországon” –  címmel.

– De hát mi történt? Mégis mi? – húztak a külváros nyugalmazott szépfiújára egy nem éppen Pierre Cardin által tervezett kényszerzubbonyt a közelben ülők – nagy lendülettel és kíváncsiságtól csillogó szemekkel.

– Mi történt? Mi történt? Hát csak annyi, hogy szentül megfogadtam: ha a bárányfelhők hamisan bégetnek is az égen, akkor is leszokok negyven év után a cigiről, mire eljön 2017-ben a dohányzás elleni világnap.

– És eljött? – fürkészte Belami arcát Plüss Eta, aki sok mindenről hallott már, de a dohányzás elleni világnap nem tartozik ezek közé.

– Persze, hogy el. Minden év május 31-én tartják ezt a napot, és felhívják a világ figyelmét, mennyire is káros a bagózás – nyelte tovább könnyeit Belami.

– Ja, a cigi borzalmas egy szenvedély ám – fújta a füstöt kifelé a száján Minek Dönci. – És a leszokáshoz sok minden szükségeltetik. Hogy mást ne mondjak, akaraterő. De hát már annyi komoly és érdemdús segédeszköz áll rendelkezésre, hogy még egy olyan ember is le tud szokni, mint maga.

– Én is azt hittem – hüppögött Belami. Majd elmondta: előbb a totálisan biztos, hogy ezzel sikerül kategóriába tartozó nikotinos rágóval bélelte ki a pofazacskóját. Az eredmény, négyszeri sugárban történő hányás, hat öklendezés, életundor és egy majdnem sikeres hátra szaltó. Aztán fordult a a garantáltan legjobb minőséget ígérgető nikotintapaszok irányába. Ki is tapétázta a vállát, karját, hátát efféle csodálatos termékkel, és ekkor már a szédülés sem maradt el, ami ellen, akárcsak a rágók esetében, hat-hét cigi elszívásával védekezett.

– De miért nem fordult terápiás orvoshoz, ha már ennyire le akar szokni? – kérdezte Plüss Eta, miközben a bal zsebéből elővarázsolt egy elszívásra még tökéletesen alkalmasnak látszó csikkmaradványt.

– Orvoshoz? Dehogynem fordultam? Méghozzá csodadoktorhoz, aki akupunktúrásan úgy tele szurkálta a fülem, hogy egy élveteg sündisznó özvegye hét házassági ajánlattal ostromolta a fészbukos üzenőfalamat. De hiába. Fülemben a tűkkel, amik inkább apró vasdarabok voltak, úgy kívántam ezt az átkozott cigit, hogy két órával a kezelés után egyszerre három felbontatlan dobozt rohamoztam meg. De ittam én antinikotin teát, elolvastam a leszokás hét parancsolatát hatvanháromszor. Sőt mi több, még komoly edzésbe is kezdtem, mert azt mondták, ha leterhelem a tüdőmet, rá se bírok majd nézni efféle bűzrudakra.

– És rábírt? – kért tüzet Józsi csapostól Ló Elek, majd egyenesen Belami arcába fújta a cigifüstöt.

– Képzelje, rá. No nem azonnal futás után. De ahogy eltelt egy óra… Hát én kicsomagoltam nyolc nemrégiben felújított panelházat, csak hogy cigihez jussak.

A Zsibilakók ugyan nem láttak szoros összefüggést a panel felújítási program szabotálása és a cigarettáról leszokás, netán a cigihez jutás között, de figyelmesen várták a folytatást. Ám Belami már egy szót sem tudott kinyögni.

– Nem kell ide doktor, cigi, meg tapasz. Csak éles szem. Ezt nézze – dugott egy doboz cigit Belami orra alá Snájdig Pepi.

– Látom. Cigi? Na és?

– Az árát nézze! Azt, hogy ez az ocsmányság 1060 forintba kerül. És gondoljon arra, hogy amikor elkezdett cigizni, még négy forint volt egy dobozzal, miközben ma már egy szál, érti egyetlen szál többe kerül ötven forintnál. Na, ha ettől sem robban fel a méregtől, és dobja el a francba a cigit, akkor semmi sem segít – hadarta, dühtől fűtve Pepi.

Belami meg csak nézett ki a fejéből, osztott és szorzott, bekalkulálta, hogy kinek mennyi haszna van azon, hogy ő mérgezi magát, majd csak ennyit mondott:

– Ölég! Befejeztem.

És olyan elszántság ült ki az arcára, hogy egy közelben dohányzó szobrászművész rögvest elkezdte faragni Belamiról az akaraterő szobrát.

 

Bátyi Zoltán 

Ezeket a cikkeket olvastad már?